Imáink magyarul és latinul: Isten Báránya (Agnus Dei)

Imáink magyarul és latinul: Isten Báránya (Agnus Dei)

Katolikus Egyházunk ma is megkívánja tőlünk, hogy a szentmise ordináriumát, a válaszokat, valamint az alapvető imádságokat az Egyház anyanyelvén, latinul is ismerjük és imádkozzuk. Ennek jegyében a Tengernek Csillaga folyóirat 2010. szeptembertől új sorozatot indított, melyben ismertetik az alapvető imádságainkat és azok latin szövegét. Most az Isten Báránya ima kerül sorra.

Agnus Dei, qui tollis peccata mundi, miserere nobis.

Agnus Dei, qui tollis peccata mundi, miserere nobis.

Agnus Dei, qui tollis peccáta mundi,

dona nobis pacem.

Ecce Agnus Dei, ecce qui tollit peccata mundi.

Beati qui ad cenam Agni vocati sunt.

Domine, non sum dignus, ut intres sub tectum meum, sed tantum dic verbo

et sanabitur anima mea.

Corpus Christi.

 

Isten Báránya, te elveszed a világ bűneit: irgalmazz nekünk.

Isten Báránya, te elveszed a világ bűneit: irgalmazz nekünk.

Isten Báránya, te elveszed a világ bűneit:

adj nekünk békét.

Íme, az Isten Báránya, íme, aki el-veszi a világ bűneit.

Boldogok, akiket meghív asztalához (Jézus, az Isten Báránya.)

Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj,

hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul az én lelkem.

Krisztus teste.

 

Az Isten Báránya (latinul Agnus Dei) az Úr Jézus Krisztusnak a keresztáldozatra utaló neve. Az Evangéliumban ezt a megszólítást Keresztelő Szent János használta, amikor látta, hogy az Úr Jézus feléje tart: „Nézzétek, az Isten Báránya! Ő veszi el a világ bűneit. Róla mondtam: a nyomomba lép valaki, aki nagyobb nálam, mert előbb volt, mint én. Én sem ismertem, de azért jöttem vízzel keresztelni, hogy megismertessem Izraellel.” (Jn 1,29-31) Ezzel a Keresztelő jövendölést fogalmazott meg Jézus üdvösséget szerző haláláról. Nyilvánvalóvá tette, hogy a húsvéti bárány Krisztus előképe, aki tulajdon vérével fogja megmenteni azokat, akik hisznek benne. Amint Péter apostol írja első levelében: Krisztusnak, a hibátlan és szeplőtelen báránynak drága vére váltotta meg a világot (1Pét 1,19). János apostol elmondja, hogy Krisztus azért jött, hogy elvegye a bűnöket, az egész világ bűnét, engesztelő áldozat révén (vö. 1Jn 3,5). A Jelenések könyvében a szeretett tanítvány 27-szer nevezi „Báránynak” az Isten Fiát.

A János evangéliumán alapuló invokációt először litániákban, később a Gloriában mondták. A szentmisébe I. Sergius pápa (687-701) vette át 700 körül. Kezdetben mindaddig énekelték, míg a pap az áldoztatáshoz megtörte a szentostyát. Háromszori ismétlése, amely a Szentháromságra utal, a 9. századtól vált általánossá. Záradéka (irgalmazz nekünk) harmadszorra a 10. századtól lett az ismert adj nekünk békét. Gyászmisékben a harmadik záradék a 11. századtól Dona eis requiem kétszer, amihez harmadik alkalommal »sempiternam« járul (Adj nekik »örök« nyugodalmat), amit a hagyományos misekönyv 1965-ös kiadása is megőrzött, a modern liturgia azonban már nem vett át.

Az Agnus Dei a szentmise ordináriumának utolsó tétele, a szentáldozáshoz való előkészületi imádságok egyike. Annak tudatában mondjuk, teljes hittel, hogy az oltáron ott van Isten Báránya. A záradék mondásakor, irgalomért esdekelve a kezünket összezárt, egyenes ujjakkal újra és újra a mellkasunkra fektetjük, mintegy háromszor magunkra mutatva.

Az Agnus Dei elmondását először a pap áldozása követi. A pap két szín alatt áldozik. Mindezt halk imával kíséri. Hagyományos rítusban a Dómine, non sum dignus-t először a pap mondja el háromszor, első szavait mindig kissé emeltebb hangon, melyre egyszer, kétszer, majd háromszor csenget a ministráns. A pap áldozása után a ministránsok a hagyományos rítusban az oltár lépcsőjén meghajolva elkezdik a Confiteort, amit a hívek velük együtt mondanak. A Confiteor elhangzása után a ministránsok és a hívek meghajolva maradnak a feloldozás végéig. A pap a hívek bűnvallomása után megadja a feloldozást (két imával), amire a hívek mind a kétszer Amen-nel válaszolnak.

A modern liturgiában ez a bűnvallomás elmarad.

Mind a hagyományos, mind a modern rítusban ezt követően a pap felmutatja az Oltáriszentséget e szavak kíséretében: Ecce Agnus Dei (Íme, az Isten Báránya).

Ezután a hívők – hagyományos rítusban háromszor, a modern forma szerint egyszer – kissé meghajolva megismétlik a kafarnaumi százados (vö. Mt 8,8) imáját: Dómine, non sum dignus… (Uram, nem vagyok méltó…), mialatt kezüket összezárt, egyenes ujjakkal a mellükre helyezik.

Ezt követően a hívek fölállnak és szentáldozáshoz járulnak. Az Oltáriszentségben az istensége és embersége szerint is teljesen és valóságosan jelenlevő Feltámadottat a hívők a lehető legnagyobb hódolattal, teljes testi-lelki összeszedettségben veszik magukhoz: lehetőség szerint a szentélyrekesztőhöz térdelve, nyelvükre és – a hagyományos forma szerinti misében – csendben fogadják.

Létrehozva 2024. március 6.