„A ki jóra igyekezik, jóakaratot szerez: a ki pedig gonoszt keres, ő magára jő az.” Péld 11,27 (KG)

Egyik barátnőm házassága összeroppant. A férje elhidegült tőle. Éveken át szerette a feleségét, de nem tudta neki úgy kimutatni, ahogy az asszony képzelte. Barátnőm egyre kevésbé bízott a szerelmében. A férfi végül levonta a tanulságot, hogy sosem tudna a kedvére tenni, a barátnőm sosem lenne boldog mellette. Ezért sajnos elment.

Mély fájdalma ellenére barátnőm nem tört össze, megpróbálta átgondolni, mit tehetett volna másképp, meggyászolta házasságát, és továbblépett. Ahogy saját szerepén töprengett a történtekben, rájött, hogy tudat alatt a kezdetektől mindig a legrosszabbat tételezte fel a férjéről a legjobb helyett.

Például, ha a férje mondott valami bántót, ő tudat alatt így reagált: Tudta, hogy meg fog bántani vele, mégis kimondta. Nem pedig így: Szeret engem, szándékosan biztos nem mondana nekem semmit, amivel megbánthat. Máskor pedig: Ha valóban szeretne, ezt és ezt tenné. De mivel nem teszi – nem is szeret.

Mélyen a lelkében, anélkül, hogy észrevette volna, meg volt győződve arról, hogy a férje nem törődik vele. Pedig házasságuk jó részében, ennek az ellenkezője volt igaz.

Megesett már veled is, hogy abból indultál ki, amit valaki mondott, vagy tett, és levontad a következtetést, hogy lám, nem szeret? Én emlékszem ilyen esetekre a magam életéből. Pedig nekünk, Krisztus követőinek, szembesítenünk kell magunkat e gy kérdéssel: a jót keresem, vagy a rosszat? És ez a feltételezéseinkre is érvényes.

A jó keresésének haszna van. A Példabeszédek 11,27 arra tanít, hogy azt kapjuk, amit keresünk: „Aki jóra igyekezik, jóakaratot szerez: a ki pedig gonoszt keres, ő magára jő az.”

Kutatásaim is ezt igazolják. Három éven át végeztem kutatásokat boldog házasságban élő párokkal, hogy megtaláljam, mi az, amit másként tesznek. Mitől boldogok? Mi a titkuk?

Eredményeim közül egy kiemelkedett, mint minden boldog kapcsolat feltétele: mindig tételezzük fel a legjobbat a másik szánd& eacute;kairól. Pontosabban, ne higgyük a legrosszabbat. A legboldogabb kapcsolatokban, ha egyik fél nem tudta is megmagyarázni, miért mondott vagy tett valamit a másik, mindig abból indult ki, hogy az szereti őt, és nem akarja megbántani.

És általában ez így is van! Az általam név nélkül megkérdezett többezer pár közül alig 1-2% volt, aki már nem törődött a társával. Még a nagyon nehéz házasságokban is ritkán fordult elő, hogy egyik a másiknak szándékosan akart fájdalmat okozni. Boldog házasságokban a megbántott fél ezt így is hiszi. A boldogtalan házasságokban viszont nem.

A „jó keresése” nem jellemző ránk, mikor friss a fájdalom. Nagyon könnyű a másik szándékát saját pillanatnyi érzésünk alapján megítélni. Pedig ez a hozzáállás tartósítja, elkerülhetetlenné teszi a fájdalmat.

Valóban előfordul, hogy a szeretett ember szándéka nem jó. De legtöbb esetben ő sem akar minket jobban megbántani, mint mi őt.

Eleinte nem könnyű betartani, hogy ezentúl jó szándékot feltételezünk mindig. De érdemes megpróbálni. Ne abból vonj le tanulságot, amit pillanatnyilag érzel, hanem abból, amit tudsz arról az emberről. És amikor majd új ra meg újra megtapasztalod, hogy valóban a jó feltételezése volt igaz, rájössz, hogy ez az ember érted van – és nem ellened.

És tovább menve, ahogy alapigénkből tanuljuk, a jó keresése – feltételezése – jót hoz elő. Mélyen magunkban tudjuk ezt jól. Csak nem eszerint élünk. Pedig ha azt tesszük, minden megváltozik.

Uram, köszönöm az embereket, akiket az életembe helyeztél, és akik törődnek velem. Köszönöm, hogy irgalmas vagy hozzám akkor is, ha nem érdemlem meg. Segíts, hogy bennem is legyen irgalom, s az embereket a Te szemeddel lássam. Szentlelked erejével seg& iacute;ts, hogy minden helyzetben a jót keressem, és ne tételezzek fel eleve rossz szándékot. Jézus nevében, Ámen.

(forrás: lelekerosito.hu)

Létrehozva 2014. február 9.