Játsszunk várakozást

Akik benne bíznak, azokhoz jó az Úr, a lélekhez, amely őt keresi. Jó csendben várni az Úrra, mert ő megszabadít. (Siral 3,25-26)

Néha azt tapasztalom, hogy Isten azonnal válaszol a kéréseimre. Ilyenkor izgatottan, hálatelt szívvel azonnal szeretném mindenkivel megosztani, milyen jó az Úr. Máskor meg előfordul, hogy kéréseim mintha lebegnének a levegőben, és a csodák beláthatatlan távolságba kerülnek. Ahogy telik az idő, az én lelkem is lassan megtelik kételyekkel.

Régebben úgy gondoltam az Istenre való várakozásra, mintha egy játékban vennék részt. Lássuk, ki tart ki legtovább? Vajon folytatni fogom a kérést, a könyörgést állhatatosan? Vagy én leszek az első, aki feladja, mert belefáradt a várakozásba? Esetleg az lesz, hogy Isten megadja, amit szeretnék, mert Ő fárad bele nyöszörgésem, panaszkodásom hallgatásába.

Ha hamar érkezett a válasz, lélekben nagy pacsit adtam Jézusnak, és felkiáltottam: Alleluja! és már jöttem is elő következő kérésemmel. Ám ha csak múlt az idő, és a csoda nem mutatkozott, elbizonytalanodtam, összezavarodtam. Várakozásom aggódásba ment át. Állhatatosságom duzzogásba.

Uram, miért nem válaszolsz a kérésemre? Mire vársz még? Nem látod mennyire küszködök? Túl soká tart már, nem értem, miért.

Kezdtem azt hinni, Isten csak üres ígéreteket osztogatott. Igazából nem is törődik velem. Vagy az én dolgaim nem fontosak számára. De ahogy egyre közelebbi kapcsolatba kerültem az Úrral, és kezdtem megismerni Őt, változott a hozzáállásom. Felismertem, mennyire szeret engem Isten, és ismeri szívem legrejtettebb vágyait is. Megígérte, hogy „betölti minden szükségemet” (Fil 4,19), és csodái nem a múlt történései csak.

Mai igénk arra tanít, hogy miután átadtuk Istennek imádságban szükségünket, vágyunkat, kívánságunkat, várakozzunk bizakodva és reménykedve.

Talán azt gondolod: Leah, te ezt nem érted. Én már túl régóta várok Isten válaszára.

Talán már megadtad magad a lemondásnak, azt hiszed, nincs remény. Magabiztosan, hittel feltöltve indultál, aztán ahogy telt-múlt az idő, kezdtél kételkedni abban, hogy jóra fordulhatnak a dolgok.

Talán egy láthatatlan védőréteggel bevontad a szívedet, hogy ne csalódj nagyot, ha Isten nem teljesíti kérésedet.

Hidd el, barátnőm, megértelek. Én is voltam már ebben a helyzetben. Én is éreztem már így, és az ember nagyon-nagyon magányos tud lenni, ha így tölti napjait.

Mi lenne, ha mégis megpróbálnánk bizalommal, reménykedve folytatni a várakozást?

Megtanultam, hogy három dologra fordítsam a figyelmemet:

1. Isten ígéretei: olyan részeket olvasok a Bibliából, amik reménnyel töltenek el, ezeket hangosan is felolvasom, mondogatom. Isten igéje reményt sző az imáimba, és bizakodás tölti fel lelkem ürességét. Újra meg újra szembesülök Isten olthatatlan szeretetével és hűségével.

2. Imádás és dicsőítés: amikor csak lehet, dicsőítő énekeket hallgatok, otthon, a kocsiban, az irodában. A szöveg, a dallam örömben füröszti a szívemet, miközben énekelek. Eltölt Isten békéje és öröme, és ezekben a drága percekben gondjaim szétfoszlanak, kétségeim átadják helyüket a reményteli várakozásnak.

3. Hálaadás: megköszönöm Istennek múltbeli könyörgéseim meghallgatását, életem eddigi csodáit. Felidézem, hogy Ő mindig megoldotta a legkeményebb helyzeteket is, velem volt szükségeimben, és hálatelt szívvel köszönöm meg előre mostani lépéseit.

Ha kértél valamit Istentől, és úgy érzed jóval tovább várakozol már, mint ahogy számítottad, állj meg egy percre, és köszönd meg előre a válaszát. Bízz abban, hogy a színfalak mögött a te problémádon dolgozik. Ne add fel. Reménykedve, bizakodva várd a válaszát, és ne feledd, az Úr jó azokhoz, akik bíznak benne.

Uram, köszönöm, hogy hűséges vagy hozzám. Segíts, hogy ne veszítsem el a reményt és a bizakodást, mialatt válaszodat várom imádságaimra. Jézus nevében, Ámen.

(forrás: lelekerosito.hu)

 

Létrehozva 2014. október 25.