Család Pápai Tanácsa
Segítő útmutatás a családban való neveléshez
1995. december 8.

BEVEZETÉS

Helyzet és problémák

Az emberi szeretet mint önátadás
Szeretet és emberi nemiség
A házastársi szeretet
Az élet számára nyitott szeretet

A tisztaság mint önátadás
Az önfegyelem
A tisztaság a házasságban
A tisztaságra való nevelés

1. A házasságra szóló hivatás
Házastársi szeretetre hivatva
A szülők jelenleg aggasztó helyzetben vannak
2. A szüzességre és a papi nőtlenségre szóló hivatás
A szülők és a papi, szerzetesi életre szóló hivatás

A szülők jogai és kötelességei
A szülői kötelességek jelentősége

Az otthoni környezet különleges jelentősége
Nevelés az élet és a szeretet közösségében
A szemérmesség és a szerénység
A jogos intimitás
Az önuralom
A szülők mint gyermekeik példaképei
Az élet és a hit szentélye

A nemi nevelés négy alapelve
A gyermek fejlődésének legfontosabb szakaszai
1. Az ártatlanság évei
2. A serdülőkor
3. A fiatalkor az élettervben
4. Felnőtté válni

Ajánlások a szülőknek és a nevelőknek
1. Ajánlások a szülők számára
2. Ajánlások minden nevelőnek
Négy alapelv a cselekvésre és a rájuk vonatkozó különleges szabályok
Az egyes módszerek
a) Ajánlott módszerek
b) Kerülendő módszerek és ideológiák
Az inkulturáció és a szeretetben való nevelés

Támogatás a szülőknek
Értékes források a szeretetben való nevelés számára
Szolidaritás a szülőkkel
Remény és bizalom

BEVEZETÉS

Helyzet és problémák

1. A sokféle nehézség között, amelyekkel a szülők a mai világban találkoznak – a különböző kultúrákat figyelembe véve – bizonyára ott van az a nem könnyű feladat is, hogy a gyermekeket megfelelően fel tudják készíteni a felnőttkorra, amelyhez lényegileg hozzátartozik a szexualitás igazi jelentőségéről való őszinte beszéd is. Ennek a nehéz feladatnak, amely nem teljesen új, több oka is lehet.

Bár a régebbi időkben a család nem adott semmilyen igazi nemi nevelést, az általános képzést mégis áthatotta az alapértékek tisztelete, és ez alkalmassá tette a családot arra, hogy tárgyilagos módon védje és őrizze ezeket az alapértékeket. Amióta azonban a hagyományos minták a társadalom nagyobb része számára egyre inkább elvesztik jelentőségüket, a fejlett országokban éppúgy, mint a peremterületeken, a fiatalok hiába keresnek egyértelmű és gyakorlati tájékoztatást, a szülők pedig gyakran nem tudnak nekik helyes válaszokat adni. Súlyosbítja ezt az újfajta helyzetet, hogy ma elhomályosítják az emberről szóló igazságokat, mégpedig többek közt a nemiség lealacsonyítására törekvő irányzat révén.

Így fejlődött ki egy olyan kultúra, amelyben a társadalom és a tömegtájékoztató eszközök a szemlélőnek legtöbbször személytelen, felszínes, gyakran pesszimista felvilágosítást adnak, ami ezenkívül a gyermekek és fiatalok eltérő műveltségi és fejlődési szintjét sem veszi figyelembe. Mindez a személyes kibontakozás eltorzult felfogásán alapul, és olyan környezetben történik, amelynek már nincs fogalma az élet, az emberi szeretet és a család alapértékeiről.

Végül pedig az iskola, amely felajánlja, hogy szexuális felvilágosító programokat készít, és gyakran átveszi ebben a kérdésben a család szerepét, kizárólag felvilágosítani akar, és ezáltal olykor szabályosan félreneveli a lelkiismeretet. A szülők viszont számos esetben lemondanak róla – a téma nehézsége és hiányzó képzettségük miatt –, hogy ellássák feladatukat ezen a téren, vagy pedig egyetértenek azzal, hogy a feladatot másnak engedjék át.

