A XX. század, a fösvénység százada?

„Megpróbálkozhatunk minden egyes századhoz hozzárendelni egy rá jellemző főbűnt, írja Sébastein Lapaque a hét főbűnről szóló irodalmi antológiájának bevezetőjében. A XVI. század, a vallásháborúk időszaka, ennek a harag felel meg. A XVII. század, az abszolút monarchia felvirágzása, ennek a gőg. A XVIII. század, a liberalizmus győzelme, ennek a luxuria, a bujaság.

A XIX. század az egyenlőségért vívott forradalmak kora: irigység. A XX. század? … Leginkább a fösvénység jellemző erre a századra, ahol a pénz nem szűnik meg fölfuvalkodni, állandóan körbejárni, mindinkább kápráztatva egyre virtuálisabb módon. A XX. század fösvény század volt és megérthetjük, hogy a kapzsisága áll oly sok háború, gyilkosság és katasztrófa mögött. … Minden érték összeomlott és ez a század más semmilyen más értéket nem ismert el, csak a pénzét. A gazdagság, amely nem osztozik, ahol a dúsgazdagoknak már semmi feladata nincs, amelyben a rossz gazdagok számára már nincs is pokol, ez a gazdagság minden más konkurenciát legyőzött…”

Ha a XX. század a fösvénységé volt, akkor nem lehet, hogy a XXL század a lustaságé lesz?…

Feszültséggel, békétlen nyugtalansággal vágyni

A zsugori ember már nem Istenbe veti biztonságát, hanem saját javaiba. A fösvény nem a két fülén alszik, hanem a pénzén. Nyugtalan, szorongással teli, állandóan és mindig. „A gazdag, mikor nincs is semmi vesztesége, akkor is csak attól retteg, hogy elveszít valamit”, mondja Aranyszájú Szent János. Ha az ember megszerezte a gazdagságot, mondja egy másik egyházatya, akkor is megmarad a „nyugtalanság, hogy meg tudjuk őrizni mindazt, amit annyi fáradsággal megszereztünk.” Assisi Szent Ferenc annyira félt ettől az „arany-láztól”, hogy megtiltotta testvéreinek, hogy a legkisebb érmét is érintsék.

Ritka, hogy egy keresztény ember a pénz fölhalmozását állítsa élete céljául, és hogy azzal töltse az idejét, hogy kicsiben tőzsdézzen, vagy versenyeken fogadásokat tegyen a jövedelmére. Az

azonban már gyakoribb, mint gondolnánk, hogy egy keresztény elsődleges gondjává válik a pénz. Azáltal pedig, hogy fő gonddá válik, a pénz megragadja a lelket. Egy napon alattomosan elfoglalja az első helyet, ami pedig a bálványok sajátossága.[1]

Van egy másik, még alattomosabb módja, ahogyan észrevétlenül elszédíthet minket a Mammon, a pénz istene: ez a megtakarítás, amellyel a bizonytalanságot akarjuk megelőzni. A pénzt érzelmileg túIzottan fölértékelték, mint a jövő garanciáját. Ezt a fajta gyűjtést a félelem jeIlegzi: a hozzáállásunk biztonságkereső lesz a helyett, hogy ráhagyatkoznánk az Istenre, kezébe helyeznénk magunkat. Krisztus egy példabeszédben mutatott rá ennek halálos illúziójára (Lk 12,16-2I). Szent Pál pedig azt kéri:”ne legyen semmi gondotok” (Fil 4,6).

„Mennyire szomorú lehet a Szentlélek, látván, hogy gondolataink ennyire a pénznek vannak alávetve”, kiált föl Jena Plyia. Ez a szomorúság néha a teljes megtörtség határát súrolja, mikor az ember elfelejti a Szentírás tanácsát: „ne törd magad gazdagság után, és mérsékeld élelmességedet (és ne azon járjon eszed)!” (Bölcs 23,4)
Az anyagiaktól való szabadság tesztje

Jean Pliya, Donner comme un enfant de roi Ajándékozni mint egy királyfi c. könyvében nagyon praktikus kis tesztet javasol arra, hogy megállapítsuk, mennyire uralja gondolatainkat a pénz:

„Mik a reakcióim, amikor megvettem valamit, és ugyanezt a tárgyat meglátom egy másik boltban olcsóbban, vagy akkor, amikor átvágnak egy üzletben, vagy meglopnak? Bosszankodom, kesergek és éjjel-nappal morgok a csalódásomban, sajnálkozásomnak folyton hangot adván? Vagy az Úrhoz fordulok, hogy dicsőítsem őt mindazért, ami történt velem és azért a kereskedőért, aki olyan jól járt?

