Te, örök Háromság, alkotó vagy; és én, a te alkotásod, megismertem az új teremtésben, amelyet Fiad Vérével készítettél nekem, hogy szerelmese lettél alkotásod szépségének.

Ó, mélység, ó, örök Istenség, ó, mélységes tenger! Mit többet adhattál volna nekem, mint önmagadat? Te vagy az a tűz, ami mindig ég, és soha nem hamvad el. Te vagy az a tűz, amely elemészti magában a lélek minden önszeretetét. Te vagy az a tűz, ami elvesz minden hideget. Te világítasz, világosságod által megismertetted velem az igazságot.

Te vagy az a minden világosság feletti világosság, amellyel az értelem szemének oly bőséges és természetfeletti világosságot adsz, hogy eljuttatod ezzel a hit világosságának fényére: e hitben látom, hogy lelkemnek élete van, s ebben a világosságban fogad be téged, a világosságot. A hit világosságában nyerek bölcsességet Fiadnak, az Igének bölcsességében; a hit világosságában erős, állhatatos és kitartó vagyok; a hit világosságában remélek, és ez nem engedi, hogy ellankadjak az úton. Ez a világosság mutatja az utat; és e világosság nélkül sötétben járnék; ezért kérlek, örök Atya, világosíts meg a legszentebb hit világosságával engem!

Valóban, ez a világosság tenger, hiszen benned táplálja a lelket, csendes óceán, örök Háromság… Ez a víz tükör; benne örök Háromság, megismertetsz önmagammal… Ebben a világosságban jelensz meg előttem, te legfőbb és végtelen jó… minden szépség feletti Szépség, minden bölcsesség feletti Bölcsesség…

Ó, örök Háromság… miért nem szeretlek Téged?

Sienai Szent Katalin, Dialógus,167

A teljes cikk elolvasható itt.

Létrehozva 2019. június 18.