Amikor az ember kinyitja a Szentírást általában könnyen úgy van vele, hogy inkább csak a vége fele érdemes hajtani. Úgy kb. csak az újszövetségnél. Igaz is! Azok az evangéliumok egész jó tanítást adnak, könnyen érthetőek, izgalmas történetek vannak benne arról, hogy mit csinált Jézus. Ha egy kicsit belegondolunk abba, amit olvasunk, egész sok lelki üzemanyagot kaphatunk egy napra.

Nem így van a helyzet általában akkor, amikor kinyitjuk az ószövetséget. Elolvasunk két-három fejezetet vagy akár tízet és lehet, hogy csak névsorokkal (4Móz 1), furcsa építési szabályokkal (2Móz 29), papi öltözködési tippekkel (3Móz 39) vagy akár meglehetősen obszcén történetekkel találkozunk (1Móz 38).

Emellett az Istenről alkotott elképzeléseknek is számtalan formája van, ami nem igazán tűnik összeegyeztethetőnek a Jézus által adott Isten-képpel. Na de, nem kell kétségbeesni, mert azért mégiscsak az ember talál itt-ott nagyon szép, elrejtett kincseket. Amíg az újszövetség a Szentírás könnyűbúvárkodása, addig az ószövetség az a mélytengeri búvárkodás. Ez utóbbihoz értelemszerűen több ismeret kell, hogy jól menjen.

Mit kell tudni ahhoz, hogy tényleg jól menjen az ószövetség olvasása? Érdemes átfogó szemlélettel rendelkezni a Szentírás kialakulásáról. Erre itt nincs sok időnk, de néhány alapelvet el lehet mondani, ami segíti a szövegek könnyebb megértését.

#1 A Biblia az Isten-kép fejlődését mutatja be, tehát az elején kezdetleges

Amikor az ember kinyitja az ószövetséget, találkozhat egy sor olyan hellyel, ahol a haragvó Isten jelenik meg, aki fenyegeti, pusztítja, földbe döngöli azokat, akik nem hallgatnak rá. Igencsak egy ormótlan fráter. Egyrészt rosszul esik nekünk, hogy Isten, akiről a Szentírás, hangsúlyozom SZENT írás ír, sok esetben úgy jelenik meg, mint egy durcás kisember az égben.

A helyzet az, hogy az embereknek halvány lila fogalmuk sem volt arról, hogy milyen az Isten, amíg nem szereztek egyre több tapasztalatot róla. Különböző tapasztalataikat próbálták összeegyeztetni saját életük helyzeteivel és azokat a részeket, amelyeket nem értettek Istennel vagy az életükkel kapcsolatban, kitöltötték a saját képzeletükkel.

Ha pl. valami csapás történt, például felgyulladt a szántóföld a száraz időben, próbálták összefüggésbe hozni Istennel, de sajnos ez nem mindig kedvezően sikerült Isten szempontjából. „Ennek hallatára az Úr haragra gerjedt: kiütött közöttük az Úr tüze, s pusztítást okozott a tábor peremén. Akkor a nép Mózeshez fordult, Mózes pedig közbenjárt értük az Úrnál. Erre a tűz kialudt. A Tabera nevet adták ennek a helynek, mert fellángolt körükben az Úr tüze.” (4Móz 11,1-2).

Sokszor előfordult az, hogy a nép saját bűntudatát vetítette bele a csapásba, mert tudták, hogy eltértek attól, amit Isten kért. Az ilyen esetekben segítségünkre siet Jézus, aki a természeti katasztrófákkal és a tragédiákkal kapcsolatban már a helyes tanítást nyújtja. „Épp jött néhány ember, s azokról a galileaiakról hozott hírt, akiknek vérét Pilátus áldozatuk vérével vegyítette. Erre ezt mondta: „Azt hiszitek, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek voltak, mint a többi galileai, azért, hogy így jártak? Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mind. Vagy az a tizennyolc ember, akire rádőlt Siloámban a torony, és agyonzúzta őket, azt hiszitek, hogy bűnösebbek voltak, mint Jeruzsálem lakói közül bárki? Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan.” Itt Jézus egyértelműen megfogalmazza, hogy a tragédiák nem Isten büntetése, nem Isten a haragvó kisember, aki okozza őket. A Jézus által megmutatott Isten-kép mindig szűrő, hiszen Jézus az Istenről való ismereteink csúcsa.

