Január 5-én a Rorate Caeli interjút készített az Amoris Laetitia püspöki korrekciójának egyik szerzőjével, a kazahsztáni Asztana segédpüspökével, Athanasius Schneiderrel. Az alábbiakban ennek az interjúnak a teljes magyar fordítását közöljük.

Rorate Caeli: Excellenciád sok éven át küzdött a hagyományos liturgia helyreállításáért. Most Excellenciád, Peta érsek és Lenga érsek a nyilvánosság elé álltak, és erőteljesen védelmére keltek a házasságnak az Amoris Laetitia után. Önök hárman miért döntöttek úgy, hogy elérkezett az ideje a válaszadásnak?

Athanasius Schneider: Az Amoris Laetitia közzététele után számos püspök és püspöki konferencia kezdett el “lelkipásztori” előírásokat közölni az úgynevezett “újraházasodott elváltakkal” kapcsolatosan. El kell, hogy mondjuk, hogy egy katolikus számára nincs válás, mivel egy jóváhagyott és elhált házasság érvényes szentségi köteléke abszolút felbonthatatlan, de még a természetes házasság köteléke is per se felbonthatatlan. Azonkívül egy katolikus számára csupán egyetlen érvényes házasság létezik, amíg a törvényes házastárs él. Ezért ebben az esetben nem beszélhetünk “újraházasodásról”.

Következésképpen az “újraházasodott elváltak” kifejezés megtévesztő és félrevezető. Miután ez a kifejezés már közismertté vált, mi csakis idézőjelesen használjuk, és csak az “úgynevezett” előtaggal. Az említett lelkipásztori előírások az úgynevezett “újraházasodott elváltakkal” kapcsolatban – olyan előírásokról van szó, amelyeket a szofizmussal határos retorikával lepleznek – végső soron előrevetítik az “újraházasodott elváltak” Oltáriszentséghez engedését, annak a nélkülözhetetlen és isteni alapítású feltételnek a megkövetelése nélkül, ami szerint nem sérthetik meg a szentségi házasságukat megrögzött szexuális érintkezésen keresztül olyan személlyel, aki nem a törvényes házastársuk. Egyfajta kicsúcsosodáshoz érkeztünk az Egyház életén belül a válás burkolt elismerésének folyamatában, amikor Ferenc pápa elrendelte, hogy az Acta Apostolica Sedis-ben közlésre kerüljön az ahhoz hasonló előírásokra jóváhagyást adó levele, mint amelyeket a Buenos Aires-i lelkipásztori régió püspökei adtak ki.

Ezt a lépést egy nyilatkozat követte, ami szerint ez a pápai jóváhagyás az Egyház hiteles Tanítóhivataláé. Tekintettel az ilyen lelkipásztori előírásokra, amelyek ellentmondanak a válást abszolút elvető isteni kinyilatkoztatásnak, és ellentmondanak az Egyház tévedhetetlen rendes és egyetemes Tanítóhivatala tanításának és szentségi gyakorlatának, az apostolok utódaiként lelkiismeretileg arra kényszerültünk, hogy felemeljük a szavunkat, és ismételten kimondjuk az Egyháznak a szentségi házasság felbonthatatlanságára vonatkozó változhatatlan tanítását és gyakorlatát.

Rorate Caeli: A kazah püspöki konferencia hivatalosan adott ki értelmezést az Amoris Laetitiához? Terveznek ilyet, vagy ez a levél azt jelenti, hogy a konferencia úgy gondolja, hogy az Amoris Laetita nem értelmezhető hithű, vagy bármi olyan módon, ami összhangban van a Katekizmussal, a Szentírással, és a Hagyománnyal?

Athanasius Schneider: A “hitvallás” szövege nem Kazahsztán püspöki konferenciájának dokumentuma, hanem csak azoké a püspököké, akik aláírták. A püspöki konferenciánk szükségtelennek ítélte, hogy az Amoris Laetitiaértelmezéseként lelkipásztori rendelkezéseket adjon ki. A társadalmunkban ugyan a válás járványa széles körben elterjedt, 70 évnyi kommunista materializmus következményeként, és a plébániáinkon nálunk is léteznek az úgynevezett “újraházasodott elváltak” esetei, azonban ugyanezen “újraházasodott elváltak” nem bátorkodnák azt kérni, hogy Oltáriszentséghez járulhassanak, mivel a bűn tudata és ismerete, hála Istennek, nagyon mélyen benne gyökerezik a lelkekben, még a civil társadalomban is.

A mi országunkban az emberek ugyanúgy követnek el bűnöket, mint máshol, a mi népünk azonban még mindig elismeri, hogy a bűn az bűn, és emiatt van remény az ilyen bűnösök számára a megtérésre és az isteni irgalomra. A honfitársaink számára – és köztük még az úgynevezett “újraházasodott elváltak” számára is – egyfajta istenkáromlás lenne hozzáférést követelni az Oltáriszentséghez úgy, hogy közben az illető folytatja az együttélést egy olyan személlyel, aki nem a törvényes házastársa. Ezért tehát a mi püspöki konferenciánk nem látta szükségesnek idevágó rendelkezéseket kiadni.

