Karizmák és szolgálatok

Végtelenül fontosnak tartom a belső egységet, ami nélkül sem közösség, sem ima, sem esetleges külső (közös) szolgálat sem lehetséges – nem fog küldeni az Úr.  A napokban kiküldött többszáz kérdőívből, melyet a Szentlélek szemináriumot Pécsett végzettek és a “katolikus-megujulas-hitvedelem” levelezőlista tagjai kaptak meg, összesen 7 válasz érkezett. A válaszadók többségének nincs imacsoportja, a Szentlélek adományait (ha kapott is a Szeminárium elvégzése alatt) nem használja. (A szerk.)

Évek óta imádkozom az Ef 6,14-et, amihez a napokban adott Isten egy fölismerést:

Így készüljetek föl: csatoljátok derekatokra az igazság övét, öltsétek magatokra a megigazulás páncélját, sarunak meg a készséget viseljétek a békesség evangéliumának hirdetésére. Mindehhez fogjátok a hit pajzsát, ezzel elháríthatjátok a gonosz minden tüzes nyilát. Tegyétek fel az üdvösség sisakját, és ragadjátok meg a Lélek kardját, vagyis az Isten szavát.

Azt mutatta Isten, hogy az első három megszerzéséhez szükség van a második háromra.
Tehát: A hit pajzsával kioltjuk a dög műveit, akkor igazságra tudunk jutni, ehhez segít az üdvösség sisakja, ami az értelem világosságát jelenti, minek hatására, mivel fölismerjük mi a jó, mi a rossz, tudunk igazságban élni, döntést hozni és cselekedni = megigazulttá lenni (természetesen Isten segítségével).
Ezek mellett Isten Igéjével = a Lélek Kardjával külön tudjuk választani a jót a rossztól és így fölfegyverkezve mehetünk evangelizálni, tanítani Isten Igéjét.
Ekkor már tud hiteles és védett lenni az ember a külső/belső támadásoktól.

Még valami: sokszor megkapja az illető a hívást (ld. Sámuel, Dávid), de utána először a fölkészülés ideje van, (itt tisztítja meg Isten az embert mindentől, ami fölösleges, és amennyire hagyja az illető),  és csak később jön a hadba állás.

 

Az aratnivaló sok, de a munkás kevés” (LK 10 1,9)

Létrehozva 2018. január 28.