Ima lelkivezetőért
,,Mindent meg tudok tenni abban, aki nekem erőt ad.” (Fil 4,13)
Uram! Te vagy a kezdet és a vég. Imádkozom azért, hogy jelen legyél teljes egészében az életemben. Meg szeretnélek érteni, le szeretnélek fordítani a hétköznapokra. Mert csodálattal nézem fenségedet, de távol állok Tőled. Ez vagyok. Megszülettem, s a teremtett világ részévé lettem. Tudnom kell, mielőtt meghalok, hogy mi is az, amit alkottál. Add nekem titkait, hogy fölfogjam, s belőle merítsek hitet és erőt. Törékeny vagyok, szeretlek mégis. Egyedül leszek, önmagamra kulcsolódok. A képed itt van bennem, hordozom a szívemben, mégis úgy érzem, nem érlek el…
A hegy lábánál állok. A csúcson van mindaz, amit elém társz. Hogy jutok el odáig? A kegyelem felemelhet, de utána újra elesem. A lépésekben történő előrehaladáshoz az úton való kísérés, vezetés szükséges. Adj nekem ehhez embert, Uram! Olyat kérek, akinek tükrében láthatom gyarlóságomat. Aki előtt feltárulkozhatom, s nem hagyja, hogy szégyenkezzem előtte. Ha szavakba öntöm azt, ahol most állok, csak akkor mérhetem be magam a te dicsőségedhez viszonyítva. Amíg kifejlődik bennem a Szentlélek belső iránytűje, addig kell valaki, aki szól: itt hibáztál, ezt rosszul tetted.
Az Igéd alapján szeretnék élni, Uram! Hogy ezt nem tudom megtenni egy csapásra – ne haragudj érte! Szükséges időt kihasítanom mások életéből, nem beavatkozás akar ez lenni. Sokkal inkább olyan idő, mely rajta kívül áll. Melyben a természetfeletti és a való világ közötti összeköttetés létrejön. Ígérem, nem tartom meg magamnak azt, amit begyűjtök. Szét szeretném osztani másoknak.
Ha méltónak találsz rá, teljesítsd a kérésem, Uram, ha nem – akkor is csak beléd kapaszkodom. Nem akarok föltételeket szabni, ez biztosan nem lenne kedves előtted. Kereslek mindenütt, mégis úgy érzem, te jössz el hozzám. Maradj velem, s küldj nekem lelkivezetőt, akire ráhagyatkozhatom. A féligazságokat nem lehet
tisztán megélni. Ha majdnem, de nem egészen vagyok megmentve, még el is veszhetek önmagam miatt.
Nem mindig látom Jézus arcát a világ kíméletlen harcában, s bent a lélekben sem. Ahhoz, hogy életem középpontjává tegyem, ismernem kell, be kell tudnom azonosítani. Talán elég annyi, hogy ráhangolsz, hogy megnyitsz felé, kérlek erre, ha lehetséges.
Mindent megtehetsz Uram, előtted nincs lehetetlen, kegyelmed betölthet egészen. Azt, hogy ezt hogyan teszed meg, Rád bízom. Én a kimondásban gondolkodom, s ehhez kérek befogadó embert.
Ez a levél 2001-ben íródott, a fiók mélyéről került elő. Azóta, – immár már 11 éve – Varga László atya kíséri az életem.
(forrás: Szent Imre Híradó, 2012. Kaposvár)
Létrehozva 2018. szeptember 11.