Minthogy ez így van, számos katolikus szülő az Egyházhoz fordul, hogy adjon irányítást és indításokat a gyermekek nevelésével kapcsolatban, mindenekelőtt a gyermek- és ifjúkor időszakára vonatkozólag. Néhány esetben maguk a szülők fejezik ki egyet nem értésüket azzal a felvilágosítással, amit az iskola ad, és amit a gyermekek az iskolából hazavisznek. Ennek következtében ismételten sürgetve kérték a Családok Pápai Tanácsát, adjon a szülők kezébe olyan vezérfonalat, amely alkalmas arra, hogy a nevelésnek ebben a kényes kérdésében segítségükre legyen.

2. Intézményünk tudatában van annak a szerepnek, amit a család a szeretetre és a saját szexualitás helyes kezelésére való nevelésében betölt, ezért az a szándékunk, hogy néhány lelkipásztori jellegű iránymutatást adjunk. Ebben a munkában annak a bölcsességnek a teljéből merítünk, amely az Úr Igéjéből árad, továbbá azokból az értékekből is, amelyek az Egyház tanítását megvilágítják, ezenkívül átgondoljuk azokat a „tapasztalatokat az emberi természetre vonatkozólag” is, amelyek a hívők közösségének a birtokában vannak.

Az a szándékunk, hogy tájékoztatónkat mindenekelőtt a nemiségre vonatkozó igazságról és jelentéséről szóló alapvető kijelentésekkel összhangban állítsuk össze, és megkeressük eredeti, gazdag antropológiai értelmüket. Amikor ezt az igazságot fölkínáljuk, tudatában vagyunk annak, hogy „mindenki, aki az igazságból való” (Jn 18, 37), annak szavára hallgat, aki személyében maga az Igazság (vö. Jn 14, 6).

Ez a vezérfonal nem morálteológiai értekezés és nem is pszichológiai kézikönyv, de kellő mértékben figyelembe óhajtja venni a tudomány eredményeit, a család társadalmi és kulturális környezetét és az Evangélium értékrendjét, amely frissítő forrásul kínálkozik minden korcsoport számára, és alkalmat ad arra, hogy kézzelfogható valósággá tegyük.

3. Néhány kétségbevonhatatlan igazság ezen a területen támaszul szolgál az Egyháznak, és ennek az iratnak a megfogalmazásakor irányító jellegűnek is tekintettük őket.

Az a szeretet, amely a férfi és a nő találkozásából táplálkozik és benne kifejeződik, isteni ajándék; ezért pozitív erő, a személyiség érettségéhez kötődik; emellett magasztos önfegyelem is önmaguk odaadásában, amire mindannyian, férfiak és nők, felszólítást kaptak, ha az életnek azon a helyén, ahova hivatásuk szól, boldogok akarnak lenni, és önmagukat meg akarják valósítani. Mert az ember szellemként a testben, azaz testként és lélekként a személy egységében szeretetre van hivatva. Tudjuk, hogy az ember szerelme testi is, a test viszont kifejezi a lélek szerelmét.[1] Ebből következik, hogy a nemiség semmiképpen sem tisztán biológiai adottság, hanem a személyiség legbenső lényegét jelenti. A szexualitás fizikai odaadásként tehát akkor szolgálja tulajdonképpeni rendeltetését, ha a férfi és a nő élete végéig tartó személyi odaadását fejezi ki. Ez a szerelem, hasonlóan az egész emberi élethez, esendő. Ez az áteredő bűn következménye, és számos területen negatívnak, olykor károsnak és lelki sérülést okozónak ítélik. De Urunk megváltói műve a tisztaság megélését reális lehetőséggé és örömöt szerző valósággá tette. Ez éppúgy vonatkozik a házasságra hivatottakra – akár a házasság előtt, a rá való előkészületben, akár a házasélet folyamán –, mint azokra, akik különleges hivatást kaptak ajándékként az Istennek szentelt életre.

4. A megváltás szemszögéből nézve, és a serdülők és fiatalok fejlődésére vonatkoztatva a tisztaság erénye, amelynek tartalma az önfegyelem, és egyike a sarkalatos erényeknek, amit a keresztségben a kegyelem fölemelt és gazdagított – nem korlátozás, ellenkezőleg, egy drága és gazdag ajándék megnyilvánulása és megőrzése, a szereteté, amit azért kaptunk, hogy megvalósítsuk az önátadást, ki-ki a maga hivatása területén. A tisztaság eszerint „az a szellemi erő, ami a szeretetet az egoizmustól és az agresszivitástól meg tudja védeni, és teljes kibontakozáshoz segíti.”[2]

A Katolikus Egyház Katekizmusa a tisztaságot így írja le egy meghatározott szempontból: „A tisztaság a nemiség sikeres integrálását jelenti a személyiségben, és ezáltal az ember testi és szellemi valójának belső egységét.”[3]

5. A tisztaság erényének a kialakítására való irányítás a fiatalság önmegvalósításra és önátadásra való nevelésének a folyamán megkívánja, hogy különösen a szülők közreműködjenek más erények kialakításában is, így a mértékletesség, a bátorság és az okosság fejlesztésében. A tisztaság erénye nem lehet meg lemondásra, áldozatra és várakozásra való képesség nélkül.

