A szabadkőművesek radikális társadalmi változásokat kívántak, új Magyarországot, új nemzetet, új kultúrát akartak meghonosítani. Maguknak vindikálták a kultúra és a civilizáció hordozásának kizárólagos és megfellebbezhetetlen jogát, lenézve és megvetve mindazt, amit addig a magyar szellem felhalmozott.

Ugyanez a kirekesztő szellemiség köszönt vissza a rendszerváltozás időszakában – monda a Demokratának Raffay Ernő történész, akivel Politizáló szabadkőművesség – Jászi Oszkár és a Martinovics Páholy államellenes tevékenysége 1906–1912 című könyve kapcsán beszélgettünk.

– Milyen visszhangja volt a magyarországi szabadkőművesség tevékenységét feltáró korábbi két könyvének?

– Gyakorlatilag semmilyen, a hazai tömegtájékoztatás, ide értve a magát jobboldalinak mondó sajtó nagyobb hányadát is, tudomást sem vett róluk. Ezen eleinte csodálkoztam, azután, ahogy egyre több levéltári anyagot, korabeli szabadkőműves dokumentumot olvastam el, megértettem, hogy nem érdektelenségről van szó, sokkal inkább tudatos elhallgatásról. Az általam feldolgozott időszak és a mai kor közéleti eseményei között ugyanis kísérteties a hasonlóság.

– Hogy értsük ezt?

– A Martinovics Páholy vált a valós célokat ugyan titokban tartó, de prominens személyiségeiben radikálisan politizáló szabadkőművesség meghatározó hazai szerveződésévé. E személyek a politikai életben, a pénzügyek és a kultúra területén meghatározó pozíciókat foglaltak el, és nyíltan a Szent István-i keresztény magyar állameszme és államszervezet ellen törtek, fennen hirdetve ennek lerombolására irányuló szándékukat. Ez az irányzat ma is él. Az elhallgatás ellenére ugyanakkor a témában írott első munkám, a Szabadkőművesek Trianon előtt című könyv már a negyedik kiadásnál tart, s közben készül a negyedik könyvem is, mely Ady Endrének a szabadkőművességhez fűződő viszonyát fogja feltárni és bemutatni.

– Izgalmasak a jelenkort idéző hasonlóságok, de maradjunk egyelőre az előző századfordulónál! Hogy lett az eredetileg idealista, emberbaráti, elmélkedő titkos társaságból afféle földalatti aknász élcsapat?

– Mivel a szabadkőművesség deklaráltan humanitárius, egyenlőségpárti szerveződés, a csatlakozás az így kialakuló kapcsolatrendszer által jobb érvényesülési lehetőséget jelentett olyanoknak is, akiket amúgy számos akadály hátráltatott akkoriban az előbbre jutásban. A dualizmus évtizedeiben kelet felől, főképp Galíciából nagyarányú és ellenőrizetlen zsidó bevándorlásra került sor, mivel a liberális Magyarországon ezt semmilyen jogszabály nem korlátozta. Míg a reformkorban kétszáznegyvenezer zsidó honfitársunk volt, 1910-re lélekszámuk közel egymillióra nőtt. Ez azt jelentette, hogy hirtelen ugrásszerűen megnőtt egy alapvetően zárt kultúra képviselőinek létszáma hazánkban, ami a legőszintébb alkalmazkodási szándék esetén is komoly konfliktusokkal járt, hiszen a világon sehol nem képes a befogadó néptől gyökeresen eltérő szocializációjú bevándorló sokaság gyorsan és tömegesen beilleszkedni. Ez a dualizmus liberális Magyarországán sem volt másképp, ezért az újonnan jöttek a hagyományos társadalmi berendezkedéshez többé-kevésbé ragaszkodó törzsökös keresztény magyar középosztályban versenytársat, ellenséget láttak. Logikus volt tehát, hogy az érvényesülés minden módját megragadják. A szabadkőművesség ilyen lehetőség volt, így tömegesen csatlakoztak e szerveződéshez, s idővel számbeli fölénybe kerültek soraiban a keresztény magyarokkal szemben.

