Próféciák Magyarországról

Próféciák Magyarországról

F. Tibor atya: Egyik alkalommal egy karizmatikus református testvérrel imádkoztam együtt hosszan és mélyen, amikor gyors egymásutánban a következő képeket kaptam. Magasan fentről láttam Hazánk határvonalait. Két angyal szállt le a földre és belevetette a földbe mindazon áldozatok, imák magvait, amit a hívő magyarok hoztak az országért. A gabona gyorsan felnőtt, termést hozott és az angyalok azonnal learatták. Rögtön az aratás után az országunkat betöltötte az élő, kovászos kenyér és dagadt, mint amikor a kalács betölti a fémkeret formáját.

A következő pillanatban már úgy láttam a kenyeret, hogy az éppen megsült és az egész ország Isten élő, ízes sült kenyerévé vált. A kenyérhez mindenhonnan jöttek emberek a körülöttünk lévő országokból, törtek belőle egy darabot és elvitték haza, hogy az ő hazájukban is megújulhasson a hit, remény, szeretet. Ennek már tizenhárom éve.

Damian Stayne (Cor and Lumen Christi) amikor 2012-ben itt volt, ezt a képet kapta Magyarországról: Magyarországról az élő vizek forrásai fakadnak, melyek átfolynak a környező országokba, és ott is ettől élő vizek indulnak folyni.

Elke Mölle az augsburgi imádság házából (2014 október) azt kapta, hogy Mao. mint Eszter királyné áll az Isten tróntermében és feladata a szomszédos népek és Európa visszanyerése Istennek. Itt a prófécia szó szerint:

Harcosok nemzete vagytok, úgy, ahogy Dávid hősei. A közbenjárás a ti legerősebb fegyveretek és hivatásotok. Az Úr útját fogjátok készíteni, hogy vissza tudja nyerni Európát Isten országa számára. A ti közbenjárásotokkal hozzá fogtok járulni, hogy a spirituális légtér ellenőrzés alá vonódjék, és így az Úr földi csapatai bevehessék Európát. Isten Országának spirituális vezetői, a prédikátorok és a tanítók ismét tisztán fognak látni a Szentlélekben. Többé már nem fogja őket félrevezetni semmi, hanem egyedül a Királyra figyelnek majd a ti imáitok hatására.

Látlak titeket a Lélekben. Sok nehéz fegyverrel vagytok felszerelve, veszélyesek vagytok az ellenségre. Bátrak vagytok, merészek, és soha nem adjátok fel. Nem fogtok meghátrálni, le fogjátok hozni Isten Országát a földre, megjelenítitek Isten Országát. Harcos menyasszonyok lesztek, akik egészen bele vannak szerelmesedve a Királyba. És Ő felétek nyújtja a jogarát, és megadja, amiért imádkoztok, mert megérintettétek a szívét. Magyarország, Te az Úr kedvese vagy, szemed egyetlen pillantásával elraboltad a szívét. Szép vagy, Magyarország, drága vagy, és nagyon szeret Téged az Úr!

Regina Collins pedig azt mondta most a regionális karizmatikus találkozón (2015. május, Törökbálint), hogy évekkel ezelőtt azt kapta, hogy Mao. lesz Európa spirituális megújulásának a forrása. És hogy azt gondolta, hogy itt megtérnek az emberek és elmennek a szomszédos országokba hirdetni az Igét, de Isten korrigálta a látását, és azt mondta, az fog történni, hogy itt olyan csodák és jelek történnek, hogy az emberek ide áramlanak megnézni, mi folyik itten , itt megtérnek és ők maguk mennek vissza és viszik a hírt a hazájukba Istenről.

Ez a 4 ember mind hiteles ember. Semmit sem tudnak egymás próféciáiról. Én azt hiszem, eléggé egy irányba mutatnak a próféciák,  -de természetesen ítéld meg te magadnak, TALAKE, magadnak – úgyhogy gyerünk, mindenki vesse bele magát az aratásba, mert minden munkás kézre szükség van/lesz!!!!

Az írás elolvasható itt.

Létrehozva 2015. október 31.