 Vagy ezzel ellenkező helyzetben, miután vásároltam valamit és észreveszem, hogy ugyan az máshol sokkal drágábba kerül, mint amennyiért én vettem, nem ujjongok-e nagy megelégedéssel és nem akarom-e összes barátaimnak elmesélni, milyen szerencsés voltam?”

Hogyan lehet segíteni rajta?

A segítség a fösvénység két irányára vonatkozik, a szerint, hogy a pénzt, mint minden biztonság okát, eredetét hajhássza, vagy úgy, mint minden birtoklás célját. Mindkét esetben egyrészt pozitív munka áII az ember előtt (beépíteni a pénz helyes szeretetét az életünkbe), másrészt pedig negatív (gyakorolni a lemondást).

Ne hanyagoljuk el ezt a bűnt

„Vigyázzatok és őrizkedjetek minden kapzsiságtól”, javasolja Jézus (Lk 12,14). „Senki se tekintse a fösvénységnek ezt a betegségét kevéssé fontosnak, hangsúIyozza Johannes Cassianus. Mindaz, aki egyetlen egyszer is bedőlt egy kis pénzösszeg iránti vágynak és lehetővé tette, hogy a fösvénység gyökeret verjen a szívében, aligha kerülheti el, hogy hamarosan ne lángoljon föl benne még pusztítóbb vágya a pénznek.” (Cenobita insztitúciók)

Meg kell keresnünk, hogy hol van a kincsünk… mert „ott lesz a szívünk is” (Mt 6,21). Szalézi

Szent Ferenc ezt a képet tárja elénk: „Sasok olyan fészket raknak, mint egy marok (zárt tenyér) és csak egy egész kis nyílást hagynak rajta fölül. A tenger partján helyezik el a fészküket és annyira szillárddá és áthatolhatatlanná teszik, hogy amikor fölcsapnak a hullámok, akkor se tud belemenni a víz…ilyen kell, hogy legyen a szívetek, csak az ég számára legyen nyitott és a gazdagságok és tönkremenő javak iránt egészen áthatolhatatlan.”

Gyakorolni a mértékletességet

Boldog az, aki „elégedett azzal, amilye van. Hiszen semmit sem hoztunk magunkkal a világba és ugyanígy semmit sem fogunk majd magunkkal vinni” (1Tim 6,6-7) És, mint ahogy a szakmánkbeli aktivitásunk az első számú eszköze a javadalmazásnak, tudjunk abban is féket tenni a vágyainkra, hogy tiszteletben tartjuk azt az időt, ami pihenésre szükségünk van, többek között a vasárnapot: „A szombat szünetelteti a mindennapi munkát, és bizonyos lazítást enged. A munka rabszolgasága és a pénz kultusza elleni tiltakozás napja.” (KEK 2I72)

Gyakorolni a bizalmat

A biztonság szükséglete mögött gyakran be nem vallott bizalomhiány bújik meg, vagy akár a Gondviselésből való kiábrándultság. Pedig a vagyongyűjtés csak illuzórikus, hamis biztonság. Az

Evangélium mesél egy emberről, aki nagy vagyont halmozott föl: „Te esztelen, állapítja meg Jézus, még ezen az éjjelen számon kérik lelkedet. Mindaz, amit gyűjtöttél, kié lesz?” (Lk 12,20). Néhány verssel korábban pedig ezt mondta Krisztus: „Őrizkedjetek minden kapzsiságtól, mert nem a vagyonban való bővelkedéstől függ az ember élete!” (Lk 12,15)

Mégis, a Gondviselésre való ráhagyatkozás sohasem jelentett könnyelműséget és az előrelátás hiányát. Ezzel kapcsolatban nem csak a bölcsességnek van helye (pénzt megtakarítani a gyermekek taníttatására), hanem az igazságosság miatt is fontos (a lehető legjobban elkerülni, hogy polgártársainknak a terhére legyünk).

Emlékezni javaink birtoklásának a céljára

A pénz és a javak nem csak azt az embert illetik, aki megszerezte; „Az embernek tehát, amikor a teremtett javakat használja, úgy kell tekintenie jogosan birtokolt vagyonát, hogy az nemcsak a sajátja, hanem egyúttal közös is, abban az értelemben, hogy ne csak önmagának, hanem másoknak is hasznára lehessen” (GS 69,1). A KEK mindezt így kommentálja: „Egy dolog birtoklása a birtokosát a Gondviselés képviselőjévé teszi, hogy gyümölcsöztesse és annak áldásait másokkal, elsősorban a hozzátartozóivaI megossza.” (2404)

Gyakorolni a nagylelkűséget

Adjunk visszakérés, késedelem és korlátozás nélkül. A Szentírás nem szűnik meg ismételni: „Ne késlekedj adni a bőségedből és a feleslegedből” (Kiv 22,28); „Adjatok ingyen…!” (Mt 10,8); „Adjatok és akkor ti is kaptok… amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is.” (Lk 6,38).