– Milyen célokat követett a szabadkőművesség a szervezeten belüli változások nyomán?

– Radikális társadalmi változásokat kívántak, egyfajta új Magyarországot, új nemzetet, új kultúrát akartak meghonosítani. Maguknak vindikálták a kultúra és a civilizáció hordozásának kizárólagos és megfellebbezhetetlen jogát, lenézve és megvetve mindazt, amit addig a magyar szellem felhalmozott. Megjegyzem, ugyanez a kirekesztő szellemiség köszönt vissza a rendszerváltozás időszakában a hírhedt „SZDSZ vagy Mucsa” jelmondatban. A szabadkőművesek céljaik elérése érdekében igen harciasan síkra szálltak a szekularizációért, később az általános és titkos választójogért, ami hazánk korabeli etnikai viszonyainak ismeretében egyértelműen nemzetáruló, országvesztő törekvés volt. Mivel az úgynevezett szabad foglalkozások, az orvosi, az ügyvédi, az újságírói vagy a művészi pálya nyitva állt a bevándorló zsidóság előtt, nemcsak a modern magyarországi kapitalizmus megteremtésében és nem csupán a pénzügyi életben vállaltak oroszlánrészt, hanem az említett hivatásokban is nagy létszámban tevékenykedtek. Így gyorsan jelentős közéleti és politikai befolyásra tettek szert. A legradikálisabbak közülük, biztosítandó háborítatlan jövőjüket, saját képükre akarták formálni a társadalmat, s abban meghatározó szerepet kívántak játszani. Ennek érdekében nemcsak a középosztályt igyekeztek a maguk szempontjai szerint átalakítani, hanem előszeretettel vásárolták meg a magyar arisztokrácia birtokait és kastélyait, illetve bizonyos szolgálatokért, főképp az akkoriban kialakuló modern kapitalizmus gazdasági életének fejlesztésében vitt főszerepükért az uralkodó jónéhányuknak bárói rangot adományozott. Így lett a magyar főnemesség tagja a cukoriparból fölemelkedett neves irodalmi mecénás, báró Hatvany Lajos, aki cégének nevében a Deutschot használta. E törekvésekhez a szabadkőművesség kiváló eszköznek bizonyult, hiszen komoly győzelmeket könyvelhetett el. Olyannyira, hogy az akkoriban elkeseredett vitákkal övezett egyházpolitikai törvénycsomagot, miként a dokumentumokból kiderül, a szabadkőművesség saját politikai sikerének tekintette. Ezt azért fontos rögzíteni, mert amikor a Magyar Királyi Belügyminisztérium 1886-ban engedélyezte a szabadkőművesség tevékenységét, ennek feltétele az volt, hogy a szervezet vallási és politikai kérdésekkel nem foglalkozhat. E feltételt nyíltan, tudatosan megszegték, amikor a törvényhozáson keresztülverték az 1894. évi XXXI. törvénycikket a házassági jogról, az 1894. évi XXXII. törvénycikket a gyermekek vallásáról, az 1894. XXXIII. évi törvénycikket az állami anyakönyvekről, az 1895. évi XLII. törvénycikket az izraelita vallásról és az 1895. évi XLIII. törvénycikket a vallás szabad gyakorlatáról. Annak ellenére sikerrel jártak, hogy a bécsi, illetve a budapesti pápai nuncius is tiltakozott a jogszabálycsomag ellen, a főrendiház is többször visszadobta, sőt, a király sem akarta aláírni. Ám – milyen ismerős – hatalmas nemzetközi botrány tört ki, Európa több meghatározó hatalmi központjában egyazon hangnemben, ugyanolyan érvekkel támadták Magyarországot, s így végül törvény lett a szabadkőműves kezdeményezésből.

– Hogy tudták befolyásolni a törvényhozást, és miért nem lépett fel a nyílt törvényszegés ellen az állam?

