Mikor valaki az agyadra megy

„Ha lehetséges, amennyire tőletek telik, éljetek minden emberrel békességben.” Róm 12,18

Békességben mindenkivel? Elméletben könnyű, de gyakorlatban… Főleg, ha az illető állandóan a nyomodban van, és kiborul, ha nem foglalkozol vele eleget. A Római levél 12,18 mégis arra biztat, hogy amennyiben rajtunk áll, mindenkivel éljünk békességben.

Egyik módszere Istennek, hogy erre megtanítson, az, hogy újra meg újra „reszelőket” helyez az életembe. Reszelőknek azokat az embereket nevezem, akik addig reszelnek, míg minden fény lekopik rólad! Az agyadra mennek, és a hideg is kiráz a barátságuktól.

Nemrég egy barátnőmnél voltam, és ott megismerkedtem egy Sue nevű lánnyal. Mindenhova követett, eldöntötte, hogy a legjobb barátnőm akar lenni. Nem sok közös volt bennünk, de ez nem tántorította el attól, hogy állandóan hívjon, sms-ekkel és emailekkel bombázzon – eleinte csak néhanapján, aztán állandóan.

Valamiért úgy gondolta, hogy én majd kitöltök valamilyen lyukat az életében. Sajnos inkább az történt, hogy ő kezdte az enyémet kilyukasztani.

Kiborította és fájdalmat okozott neki, ha nem volt időm beszélgetni vagy válaszolni. Egyértelmű volt, hogy ezt a kapcsolatot tisztába kell tenni.

Amikor hasonló esetben kezd elegem lenni valakiből, mert kiszipolyozza az életemet, érzelmileg kimerít, és összekuszálja az életrendemet, három dolgot kell megvizsgálnom:

Meghallgattam figyelmesen, és szeretettel reagáltam?
Fel kell mérnem saját viselkedésemet, azt, hogy én mennyiben járultam hozzá a mérgező kapcsolathoz. Minden helyzetnek több oldala van, és fontos tisztában lennem a saját szerepemmel.

Korlátokat kell állítani.
Az emberek csak akkor férnek hozzád, ha nyitva hagyod az ajtót! Döntsd el, hol van a számodra még egészséges határ, és ott húzd meg a vonalat. Mennyi időt tudsz felelősséggel rászánni? Mennyi áldozatot vagy hajlandó hozni ezért a kapcsolatért? Imádkozz Istenhez, hogy segítsen felállítani a korlátokat. Beszélgessetek erről a „reszelőddel”, és együtt döntsetek a határokról.

Tudd, mikor kell odébbállni.
Alapigénkben ott van az, hogy „ha lehetséges”, élj békességben. Ez azt jelenti, hogy előfordul, hogy nem lehetséges. Egy időre el kell szakadnunk egymástól. Isten bármit helyre tud hozni, lehet, hogy valamikor újra összehoz minket.

Ami Sue-t illeti, előszöris végiggondoltam, hogy együttérzőn és szeretettel viselkedtem-e. Kértem Istent, mutassa meg, ha valamelyik reakcióm helytelen volt. Isten megmutatta, milyen területekre helyezzek korlátokat Sue-val való kapcsolatomban, hogy továbbra is békességben élhessek vele.

Meghívtam ebédelni, és elnézést kértem tőle, amiért nem mondtam el neki világosan az időhatárokat az életemben. Imádkoztunk együtt, hogy Isten töltse be a meglévő hiányt mindkettőnk életében. Sue méltányolta az őszinteségemet, és megígérte, hogy tisztelni fogja a felállított korlátokat. Kapcsolatunk nem romlott meg, inkább értékesebbé vált.

Komoly megpróbáltatás, de egyúttal fontos része az életünknek, ha nehéz emberekkel kerülünk kapcsolatba. Vizsgáld meg, mennyire vannak rád negatív hatással. Meg kell próbálni békességben élni velük. Első lépésként tekintetünket a Béke Fejedelmére vessük, azután pedig saját viselkedésünkre. Van egy javaslatom mára: ne tereljük el a gondolatainkat saját „reszelőinkről”, hanem boruljunk most térdre, és imádkozzunk értük.

Uram, olyan könnyű óvatlanul belekerülni egy kapcsolatba, ami aztán elkezdi kiszívni az energiámat. Add, hogy tudjak Rád figyelni, mutasd meg, hogy viselkedjem vele. Taníts meg egészséges határokat szabni minden kapcsolatomban. Jézust akarom tükrözni egész életemmel. Az Ő nevében, Ámen.

(forrás: lelekerosito.hu)

 

Létrehozva 2013. szeptember 15.