A guadalupe-i jelenések (Mexikó, 1531)

A Guadalupe-i Boldogságos Szűzanya ünnepe: december 12.

Szent Juan Diego emléknapja: december 9.

Az azték indián származású Juan Diego Cuauhtlatoatzin,  1474-ben született a mexikóváros melletti Cuautlitlan falucskában. Életrajzával kapcsolatban nem áll rendelkezésre sok adat. Vezetéknevének jelentése: “Beszélő Sas.”  Egyszerű, de nem rabszolga  család gyermeke volt. Mindennapi kenyerét gazdálkodással és takarók szövésével kereste meg.  Volt egy kis földje, melyre kis kunyhót épített. Az Anahuac völgyben élő Chichimeca törzs tehetséggel megáldott gyermeke volt.

Az évek során spanyol felfedezők érkeztek az országba. Toribio de Benavente testvérnek az indiánok között végzett igehirdetésének hatására Cuauhtlatoatzin és felesége is felvették a kereszténységet, 1525 táján. Ő maga a Juan Diego, míg felesége a Mária Luca nevet kapták a keresztségben. Amikor Mária Luca 1529-ben meghalt, az özvegy és gyermektelen Juan Diego nagybátyjához, Juan Bernardino-hoz költözött, aki Tolpetlac-ban, egy  elhagyatott helyen élt a hegyek között, a falu templomától 20 km-re.

1531. december 9-én az 57 éves Juan kora reggel elindul, hogy megtegye a faluba vezető hosszú utat és részt vegyen a reggeli szentmisén. A tepeya-i dombra érve hirtelen zenefoszlányokat hall, majd egy szeretteli hangot, amely így szólítja meg: “Juantz-zin, Juan Diegotz, hová mégy?” Ez nagyon különös volt, mivel így csak kisgyermek korában szólították. Olyannyira meglepődik, hogy felszalad a hegyre s ott meglepetésére egy szép fiatal leányt lát, aki egy felhőn áll. Csodálatos szépségű fényt sugárzott. Hosszú ruhája úgy ragyogott, mint a nap.

A fény olyan erős volt, hogy a dombon szerteszét heverő kövek és sziklák drágakövekként ragyogtak fel. Szívárványok színezték tarkára az eget és földet.  A jelenés ezekkel a szavakkal nyugtatta meg Juant: “Én Szűz Mária vagyok, az igaz Isten anyja, Azé, aki az életet adja mindennek, az emberiség Teremtőjéé, akié a jelen, és aki a Menny és a föld  Ura. Azt kérem, hogy ezen a helyen építsenek nekem egy kis kápolnát,  házamat, amely Istené.”

Juan a kéréssel Juan de Zumarrage püspökhöz fordul, aki nem hisz neki. Hazafelé menet Juan ismét felmegy a dombra, ahol ismét látja a jelenést. 1531. december 10-én Juan ismét Tepeyac-ba indul. A dombon ismét  ott várja a jelenés, akit Juan arra kér, hogy inkább válasszon olyan valakit, aki nagyobb befolyással bír a püspökre mint ő, hisz az nem hisz neki, az egyszerű gazdának, aki ráadásul legszegényebb is a faluban. Mária erre gyönyörű mosollyal így felel: “Önnek, aki gyermekeim közül a legkisebb, kell ezt a szolgálatot ellátnia és kérésemet tolmácsolnia.”  Juan elismétli a kérést a püspök atyának, aki  elbizonytalanodik. Mégiscsak igaz lenne, hogy Isten Anyja megjelent ennek az egyszerű parasztembernek? Egy jelet kér, amellyel az elmondottak igazságát alá tudná támasztani.

Az indián minden nap hűségesen felmegy a dombra. 1531. december 12-én, kedden jelenik meg neki a Szűzanya utoljára. Ezen jelenés alkalmával Mária megbízza Juant, hogy szedjen a domb legtetején nyíló virágokból. December közepe van, amikor nem nyílnak virágok, de Juan engedelmeskedik, s legnagyobb meglepetésére azt látja, hogy a domb tetejét elborítják a nyíló virágok. Szed is egy nyalábbal, és kabátja alatt, szíve fölé szorítva azokat, lemegy a hegyről. Mária kérésére a püspökhöz viszi a virágokat, aki immár harmadik alkalommal fogadja őt. Kitárja köpenyét, de ügyetlenségében az összes virág a földre hull. De a püspök nem a virágokat nézi, hanem elcsodálkozó szemmel Juan fehér köpenyét! A köpeny belsején csodálatosan finom rajzolatú ábrázolás látható.

A Szent Szűz arca ez, Isten Anyjának arca. Arcát gyengéd anyai mosoly ragyogja be.  Csodálatosan szép. Kezeit imára kulcsolva tartja, fejét, melyet könnyedén kissé oldalra hajtva tart, arany csillagokkal keretezett, földig érő fátyol fedi. Egy félig kibontott szárnyú angyal áll mellette, oly módon, hogy mindketten a nap előtt állanak, és úgy tűnik, mintha a nap fényét közvetlenül maga a Jelenés sugározná ki. Juan de Zummarrage-t teljesen meggyőzi ez a képmás, amely minden kétséget kizáróan csodás eredetű. A gyapjúköpeny egy darabján látható képmást még mindig tisztelik a guadeloupe-i kegyhelyen. Ugyanaznap  a Szűzanya megjelenik Juan Diego nagybátyjának, Juan Bernardino-nak is, aki ennek hatására felgyógyul súlyos betegségéből.  A Szűzanya arra kéri, hogy ezentúl mint Guadaloupe-i Boldogságos Szűzet tiszteljék.

A püspök most már hitelt ad az öreg indián szavainak, és engedélyt is arra, hogy a Szűzanya tiszteletére épült templom mellett egy kis kunyhóban remeteként élhessen. Gondot visel a templomra és az első zarándokokra, akik Jézus Anyjának közbenjárásáért folyamodnak. A látható kegyelmek mellett, jelentősebb az a belső megvilágosodás, amelyben Juan Isten Anyjának kiválasztott  hírnökeként részesült. A jelenés első pillanatától kezdve Juan élete csak imából, az erények, Isten s a felebarát iránti szeretet gyakorlásából állott.

Nem sokkal ezután a püspök atya egy kápolna építését kezdeményezi. A köpenyen, egy ú.n. tilmán, még mindig látható a Jelenés ábrázolása, annak előrehaladott kora, és az azt ért balesetek ellenére (1791-ben leöntötték savval, később terrorista bombatámadás érte). A Guadeloupe-i Jelenést követően 10 éve leforgása alatt 9 millió indián tért katolikus hitre. A ”Guadaloupe” az azték “quatlasupe” szóból eredeztethető, amely annyit jelent: “(Ő), aki a kígyót letiporja.” Ez a Teremtés Könyve 3. fejezetének 15. versére utal, amelynek ábrázolása a tilmán is található. Szűz Mária üzeneteit a Nican Mopohua-ban rögzítették, a helyi Nahuatl indián nyelven.

Az írás elolvasható itt.

Létrehozva 2023. május 25.