#2 Bűnös emberek írták bűnös embereknek

Ó, igen. A Szentírás számtalan alkalommal felmutatja, hogy bűnös emberekről szól. Azzal, hogy azt mondom bűnös, nem elítélem az írókat, sem az olvasókat, hanem rámutatok arra az életünkben jelen lévő tényezőre, amely néha mindannyiunkat hatalmába kerít, arra, hogy mindannyian kisebb-nagyobb módon letérünk Isten útjáról.

Az ószövetségben nem ideálokban gazdag történeteket fogunk látni, amik felmutatják, hogy „Na így kell élni, ezt kövessétek!”.

Kezdettől fogva minden szereplő életében fellelhetünk valami kivetnivalót.

Ábrahámnak több felesége volt. Mózes megölte a fáraó katonáit. Dávid király megölette az egyik katonáját, hogy annak feleségét elvihesse háremébe. Ezeknek az embereknek az életében azonban, bűnösségük ellenére, volt egy közös dolog: nyitottak voltak Isten vezetésére. Igaz, hogy sokszor vétkeztek, de mindig keresték Istent és hallgattak az ő vezetésére. Ezért voltak ők „igazak” úgy valamilyen szinten. Egy szóval nem kell meglepődni, ha az ideálisnak képzelt alakok is elindulnak néha görbe utakon. Valami tanulság mindig származik ezekből. Pl. hogy Isten nem az igazakat hívja, hanem a bűnösöket.

A bűn másik következménye egyébként, hogy az Isten-képnek fejlődésre van a szüksége, amint az előző pontban megállapítottuk. Amikor az ember elvesztette az Istennel való kapcsolatot, azt gondolta egyből, hogy Istentől félni kell és benne nem lehet bízni. Ez a kapcsolat Isten tevékenysége révén áll helyre, amelyben fokozatosan megérteti magát a bűnös emberekkel. Ennek az írásban való lecsapódása a Biblia, mely végső soron annak a könyve, hogy az emberek, miként döbbentek rá, hogy Istenben bízni kell, nem pedig félni tőle.

#3 Hívő emberek írták, nem természettudósok

A Szentírást a hit szemüvegével kell nézni, nem pedig természettudományos szempontból. Klasszikus Ádám és Éva története. Jól neki lehet menni, hogy milyen butaság már az, hogy 7 nap alatt elkészült a föld. Valójában, aki ezt teszi, jogosan teszi.

Nyilván azt a zsidó emberkét, aki megfogalmazta ezt a történetet, nem igazán kötötte volna le egy előadás a Napban lezajló fúziós folyamatokról. Tény. De nem is erről kezdett el esszét írni, hanem Istenről és az emberiségről akart valamit megfogalmazni. Végső soron a hitét fogalmazta meg, mely szerint a világ csodálatos szépsége valakinek a teremtménye. Nem magától van, hanem Istentől származik.

Mostani természettudományos ismereteinkkel mondhatjuk, hogy a kerek föld, a fúziós energiával működő Nap, az evolúció által elindult fejlődési folyamat mögött végső soron Isten áll. A történetíró azt is ki akarja fejteni, hogy az ember sem véletlen van a földön, hanem Isten ajándékozta neki ezt a világot, hogy uralkodjon rajta és birtokba vegye. A hite ez volt és ezt akarja tovább adni.

És ezen a szinten mi is egyet érthetünk vele. Attól pedig, hogy mi nem felel meg a természettudománynak, el kell vonatkoztatni. Ebben az elvonatkoztatásban voltak krízisek, de csak azért, mert az emberek a Bibliát rossz szempontból nézték. Ez szépirodalom, nem szakirodalom.

Az írás elolvasható itt.