„Így keresztül kellett mennie Szamárián… Jézus elfáradt az úton, azért leült a kútnál. Dél felé járt az idő. Egy szamáriai asszony odament vizet meríteni. Jézus megszólította: „Adj innom!” (Jn 4,4.6-7)

Egyedül megint. Ezen tűnődött, mialatt magányosan lépkedett a kút felé. Nem voltak körülötte nevetgélő barátnők. Apró kezek nem kapaszkodtak a szoknyájába. Testvérek jelenléte nem segítette az idő múlását.

Talán jobb is volt így. Könnyebb volt egyedül lenni, mint ítélkező szavakat hallani, és látni a megrovó tekinteteket. De nem sokáig lehetett egyedül. Nem ismerte a férfit, és csodálkozott, hogy szóba áll vele, egy szamáriai asszonnyal. Hangjában gyöngédség volt. Kedvesen és alázatosan vizet kért. Szemében az asszony elfogadást látott, nem ítélkezést. Szeretet volt a tekintetében, nem gyűlölet.

Általában úgy ismerjük, hogy ő „a szamáriai asszony”. Én Sam-nek hívom inkább , mert így valóságosabbnak érzem. Sam, aki fájdalommal, elutasítással, magánnyal küszködött.

Azt mondja mai alapigénk, hogy Jézusnak „keresztül kellett mennie Szamárián”. Pedig tudjuk a teológusoktól, hogy a zsidók szemében a szamaritánusok a világ szemétje voltak, és mindent megtettek, hogy elkerüljék a velük való találkozást. Inkább megkerülték Szamáriát, semhogy átutazzanak rajta – kivéve Jézust.

Neki keresztül kellett mennie Szamárián. Talán azért, mert tudta, hogy találkozik Sam-mel?

Az általános szokás szerint az asszonyok együtt mentek a kútra az alkony hűvösében, hogy elkerüljék a nap hevét, hisz nehéz, vízzel telt korsókat kellett onnan hazacipelniük. Sam egyedül jött a legnagyobb melegben. Úgy értelmezik sokan, hogy inkább az égető napot választotta, mint az elutasító, ítélkező tekintetek égető fájdalmát. Sam ötször volt férjnél, és akivel most van együtt, az nem a férje.

Szörnyű lehetett a perzselő napon cipelni a vízzel teli korsót, de még mindig elviselhetőbb volt, mint hallgatni a többiek szurkálódását elrontott házasságai miatt.

Mikor Jézus találkozott vele, Sam napi munkáját végezte, miközben menekült azok elől, akik tudtak hibáiról, szégyenéről, bukásairól. És belefutott a tökéletes szeretettel rá váró Jézusba.

A beszélgetést Jézus kezdeményezte, az egyetlen dolgot kérte tőle, amit adni tudott: vizet. Nem sok, de kezdetnek elég volt.

Sam megállt, és hallgatta Jézust. Hagyta, hogy biztató szavakat mondjon, elfogadást hintsen szíve széttört, bizonytalan, üresen maradt területeire.

Ugyanúgy, ahogy szándékosan kereste a találkozást Sam-mel magányos órájában, Jézus ott van a te olykor magányos, távolról sem tökéletes életedben is. Ő ott van, amikor a csalódások, a kudarcok után üresnek érzed magad, amikor megkérdőjelezed saját értékedet, saját céljaidat.

Ő ott van, mialatt teszed a dolgod, tudod, mit kellene csinálnod, de fogalmad sincs, hogy tudsz majd mindent elvégezni. Ő ott van a házi feladatokkal, pelenkákkal, mosnivalóval teli végtelen napokon, mikor azon töprengsz, van-e értelme ennek a taposómalomnak. Ő ott van, mikor elégedetlen vagy magaddal, és megkérdőjelezed, hogy valóban olyan vagy-e, amilyennek lenned kéne.

Lát téged. Észrevesz mindent, amit csinálsz, és tudja, mire vágysz. Végső soron Jézus az Egyetlen, aki betölti a benned lévő legmélyebb vágyat, hogy valaki ismerjen, elfogadjon, keressen téged önmagadért. Ma is keres  tökéletes szeretetének ajándékával: türelmes és gyengéd szeretettel, ami nem tartja számon a hibákat, nem hátrál meg, nem hagy el sem téged, sem engem.

Bárhol légy, bármit csinálj, Ő ott van veled. Szakíts rá egy kis időt, hogy beszélgess Vele, s aztán csendesítsd el a lelkedet, hogy meghalld, amit mondani akar neked.

Uram, köszönöm, hogy keresel engem. Szeretném megismerni szeretetedet, szeretnék ráhagyatkozni, és a biztonságában élni! Mikor félek, mikor jelentéktelennek és magányosnak érzem magam, segíts, hogy Feléd forduljak, jusson eszembe, hogy Te ott vagy velem! Jézus nevében, Ámen.

Létrehozva 2014. június 27.