– Akkoriban a gróf Zichy Nándor által alapított Katolikus Néppárt kivételével minden parlamenti párt képviselői között voltak szabadkőművesek, főképp a budapesti Demokratia Páholyból. Ők saját pártjaikban a szabadkőműves eszményeket igyekeztek érvényre juttatni, mint az említett példa mutatja, sikerrel. Ami a törvényszegést illeti, az nem volt nyílt, hiszen az érintett személyek nem verték nagydobra, hogy ők szabadkőműves mivoltukban szállnak síkra az általuk képviselt célokért. Sajnálatos módon a korabeli magyar állam nem ellenőrizte kellő határozottsággal tevékenységüket, a forrásokat, levéltári anyagokat tanulmányozva úgy látom, a dualizmus liberális magyar politikai elitje egyszerűen elképzelni sem tudta, hogy ilyesmi történjék. Az önsorsrontásig menő doktriner naivitás nem a rendszerváltozás utáni időszak sajátossága.

– Nem vigasztalt meg. Mi történt a szabadkőműves győzelem után?

– Megállíthatatlan radikalizálódás vette kezdetét. 1899-ben egy református ügyvéd, Várady Zsigmond lett a nagyváradi László Király Páholy főmestere. Székfoglalóként nagy beszédet mondott, ami nyomtatásban is megjelent Társadalmi program címmel. Ebben szerepel először logikus, egyszerű, közérthető formában, pontokba szedve az a törekvés, hogy gyökerestül felforgassák és átalakítsák Magyarország teljes társadalmi és politikai szerkezetét. 1899-től 1908-ig elsősorban a budapesti szabadkőművesek körében meghatározóvá vált a politikai tevékenység, különös tekintettel a durva keresztényellenességre, melynek célpontjában a katolikus egyház állt. 1901-ben a László Király Páholy élére egy még radikálisabb személy, Grósz Menyhért izraelita orvos került – később az ő testvére, Nagy Endre honosította meg a budapesti kabarét, melynek jellemzője a tekintély kigúnyolása és a szexuális ösztönök ingerlése. E jelenségről bővebben írok Politizáló szabadkőművesség – Jászi Oszkár és a Martinovics Páholy államellenes tevékenysége 1906–1912 című könyvemben. Az effajta színpadi művek máig ünnepelt szerzője volt például Heltai Jenő, a független zsidó állam megteremtésének tervét és a hozzá kötődő cionista ideológiát kidolgozó budapesti születésű Herzl Tivadar unokaöccse. 1906-ban a reformátussá keresztelkedett zsidó családban Jakobovics Ozsiás néven született radikális szociológus, az ateista Jászi Oszkár több barátjával csatlakozott a Demokratia Páholyhoz, majd kivárva a szabadkőműves ranglétra szerinti harmadik fokozatú mester státust, hetedmagával saját páholyt alakított, megfelelve ezzel a szervezet belső regulájának. 1908-ban így jött létre az egykori hírhedt jakobinus szabadkőműves nevét viselő Martinovics Páholy. Céljai eredményesebb elérése érdekében Jászi igyekezett a korabeli szellemi élet jeleseit bevonni a páholy tevékenységébe, így lett szabadkőműves Bölöni György, Kuncz Aladár vagy épp Ady Endre. Különösen utóbbi személye érdekes és fontos, hiszen Istentől kapott tehetségét sajnálatosan nagy hatékonysággal állította magyarellenes, felforgató célok szolgálatába. Politikai verseiben és publicisztikáiban bántóan igaztalanul és gyűlölködve uszított a keresztény magyar állam és annak legfontosabb képviselői ellen. Elég csak arra gondolni, hogyan írt a kor kimagasló politikusáról, gróf Tisza Istvánról. A dolog annál szomorúbb, hiszen Tisza, bár éleslátó és nagy formátumú politikus volt, a szabadkőművesség iránt egészen elnézően viselkedett.

– Ez meglepő az olykor kifejezetten kemény kézzel kormányzó Tiszától.