Rorate Caeli: Volt a híres dubia, amit elküldtek a pápának, és egy filiális korrekciót is küldtek neki (főként laikusok). Egyik sem kapott választ. Sokan azonban úgy érzik, hogy Ferenc bizonyos értelemben már válaszolt, amikor hivatalos jóváhagyást adott a Buenos Aires-i püspökök nyilvánvalóan eretnek instrukciójára, amelyet az együttélésben maradó újraházasodott elváltak számára adtak. Számíthatunk még bármi másra Ferenctől ebben az ügyben?

Athanasius Schneider: A Buenos Aires-i püspökök instrukciói nem jelentenek ki közvetlenül eretnekséget. Ugyanakkor megengedik, egyedi esetekben, hogy “elvált és újraházasodott” személyek Oltáriszentségben részesüljenek, annak ellenére is, hogy nem akarják feladni a szexuális érintkezést a házasságon kívüli partnerükkel. Ebben az esetben az említett lelkipásztori instrukciók tagadják a gyakorlatban – tehát közvetetten – a házasság felbonthatatlanságának Isten által kinyilatkoztatott igazságát. A szomorú körülmény az, hogy a pápa jóváhagyott ilyen instrukciókat. Ilyen módon a pápa, véleményem szerint, közvetlenül választ adott a dubia első, és közvetve a többi négy pontjára. Csak a folyamodványainkon, imádságainkon, és áldozatainkon keresztül várhatjuk azt, hogy Ferenc pápa esetleg még megválaszolja, a legegyértelműbb módon, a dubia öt pontját, a rendes és egyetemes, tévedhetetlen Tanítóhivatal vonatkozó tanítása szerint.

Rorate Caeli: A fenyegetés a hívek számára világos volt, nemcsak amióta az Amoris Laetitia kihirdetésre került, de már pusztán a szinódusok vitáiból is. A zűrzavar, amit mindez okozott, megkérdőjelezhetetlen. Abból kiindulva azonban, amit a Humanae Vitae hosszú ideig tartó kiadási folyamatának tanulságaként láthattunk, nem túlságosan késő már megállítani a bajt, különösen most, hogy a pápa hivatalosan is engedélyt adott egyes újraházasodott elváltaknak, hogy Oltáriszentségben részesüljenek?

Athanasius Schneider: Észben kell tartanunk, hogy az Egyház nem a mi kezeinkben van, és még csak nem is a pápa kezeiben, hanem Krisztus mindenható kezeiben, ezért tehát nem mondhatjuk azt, hogy mindez túl késő már ahhoz, hogy megállítsuk a bajt. Alkalmazhatjuk a következő megerősítést is Szent Páltól az Egyházon belüli mostani helyzetre: “Ahol azonban elhatalmasodott a bűn, túláradt a kegyelem” (Róm 5,20). Isten megengedte ezt a rendkívüli tanításbeli és erkölcsi zavart az Egyházban, azzal a céllal, hogy ezután a válság után az igazság fényesebben ragyogjon, és az Egyház lélekben még gyönyörűbb legyen, különösen a házaspárjaiban, családjaiban, és pápáiban.

Rorate Caeli: Mostanra már több, mint egy éven át azt hallgattuk, hogy a bíborosok formális korrekciója a küszöbön áll – mégsem történt semmi. Ön mit gondol, mi a késlekedés oka?

Athanasius Schneider: A mostani átmeneti és részleges fogyatkozást tekintve a pápai tanítóhivatal működésében – konkrétan ami a házasság felbonthatatlanságának védelmét és gyakorlati betartatását illeti – a püspöki és bíborosi kollégiumok tagjainak segítenie kell a pápát a tanítóhivatali kötelességében, olyan változhatatlan igazságok nyilvános megvallásán keresztül, amelyeket a rendes és egyetemes tanítóhivatal – vagyis valamennyi pápa és a teljes, mindenkori püspöki közösség – tanított a házasság tanával és szentségi gyakorlatával kapcsolatosan.

Rorate Caeli: Mi lesz akkor, ha a bíborosok egy csoportja formális korrekciót végez, de Ferenc továbbra is hivatalos jóváhagyást ad a püspöki konferenciáknak, hogy az Oltáriszentséget egyes újraházasodott elváltaknak kiszolgáltassák?

Athanasius Schneider: Az első századoktól kezdve létezik a hagyományos katolikus tanításnak ez a következő elve: “Prima sedes a nemine iudicatur”; vagyis: a legfőbb püspöki széket az Egyházban (vagyis a pápa székét) senki sem ítélheti meg. Amikor a püspökök tiszteletteljesen emlékeztetik a pápát az Egyház változhatatlan igazságára és gyakorlatára, akkor ezzel nem ítélkeznek az Egyház első széke felett, hanem a pápa kollégáiként és testvéreiként viseltetik magukat. A püspökök magatartása a pápával szemben kollegiális, testvéri, nem szolgalelkű, és mindig természetfeletti módon tiszteletteljes kell, hogy legyen, ahogy azt a II. Vatikáni Zsinat hangsúlyozza (különösen a Lumen Gentium és Christus Dominus dokumentumokban). Folytatnunk kell a változhatatlan igazságok kimondását, és még jobban imádkoznunk kell a pápáért; azután már csak Isten léphet közbe, Ő pedig kétségtelenül meg is fogja tenni.

Létrehozva 2018. január 10.