Az átlagos óvodás naponta négyszáz alkalommal hall valamilyen tiltást. A tipikus szülő és pedagógus bevezet egy sor szabályt, utána pedig megpróbál következetesen büntetni, ha a gyerekek megszegik a szabályokat. Pedig a szigorúbb szabályozás több szabályszegést eredményez, nem kevesebbet.

A hétéves kisfiút láthatólag zavarja a tanulásban a kisebbek nyüzsgése, ezért a szülei megengedik neki, hogy a saját szobájában olvasson. Délutánonként annyira csendben van, hogy egy hét elteltével már aggódnak a szülők, hogy vajon tényleg a feladott könyvet olvassa-e, vagy valami mással foglalkozik. Most, hogy magában is tud olvasni, nehéz megállapítani.

Apukája fontolgatja, hogy a biztonság kedvéért beszél a fejével:
– Figyelj, remélem, nem játszol odabent. Szeretném, ha tényleg olvasnál, nem pedig valami mással foglalkoznál, rendben?

De meggondolja magát, és úgy dönt, hogy inkább időről időre feltesz néhány kérdést az olvasmánnyal kapcsolatban. Hamar rájön, hogy a kisfiú nemcsak elolvasta, hanem gyakorlatilag fejből tudja az egész történetet, és még a mondanivalón is gondolkozott.

Nem játszott a szobájában olvasás helyett. Eszébe sem jutott, hogy akár játszhatna is, mivel a szülők úgysem látják, mit csinál. És ha erre nem hívják fel a figyelmét, talán még jó ideig nem is jut eszébe magától.

A cikk elolvasható itt.

Létrehozva 2013. április 10.