A szent tér szekularizálása (186)

A szent tér szekularizálása (186)

Egy odaliszknek (női ágyas a háremben) öltözött férfi egy nagy kígyót cipel és egy hastánc lépéseit hajtja végre egy templomban a brazíliai Belo Horizontéban 2022. április 11-én.
A Minas Gerais állam fővárosában található Szent József-templom volt a színhelye a nagyhétre készülő szertartásnak. A tánccsoport azzal az ürüggyel lépett fel a templomban, hogy a Krisztus korabeli Jeruzsálem kultúráját reprodukálja.
A férfi a templom középső folyosóján haladt felfelé az oltárig, ahol az egész gyülekezet szeme láttára nagyon érzéki és provokatív módon hastáncolt.
Az istenkáromlás felháborodást váltott ki a hívekből, akik a templom előtt gyűltek össze, hogy tiltakozzanak. A következő napokban más tiltakozásokra és jóvátételi cselekményekre is sor került.
A templomot felügyelő redemptoristák bocsánatkérő jegyzéket adtak ki, amelyben közölték, hogy nem tudtak erről az előadásról, és ígéretet tettek arra, hogy a jövőben jobban odafigyelnek.

Forrás angol nyelven, további képekkel és videókkal

Létrehozva 2022. június 5.