Néhány éve történt, hogy egyik szolgálati helyemen lelki napot szerveztem. Egy világi Missziós munkatársat hívtam meg és egy kilenc gyermekes Családot, akik el is jöttek mind a kilenc gyermekkel együtt. A család két nagyobbik gimnazista Lánya azon a nyáron töltekezett be Szentlélekkel és erős, élettel teli tanúságtételük volt a Lélekről.

Mint utólag megtudtam, a falu történetében még soha nem volt ilyen közbenjáró ima alkalom. Kicsit izgulva és elfogódottan, de hitben bátran léptem és este a szentmise végén az áldozás után fél órás közbenjárást tartottunk a kitett Oltáriszentség jelenlétében. Három párban imádkoztunk a Testvérekért. Meglepetésemre a konzervatívnak gondolt Testvérek sorban jöttek ki kézrátáteles közbenjáró imát kérni az Oltáriszentség elé.

Az eseményt követő pénteken egy többgyermekes anyuka, akinek a megbízhatóságát jól ismertem a következő tanúságtételt tette sokak előtt.

Több éve tartó folyamatos méhgyulladása és meg nem szűnő vérzése volt már egy ideje. Erről én is tudtam, mert korábban bizalmasan közölte velem és kérte, hogy imádkozzam érte, amit meg is tettem. Járt két szakembernél is, az egyik egy keresztény nőgyógyász a másik kórházi orvos volt. Előbbi azt mondta, hogy eddigi munkája során még nem találkozott ilyen nehéz esettel és nem tud segíteni. A másik orvos azt mondta, hogy gyógyszerrel tudja a tünetet enyhíteni, de nem tudja megszüntetni a problémát. A fiatalasszony kétségbeesésében azt kérdezte az orvostól, hogy akkor ki fog segíteni rajta. A szakorvos rezignáltan azt válaszolta, hogy hát majd az Isten bizonyára megsegíti. Maga sem hitte talán, hogy így is fog történni.

Az írás elolvasható Tibor atya blogján.

Létrehozva 2013. december 29.