– Sajnos alábecsülte a szervezet veszélyességét. Kutatásaim során kezembe került Ivan Skrlec, vagy ahogy akkor írták, Skerlecz Iván horvát bán 1914 nyarának végén Tiszához írott bizalmas levele. Ebben zágrábi szabadkőműves körökből származó szóbeszédre hivatkozva azt állítja, hogy Ferenc Ferdinánd trónörököst Szarajevóban szabadkőművesek gyilkolták meg. Tisza válaszlevelében azt írta a bánnak, hogy beszélt a Magyarországi Symbolikus Nagypáholy első emberével, Bókay Árpáddal, akivel szinte baráti viszonyt ápolt, s a nagymester határozottan cáfolta ezen értesülést. A magyar királyi miniszterelnök tehát, és ez sajnos jellemző a kor kissé anakronisztikus vagy inkább idealista politikusi eszményére, hitt Bókaynak, és ezzel bármiféle vizsgálódás nélkül lezártnak tekintette az ügyet. Hogy maga a nagymester is információk híján volt-e, vagy tudatosan nem mondott igazat, azt nem tudjuk, de tény, hogy a Budapesti Hírlap 1917-ben helyszíni tudósításokat közölt a merénylő, Gavrilo Princip és társai szarajevói peréről, s a nyomozati iratok szerint az összeesküvők közül többen bevallották, hogy szabadkőművesek.

– Szóval Magyarországon a háború alatt is háborítatlanul ügyködhettek a szabadkőművesek?

– Sajnos igen. És ez végzetesnek bizonyult. A Martinovics Páholyban például már a háború előtt nyílt marxista uszításig fajult a politikai tevékenység. Maga Jászi is, de a Schlésinger néven született Sándor Pál közgazdász és több jelentős bankár komoly kapcsolatrendszert épített ki a szociáldemokrácia felé, beléptették a páholyba a párt meghatározó személyiségeit, például a Kohnnak anyakönyvezett, Kunfi Zsigmond újságírót, a későbbi tanácsköztársasági népbiztost, valamint Rónai Zoltán ügyvédet, akiből szintén népbiztos lett. A vérvörös csütörtök néven ismert, több halálos áldozatot is követelő, zavargásokba torkolló 1912. május 23-i tüntetést a szabadkőművessé lett szociáldemokrata vezetők szervezték, tehát nagyon is kézzelfogható rohamokat vezettek a keresztény magyar állam rendje ellen.

– Hogy kerültek egy társaságba a pénztőke és a marxista forradalmi tanok képviselői?

– Zsidókként példás sorsközösséget vállaltak egymással, ez felülírta a különbségeket. Ugyanakkor azt is rögzíteni kell, hogy a zsidók között is voltak szép számmal olyanok, akik őszintén be akartak illeszkedni az őket befogadó ország államrendjébe, elfogadva hagyományait, tisztelve és magukénak vallva a magyarság nemzeti érdekeit. Számosan áldozatokat is hoztak ezért. Mi több, még a radikális Martinovics Páholyban is akadtak olyanok, akik ellenezték a közvetlen politizálást. Jásziék őket azzal szerelték le, hogy tevékenységük nem pártpolitika. Ehhez képest 1913 októberében a Martinovics Páholy jegyzőkönyvének, szabadkőműves szóhasználattal munkatáblájának egyik napirendi pontja nem egyéb volt, mint Jászi Oszkár és Ady Endre testvéreknek az Országos Polgári Radikális Párt megszervezésére irányuló előterjesztése.

– Milyen következményekkel járt mindez?

– A legsúlyosabb következmény a több tényező szerencsétlen együttállásával, de döntően szabadkőműves tevékenység nyomán 1918 őszén bekövetkezett őszirózsás puccs, amikor megalakult Károlyi Mihály kormánya. Ez a tragikomikus vörös gróf által vezetett Függetlenségi és Negyvennyolcas Párt, a Kunfi és Rónai elvtárs-testvérek nevével fémjelzett Szociáldemokrata Párt, valamint a Jászi-féle Országos Polgári Radikális Párt koalíciója volt. Ez volt az első alkalom Magyarország történetében, hogy szabadkőműves befolyásoltságú politikai erők kezükbe kaparintották a főhatalmat. A következményeket jól ismerjük. Elmondható, hogy az összeomlásban és a Trianonhoz vezető úton döntő szerepe volt a radikális szabadkőművességnek. Fontos a jelző, mert voltak olyan páholyok, például a szegedi Árpád Páholy, a budapesti Hungária Páholy, a kassai Resurrexit Páholy, a kolozsvári Unio Páholy, székelyudvarhelyi Siculia Páholy, melyek szintén nagy változásokat kívántak, de a keresztény magyar állam keretein belül. A radikális szabadkőműves befolyásoltságú, akkoriban népszerű Az Est című bulvárlap így írt 1918. október 31-én: „Az eddigi Magyarország ezeréves épülete ma éjjel összedőlt. Ez a nász, a mámor, az új erők napja.”

