A 16. héten derült ki, egy nőgyógyászati magánrendelésen, hogy a kicsi babánknak ajak- és szájpadhasadéka van. A nőgyógyász azt javasolta, hogy másnap menjek be hozzá a kórházba, ahol még jobb minőségű az ultrahang készülék, és ott egy kollégájával együtt megnéznék még egyszer, hogy valóban így van-e. Másnap a kórházban mindketten megerősítették, hogy a babának két oldali ajak hasadéka van, és az általuk mért hasadék mértéke alapján nagy valószínűséggel arra következtettek, hogy ehhez szájpad hasadék is társul. Számomra az volt a megdöbbentő, hogy ők rögtön az abortuszt javasolták. Ez az egész terhességemre rányomta a bélyegét. 

Engem és a férjemet is jobban sokkolt az abortusz ténye, mint maga a rendellenesség. 

Kérdeztük tőlük, hogy mégis mit is jelent ez az ajak- és szájpadhasadék. Elmagyarázták, hogy ezt hétköznapi nyelven nyúlszájnak és farkastoroknak hívják, és ennek következtében a baba nem fog tudni táplálkozni, lehet, hogy beszélni sem, és az egyoldali hasadékot még csak-csak rendbe lehet hozni, de a kétoldali az nagyon súlyos elváltozás. Rossz volt, hogy nem tudtak igazán tájékoztatást adni, hogy valójában mi is ez a rendellenesség. Kezünkbe nyomtak egy szerintem kb. 30 évvel ezelőtt íródott prospektust, amiben a benne szereplő orvosok vagy már nem praktizálnak, vagy már nem is élnek. Telis-tele volt horror képekkel, egyetlen pozitív gondolatot nem találtunk benne.  Elmesélték, hogy 1,5 hónappal korábban volt egy pár, akiknél hasonló rendellenességet találtak, és ők nem is gondolkodtak azon, hogy megtartsák a babát.

Bennünk első perctől kezdve olyan érzés volt a férjemmel, hogy mi nem akarjuk megölni a babánkat, de mivel az orvosok ennyire az abortuszt javasolták megfordult a fejünkben, hogy esetleg mi vagyunk a hülyék. A nyári szabadságolások miatt azt kérték tőlünk, hogy lehetőleg mihamarabb, vagyis másnapig döntsünk az abortuszról. Ők annyira biztosra mentek, hogy egyúttal megírták az abortusz beutalót, és el is küldtek vérvételre, hogy ez már meglegyen. A laborban kérdezte a hölgy, hogy van valami probléma. Mikor válaszoltam neki, hogy igen, úgy néz ki, ő rám mosolygott és azzal bíztatott, hogy milyen jó, hogy legalább idejében észrevették. 

Úgy éreztem, hogy napjainkban már protokoll lett, ha bármi nem tökéletes a kisbabánál, akkor a megoldás az abortusz. Ez teljesen sokkolt.

Itthon beszélgettünk a dologról, és egy barátnőm az interneten rátalált Nagy Krisztián doktor úrra, aki Budapesten az egyik legnevesebb szakember. Sikerült elérnünk telefonon az asszisztensét, aki nagyon kedves és segítőkész volt. A Doktor úr épp kint volt Belgiumban, de mivel elmeséltem nekik, hogy másnapra döntenünk kell, este tudtunk vele beszélni skypon. Elmondta, hogy műtétek várnak ránk és nem lesz egyszerű, de első gyermekkel egyébként sem egyszerű. Nem értette, hogy miért gondolta a nőgyógyászom, hogy nehezebb a kétoldali hasadékot műteni, mikor pont hogy könnyebb, mivel sokkal egyszerűbb megtartani a szimmetriát. Miután beszéltünk Nagy Krisztián doktor úrral, egyértelmű lett, hogy igazunk van, az abortusz nem lehet opció ilyen esetben.

Találtunk az ismerettségi körben egy anyukát, akinek ajak-, szájpadhasadékos a kisfia, hozzájuk is elmentünk beszélgetni. Láttuk rajtuk, hogy nekik ez mennyire nem probléma, és már el is felejtették az ezzel járó korábbi procedúrát.

A férjem utólag mesélte, hogy természetesen a 16. terhességi hét előtt is örült, hogy gyermeket várunk, de férfiként nem annyira tudatosult még benne. Miután kiderült a rendellenesség és neki is meg kellett harcolnia a saját gyermekéért, onnantól kezdve azonban már ő is nagyon ragaszkodott a kicsi fiához. Ő is bejelentkezett az ajak-, szájpadhasadékos FB csoportba, és utána olvasott a rendellenességnek. Egész egyszerűen jobban várta a picit, mintha minden rendben lett volna.

Az írás elolvashat itt.

Létrehozva 2018. október 24.