Ha Jézus Krisztus ma látna minket, vagy ha köztünk élné a napjait, csak megbotránkozna és ugyanúgy reagálna, mint mikor a templomból elüldözte az árusokat. Hogy folyik ma a fővárosi hitoktatás? Mekkora a lefedettség és az igény a hittanra?

Másfél év hitoktatói tapasztalattal a hátam mögött rengeteg mindent nem tudhatok, és nem is szeretném az „észt osztani”. De amit eddig tapasztaltam, az nem a legidillikusabb paradicsomi állapot. Célom, hogy a valós problémákra helyezzem a hangsúlyt.

Ez egy női szakma, nyugodtan ki lehet jelenteni, ami elkeserítő dolog. Ennek megvannak a hátrányai. Észrevehető, hogy ez egy általános tendencia, a nevelési intézmények világszinten elnőiesedtek. (Nem ide sorolandó a felsőoktatás, mert ott kiegyenlítettek a nemi arányok.) Azt látjuk, ahol férfi tanárok is vannak, a fiúk könnyebben bevonhatók a tanórákon kívüli aktivitásba, gyakrabban vesznek részt különböző társas programokon, illetve jobbak az iskolai eredményeik. A tanárok mindig személyiségükön keresztül nevelnek és oktatnak, sőt a tanár személye, személyes viselkedése, értékítélete a “rejtett tanmenet” alapját képezi. Nemiségünk személyiségünk meghatározó része, teljesen természetes és egészséges, hogy egy férfi és egy nő másképp viselkedik bizonyos helyzetekben, másképp értelmez emberi helyzeteket.

Több szempontból lehet ezt a témát vizsgálni és esetlegesen feltárni a problémákat.

Talán kezdjük az elején. Adott az egyházmegye: Budapest-Esztergom, de természetesen vehetnénk a kalocsait, a szeged-csanádit, vácit stb. Hatalmas területet kell lefedni, ami nem mindig sikerül tökéletesen. Ez abból adódik, hogy kevés a hitoktató.

A fő szerv a Hitoktatási Felügyelőség, ehhez tartoznak a megfelelő végzettséggel rendelkező hittanárok, más néven – egyházi szakszóval élve – katekéták és teológusok. Én többszörösen hátrányos helyzetből indulva igyekszem ezen a pályán teljesíteni. Fiatal, egyedülálló lányként erősítem a teológusi haderőt az önkormányzati tantestülettel való heti küzdések csatamezején.

A hittantanár az a személy, aki a legkiszolgáltatottabb ebben az egész folyamatban. Nem tartozik sehova. Nem tartozik a Klebelsberg Központ fennhatósága alá, így az iskolai tantestülethez sem. Szeptemberben megjelenik a hittantanár és elkezdi az évet. Nem biztosítanak neki tanári asztalt a nevelőiben, nem ismeri a többi tanárt, önkormányzati iskolában heti egyszer találkozik a hittanra beíratott gyerekekkel. (Ez heti egyszer 45 percet jelent, amiben előfordulhat és előfordul olyan sajátos nevelésű gyermek, aki az egész órán igényli a figyelmet.)

Viszont a Hitoktatási Felügyelőségnél sem pedagógusi státuszban vannak a sokat teljesítő hitoktatók. Például nem kapnak pedagógusi igazolványt. De azért mégis hittant tanítanak az iskolában a gyerekeknek.

Év végén a felekezetek között nagy a verseny, hogy hova, hány kisgyermeket íratnak be a hittanórára, és hogy ki marad a következő évre és ki hagyja ott a hittant.

Itt nincs fair play. Az állami, önkormányzati iskolákban a hittan mellett választható az úgynevezett erkölcstan óra, ami mondhatjuk, hogy a semlegességet takarja és elutasító a hittel szemben. Még egy szomorú dolog, hogy nyílt titok, hogy nem erkölcstan oktatás folyik az órán. Nem hangsúlyozni szeretném, de könnyű elképzelni, hogy hány felesleges továbbképzésen vannak túl a tanárok.

A probléma a hozzáállás, mindkét részről.

A felekezetek, a mi esetünkben a Katolikus Egyház egy mészkőmázat mutat be. De ha kicsit megkapargatjuk, akkor könnyen porladni kezd. Vajon mi romlott el?

Az írás elolvasható itt.

Létrehozva 2018. augusztus 26.