– Milyen utóélete van a radikális szabadkőművességnek?

– Az 1918–19-es felfordulás után, már Horthy Miklós kormányzósága alatt Dömötör Mihály belügyminiszter 1550/1920-as számú rendeletével feloszlatta a szabadkőművességet, és lefoglaltatta hatalmas iratanyagát – ennek köszönhető, hogy ma kutatható a téma. 1945-ben az új rendszer ismét engedélyezte működésüket, de Sztálin nyomására 1950-ben ismét betiltották a szervezetet. Érdekes, hogy bár Rákosi Mátyás szerette Dzsugasvili generalisszimusz legjobb tanítványának tudni magát, mégis ő tett legkésőbb eleget a szovjet vezér kívánságának. Ennek okára nézve nem rendelkezünk forrással, csak sejteni lehet, hogy azért volt tőle szokatlanul elnéző, mert egykor maga is a budapesti páholyok által működtetett Galilei kör tagja volt. A Martinovics Páholy Párizsban folytatta tevékenységét, majd 1989 decemberében a hazai szabadkőművesség is újjáalakult, létrejött a Magyar Nagyoriens, és máig háborítatlanul működik. 2004 szeptembere óta a Martinovics Páholy ezen szervezet tagja.

– A mai politikai, kulturális és gazdasági életben kik, illetve mely szervezetek követnek szabadkőműves célokat?

– A fellelhető dokumentumok sajnos csak az 1945-ig terjedő időszakot teszik feldolgozhatóvá, a jelenről legfeljebb sejtéseink lehetnek. Figyelemre méltó, hogy az SZDSZ alapító okirata nyíltan hivatkozik Jászi Oszkár örökségére. A radikális szociológus kultusza a politikai baloldalon egyetemleges, ahogy általában az 1918-as felfordulásé is. 2011. május 13-án, Jászi földi maradványai hazahozatalának huszadik évfordulóján a Jászi Oszkár Külpolitikai Társaság, a Bibó István Közéleti Társaság és a Magyarországi Nagyoriens közösen koszorúzta meg a szabadkőműves politikus sírját, az összejövetelen a közismerten baloldali, volt szocialista képviselő, Donáth László evangélikus lelkész és Földes György szocialista politikus mondott beszédet. Ez elgondolkodtató, miként az is, hogy ez a téma sosem kerül elő a parlamenti és azon kívüli politikai viták során. A kulturális életben, de azon kívül is a tudatformálás különböző szintjein 1945 óta töretlen a szemérmesen politikai progressziónak nevezett irányzathoz tartozó tudósok, művészek kultusza: közterületek viselik a nevüket, szobraik, emléktábláik vannak, következetesen szakterületük legnagyobbjaiként vannak számon tartva, vagyis létezik egyfajta kánon, melybe a nem közéjük tartozók mégoly magas színvonalú teljesítmény után sem kerülhetnek be. A Nemzeti Alaptanterv körül dúló viták hátterében többek között a két szemlélet ellentéte áll. Nem mondható tehát, hogy a szabadkőművesség történelem. A rendszerváltozás óta ugyanazon frontvonalak mentén dúl a szellemi polgárháború a magyar politikai, kulturális, gazdasági életben, ugyanazon, ugyanúgy megfogalmazott érvek és vádak feszülnek egymásnak, mint a szabadkőműves dokumentumok alapján feltárható évtizedekben. A harc tétje, hogy vagy sikerül újjáépíteni a keresztény magyar államot, vagy nem lesz többé Magyarország.

Ágoston Balázs

Forrás (Magyar Demokrata)

Létrehozva 2017. április 28.