Messziről egy magas, karcsú fiatal lánynak véltem, aki a kert közepén ide-oda hajlongva gyönyörködik a virágokban. Ruhája – mintás sárga blúz és égszínkék nadrág, fején egy feltűnő, de nem kirívó aranysárga kötött kapucni – csak úgy ragyogott a lemenő nap sugaraiban. Szív kacagtató látvány volt!
Ahogy viszont közelebb értem hozzá, megütközve láttam, hogy egy közönséges szalmabábú, amelyet a veteményes kert közepébe állítottak, hogy elriassza a madarakat.

Már-már szótlanul el akartam karikázni mellette, amikor évődve megszólalt:
– Most csalódott vagy, ugye? Azt hiszed, hogy becsaptalak…

Olcsó kibúvóba menekültem és kissé elpirulva azt válaszoltam neki:
– Dehogyis! Csak elvakított a lemenő nap, s nem vettelek észre.
– Ha nem is hangzik egészen igaznak, de legalább jól nevelt vagy – nevetett most már csilingelő hangján. Ne haragudj rám, inkább légy őszinte, s valld be, hogy nem én, hanem igazából Te csaptad be saját magadat, ugyanis a látszat szerint ítéltél! De mert szavamra megálltál, most elárulok neked egy titkot, amit az emberek egy része már rég elfelejtett.
– Ugyan, mi lenne az? – kérdeztem tőle, egyáltalán nem palástolva hitetlenkedésemet.
– Tőlem, kedves új barátom, – kezdte, megtanulhatod, hogy nem mindenki ember, aki annak látszik. A drága ruhák mögött ugyanis nem egyszer ásító üresség rejtőzik, és inkább kiábrándulsz, semmint örömet érzel afölött, hogy találkoztál viselőjükkel.
– De honnan ismerszik fel, hogy ki az igazi ember? – kérdeztem.
Száját ismét mosolyra húzva (egyébként folyton mosolygott!) így felelt:
– Viselhetsz drága vagy olcsó dolgokat, öltözködhetsz a legújabb divat szerint, vagy olyan ósdi kacatokba, mint én, ahhoz, hogy felismerjék benned az embert, meg kell mutatnod emberségedet!

– Már bocsáss meg, szóltam kissé ingerülten, de szerinted, egy közönséges szalmabábú szerint, miben áll az emberség?

Ő csípős szavaimmal nem törődve így válaszolt:
– Emberséged először is abban áll, hogy akarj embernek lenni!
Nézd, engem szalmabábúnak alkottak. Tehát jó szalmabábú akarok lenni: el akarom hessegetni a madarakat, hogy ne tegyenek kárt a vetésben! Ez a dolgom! Nem is adom alább!

Téged a Teremtő embernek teremtett! Életfeladatod tehát az, hogy mindig és minden körülmény között egész ember akarj lenni! Ne csapd be hát önmagad azzal, hogy csak lébecolsz, mintha nem lenne küldetésed, feladatod, magasabb élethivatásod! Te nagyobbra születtél! Akarj hát Isten előtt, mások előtt, de legfőképp önmagad előtt egész ember lenni! Ne add alább!

A teljes cikk eolvasható Fr- Szilveszter oldalán itt.

Létrehozva 2021. június 10.