Az ötven legkétesebb magyarországi egyház

A Heti Válasz 2011-ben íródott cikke frissült, elgondolkodtató tevékenységű szervezetekről olvashatunk.  A top 50 lista bevallottan szubjektív szempontok alapján is készült. A szerk.

Célegyenesbe fordult a vallási közösségek bejegyzését szigorító törvénytervezet szövegezése. Az új jogszabály hatálybalépése után több tucat szervezetnek kell búcsút vennie az egyházi léttől, illetve az abból fakadó kiváltságoktól. Ennek alkalmából lajstromba szedtük azt az ötven társulatot, amely a leginkább rászolgálhat erre.

 

 

Ádáz küzdelem bontakozott ki karácsonykor az Angyalok Erdeje elnevezésű jótékonysági versenyben. A kezdeményezésben részt vevő szervezeteknek minél több szavazatot kellett begyűjteniük, hogy a végén a győztes megkaparinthassa az ötmillió forintos nyereményt.

Decemberben még úgy volt, hogy a Noé Állatotthon Alapítvány legyőzi a ferencesek Autista Segítő Központját – ám a végén utóbbiak nyertek, 25 ezer vokssal.

Kevesen tudták, hogy e kétes párbajt két felekezeti intézmény vívta. A katolikus szerzetesek ellenfele mögött ugyanis szintén egy egyházként bejegyzett csoport, a Noé az Életért Közösség áll. Már ha valóban megilleti ez az elnevezés azt a szervezetet, melynek vallási tevékenysége kétséges, és bizonyára a felekezeti létből fakadó adókedvezmények és más előnyök miatt választotta a működés eme formáját. Annál könnyebben tehette ezt, mivel a vallási közösségekről szóló 1990. évi IV. törvény szerint már száz ember is egyházat alapíthat, anélkül, hogy a társulás hitéletét bárki firtatná.

Az írás elolvasható itt.

Létrehozva 2014. május 4.