Amikor a szülők továbbadják az életet, együttműködnek Isten teremtő erejével, és megkapják egy újszerű felelősség ajándékát: ez nemcsak annyit jelent, hogy gyermekeiket táplálják, és anyagi és kulturális szükségleteiket kielégítik, hanem mindenekelőtt azt jelenti, hogy közvetíteniük kell nekik a hit átélt igazságait, és a másik ember szeretetére kell nevelniük őket. Ez első feladatuk a „családegyház” ölén.[4]

Az Egyház mindig kitartott amellett, hogy a szülőknek joga és kötelessége, hogy gyermekeik első és igazi nevelői legyenek.

A Katolikus Egyház Katekizmusa a II. Vatikáni Zsinatra hivatkozva így int: „Időben, megfelelő módon s lehetőleg családi körben kell oktatást adni a fiataloknak a házastársi szeretet méltóságáról, rendeltetéséről és megvalósulásáról.”[5]

6. A szülőknek nem szabad elveszteniük bátorságukat a mai közgondolkozás és a társadalmi környezet részéről őket érő támadások miatt. Egyrészt nem szabad elfelejtenünk, hogy a keresztényeknek az Evangélium hirdetése kezdetétől meg kellett küzdeniük az anyagelvű hedonizmus hasonló kihívásaival. Másrészt, „bár nagyon sok előnyös tényező írható civilizációnk javára anyagi és kulturális téren, azonban tudomásul kell venni, hogy többféle szempontból beteg civilizáció, és mélységes torzulásokat okoz az emberben. Miért van ez így? Mert társadalmunk elszakadt az emberre vonatkozó teljes igazságtól, attól, hogy a férfi és a nő mint személyek léteznek. Ennek következtében civilizációnk nem képes megfelelő módon felfogni, mit jelent a személyek önajándékozása a házasságban, a felelős szeretet az apaság és anyaság szolgálatában, és mit jelent az életadás és nevelés hiteles értéke.”[6]

7. A szülők nevelői tevékenysége pótolhatatlan, mert „az élet ajándékozásában és így Isten teremtői művében vesznek részt”; közreműködnek „a nevelés révén apai és ugyanakkor anyai nevelőmunkájában (…). Krisztus által minden nevelés, a családban és azon kívül az isteni nevelőmunka üdvözítő távlatába kapcsolódik, ami az emberre és a családra irányul, és csúcspontja az Úr húsvéti halálának és föltámadásának titka.”[7]

A szülőknek tehát nem szabad olykor nehéz és kényes feladatuk teljesítésekor elbátortalanodniuk, hanem bízniuk kell Istenben, a Teremtőben és Krisztusban, a Megváltóban, és arra gondolniuk, hogy az Egyház imádkozik értük azokkal a szavakkal, amelyekkel I. Kelemen kérte az Urat mindazokért, akiknek az Ő nevében tekintélyük van: „Adjál nekik, Uram, egészséget, békességet, egyetértést, boldogulást, hogy a kormányzás munkáját, amit Te adtál nekik, háborgatás nélkül végezhessék. Te pedig Urunk, időknek mennyei Királya, ki az emberek fiainak hatalmat és méltóságot adsz a földiek feletti uralkodásban, te Uram, igazgasd a mi szándékainkat arra, ami színed előtt szép és tetszésre talál, hogy békességben és egyszerűségben, istenfélő módon használják a tőled kapott hatalmat, és így tenálad irgalomra leljenek.”[8]

Ezenkívül a szülőknek, akik az életet a szeretet légkörében ajándékozták és fogadták, olyan nagy nevelői erejük van, mint senki másnak: mindenkinél jobban megismerik gyermekeiket megismételhetetlen egyszeri voltukban, és megtapasztalják az igazi szeretet titkát és kincseit.

A teljes útmutató elolvasható itt.

Létrehozva 2025. október 22.