„Te amikor imádkozol, menj be a szobába, zárd be az ajtót, s imádkozzál titokban mennyei Atyádhoz! S mennyei Atyád, aki a rejtekben is lát, megjutalmaz.” Mt 6,6

Miután befejeztem egy nagy projektet a munkahelyemen, nagyon elégedett voltam magammal. Bár munkám jórésze a színfalak mögött zajlott, reméltem, hogy észreveszik. A rákövetkező napokban lestem az emailjeimet, vártam az sms-eket: „Bravó!” „Ügyes!” „Gratulálunk!” – de egy se jött.

Nem igazán zavart az elismerés hiánya, mígnem valaki befejezett egy apróbb feladatot, ami még a projekthez tartozott, és elözönlötték a postaládámat a neki szóló gratulációk és dicséretek. Megköszöntem a projektnek címzett elismeréseket, de közben éreztem, egyre jobban lelombozódom, mivel az én nevemet meg sem említették.

A kelleténél jobban fájt az elismerés elmaradása. A következő hetekben ez a fájdalom csak erősödött minden alkalommal, amikor úgy éreztem, nem mélt&aac ute;nyolják, amit teszek. Hogy összeszedem a széthajigált cipőket, elmosogatom más tányérjait, vacsorát készítek egy fárasztó nap után. Az eredeti fájdalom egyre mélyült.

Mígnem egy csendes péntek délután kitört belőlem a sírás, és ez rádöbbentett, hogy valami nincs rendben. A szívem rossz irányba fordult az elmúlt hónapokban, mikor nem dicsértek meg az emberek.

Jézus épp erről beszél a Máté 6. fejezetében. Hangsúlyozottan felhívja a figyelmet motivációinkra, mikor valami jó teszünk, és már az első versben rátapint a lényegre: „Ügyeljetek, hogy a jót ne az emberek szeme láttá ;ra tegyétek, azért, hogy lássanak benneteket. Így semmi jutalom nem vár rátok mennyei Atyátoknál” (Mt 6,1). Jézus tudta, hogy szívünk el tud fordulni a jó iránytól. A jócselekedetek is indulhatnak rossz megközelítésből, és lehetnek fájdalmas következményeik.

Jézus idejében a vallási vezetők nagy felhajtást csaptak jótetteik körül, hogy elnyerjék az emberek tiszteletét, kiváltsák csodálatukat. Jézus az ilyeneket képmutatóknak nevezi, és rámutat, mennyire félrecsúszhatnak a jó dolgok is, mint az imádkozás vagy az adakozás, ha helytelen motiváció van mögöttük.

Jézus nemcsak a szi dásig jut el, megmondta nekik – és nekünk is -, hogyan cselekedjünk helyesen.

Így szól a 6. versben: „Te amikor imádkozol, menj be a szobába, zárd be az ajtót, s imádkozzál titokban mennyei Atyádhoz! S mennyei Atyád, aki a rejtekben is lát, megjutalmaz.”

Nem tiltja a hangos imádkozást, csak szeretné megtörni mások dicséretére való sóvárgásunkat. Azt tanítja, hogy Isten akkor méltányolja tetteinket, ha mások radarsugarát kikerülve munkálkodunk, és nem parádézunk előttük cselekedeteinkkel.

Mialatt azon a nagy munkán dolgoztam, kevés időt szántam az Istennel való magányra. Sikerül t minden nap olvasnom pár igét a Bibliából, el-elrebegtem néhány fohászt napközben, de az igazat megvallva elhanyagoltam az Istennel való kapcsolatomat. Az Ő egyetértő mosolyát felcseréltem az emberek kiszámíthatatlan, rövid távú elismerésére.

Az kellett most, hogy mindent félretéve kettesben maradjak Istennel, lecsendesítsem vágyamat mások elismerésére, hogy meghallhassam az Ő suttogását.

Egyetlen szó Istentől felér többszáz gratulációval az emberek részéről.

Legközelebb, ha belém nyilall, hogy nem figyelnek rám, vagy rajtakapom magam, hogy irigylem mások sikerét, ezt az érzést intő jelnek tekintem. Arra figye lmeztet, hogy el kell vonulnom titokban Mennyei Atyámmal.

Csak ott fogom megkapni azt az elismerést, ami kielégíti szívem vágyakozását.

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy megmutatod, mi az, amire valóban vágyom, és amire valójában szükségem van. Mások elismerése sosem elégít ki maradéktalanul. Segíts, hogy annak lássam, ami: silány pótléka a Te elismerésednek, ami szívemnek igaz örömöt, munkámnak igaz értelmet ad. Jézus nevében, Ámen.

(forrás: lelekeerosito.hu)

Létrehozva 2013. november 10.