Alexander Tyler skót filozófus a civilizációk felemelkedésének és hanyatlásának szakaszait írja le. Hol tartunk, merre tovább?

Tyler gondolatmenete megvilágítja és történelmi távlatba helyezi napjaink eseményeit. Íme a nyolc fázis:

1. A megpróbáltatásoktól a lelki érlelődésig

A nagy civilizációk a szenvedések olvasztótégelyében formálódnak. A zsidóság négyszáz évig élt egyiptomi szolgaságban. Az egyház háromszáz éves keresztényüldözésből nőtt  ki.

A nyugati kereszténység felemelkedését a hanyatló római birodalom és a barbár népvándorlás zűrzavaros időszaka előzte meg. A megpróbáltatások és az igazságtalanságok megérlelik a lelket. A szenvedés bölcsességre, fegyelmezettségre nevel és igazságos megoldások keresésére indít.

2. A lelki érlelődéstől a bátorságig

A szenvedés olvasztótégelyében megacélozódott lelkekben megszületik a bátorság és a készség komoly áldozatok vállalására. Nagy formátumú vezetők lépnek fel, akik bátorságra és áldozatvállalásra – akár életük feláldozására – szólítják az embereket, hogy jobb, igazságosabb világot teremtsenek a jövendő nemzedékek számára. Akinek alig van valamije, annak alig van vesztenivalója. Az ilyen ember könnyebben tud olyan ügyért élni, ami fontosabb önmagánál és saját kényelménél. Küzdelem kezdődik, amelyhez nélkülözhetetlen a bátorság, a lelki fegyelmezettség és a többi erény.

3. A bátorságtól a szabadságig

A bátorság győzelmet arat az ellenség fölött. Kivívja a szabadságot, megteremti az igazságosságot. Civilizáció születik, amely a legmagasztosabb eszményekben gyökerezik. Sokan élnek még azok közül, akik élen jártak a harcban, s akik már nem, azok emléke is eleven. A szabadságot megszerző erényeket és a hősiességet még nagyra becsülik. Még közösek az eszmények, amelyekért a megpróbáltatás éveiben küzdöttek.

4. A szabadságtól a bőségig

A szabadságból nagyobb jólét fakad, mert a civilizáció még mindig az áldozatvállalás és a kemény munka erényei alapján működik. Ekkor azonban megjelenik az első veszedelem: a bőség. Amiben dúskál az ember, az rátelepszik, és önálló életet kezd élni. Közben háttérbe szorulnak a küzdelmek, amelyek bölcsességre, önfegyelemre nevelik a lelket.
Jézus azt mondta, az ember élete nem a vagyon. De próbáljuk csak egy olyan kultúrában hangoztatni ezt, amely éppen ízlelni kezdi a bőséget! Az ilyen kultúra a korábbi áldozatok füstjéből él; tagjai egyre kevésbé hajlandók áldozatot hozni. Az eszmények jelentősége elhalványul, a bőség elnehezíti a lelkeket. Az áldozatok, a fegyelmezettség és az erények, amelyek felvirágoztatták a civilizációt, mind idegenebbé válnak a társadalom lelkiismeretétől; inkább gyümölcseik élvezete kerül középpontba.

Az írás elolvasható itt.

Létrehozva 2016. november 5.