Az Egyházában, az Isten szolgái az adományok egyik élvezői. Az Ószövetség azt kéri, hogy tizedet adjanak az Istennek, tehát jövedelmük egytizedét (és nem a nyereségük tizedét!) (Mal 3,6-I2). Értékes ez a felhívás, de elsősorban a megváltó Krisztus iránti háIából indíttatva kell megállapítsuk, hogy mennyit szeretnénk az Egyháznak adni.

Adni, különösen a nincsteleneknek

A „rossz gazdag” példabeszédében, a Szentírás nevet ad a szegénynek – Lázár – de a gazdagnak nincs neve (Lk 16,19-30). A léte mintha lehatárolódna a vagyonára… Ennek a példabeszédnek néhány illusztrálója úgy festették le ezt az embert, amint asztalánál ül és nézi Lázárt az ajtóban. Hangsúlyozzák ezzel a gazdag ember felelősségét, aki látja és nem tesz semmit.

A szankció nagyon szigorú lesz: az egyikük örökké égető szomorúságban és félelemben lesz, a másik pedig örök boldogságban Ábrahám ölén.

Néhány gyakorlati tanács, hogy tudjunk adni annak, aki kér: Legyen egy kevés apró a zsebünkben; ha túl sok a kéregető, előre határozzuk el, hogy mennyinek, kinek adunk; ítélkezés nélkül adjunk („ennek nem, majd elissza…” megállapítás nélkül); leginkább pedig úgy adjunk, hogy magunkat adjuk, egy mosolyban, egy szóban (amely az is lehet, hogy „sajnos ma nem tudok adni”). Pierre Dac mondja „noha a mód, ahogyan adunk, többet ér, mint amit adunk, a mód, ahogyan nem adunk semmit, nem ér semmit.”

Szent Baziliosz „fejmosása”

Egy a gazdagságról szóló homíliában, Cezáreu Szent Bazilios valósággal leteremti a „gazdagot”, aki kitér a nincstelen elől: „Te_, aki gazdag vagy és elutasítod a szegényt, milyen hálásnak kellene lenned a szegény iránt, mint jótevőd iránt, mennyire örömtelinek és büszkének kellene lenned a megtiszteltetéstől, mert neked nem kell elmenned mások kapujához, hiszen a többiek ostromolják a tiedet. De te mogorva és megközelíthetetlen vagy; elkerülöd a velük való találkozást, hogy ne kelljen akár egy egész kis alamizsnát is adnod. Csak egy mondást ismersz: „Nincs semmim, nem adok semmit, mert szegény vagyok.” Igen, szegény vagy, nincs semmi jód: szegény vagy a szeretetben, szegény a jóságban, szegény az Istenbe vetett hitben, szegény az őrök reménységben”.

Konkrétnak lenni az adásban

Miért ne gondolkodhatnánk azon év elején, hogy menny pénzt mire, az élet mely területére szeretnénk szánni? Alkalom lehet ez arra is, hogy a javainkat szátmba vegyük: mindaz, amit egy évenát, vagy még hosszabb ideig nem használtunk (ruha, szerszátm, bútor, autó sbt.), valóban hasznos és fontos nekiink?

Loyolai Szent Ignác a „Milyen szabáIyokat tartsunk be az alamizsna osztáskor?” c. írásában „Szent Joachim és Szent Anna” péIdájátjavasolja, akik minden évben háromfelé osztották javaikat: egyet a szegényeknek adtak, a második részt a templom és az Isten tisztelet szolgálatátra szenteltek, és harmadik részt tartották meg saját szükségleteikre.

[1] Természetesen nem azokról van itt sző, akik nincstelenek, vagy anyagilag küszködnek. P. Joseph Wresinski rámutatott, hogy ezek azemberek is mennyire rabjai lehetnek a pénz gondjának, nem fösvénységből, hanem azért, mert annyira hiányzik nekik. Az igazi szegénységnek két ellensége van: a gazdagság és a nyomor. „Egy demokrácia akkor igazságos, ha minden törvénye a legszegényebb tagjára való tekintettel van megalkotva.”

Létrehozva 2022. szeptember 7.