„Ha a forrásra akarsz lelni,
a magasba kell törnöd, az árral szemben.
…
engedd megéreznem üdeségét, éltető üdeségét.”1

Az árral szemben – ezt a címet választottam írásom élére. Rendkívül kényes témákról lesz szó, amelyekben, ha nem is a megoldást, de legalább egyfajta kezdeti tájékozódást és helyes viszonyulást keresek legalább önmagam számára, aki bukdácsoló keresztényként keresi helyét a világban; ugyanakkor klienseivel empatizáló pszichiáterként törekszik szenvedéseik mélyebb megértésére és enyhítésére. A médiákban, úgy a neves lapokban, mint a személyes közösségi felületeken számtalan helyen botlik az ember az LMBTQ mozgalom kérdéseit feszegető vitákba. Rossz érzés fog el ezektől a késhegyig menő vitáktól, sok esetben személyeskedésig terjedő, affekt telített, színvonaltalan csörtéktől.

Gondolkodó keresztény, LMBTQ ügyekkel kapcsolatban joggal érezheti, tudományos szinten lemaradásban vagyunk.

Nem tudunk jól érvelni, kidolgozatlan a mondandónk. Így aztán nem csoda, hogy sok szerencsétlenül, felkészületlenül, indulatból megfogalmazott nyilatkozat hangzik el a hagyományos keresztény értékek védelmezői részéről. Ugyanakkor, az un progresszív táborból sem mindenki a párbeszéd híve, hiszen sokan „párbeszéd” címszó alatt, pusztán a feltétel nélküli megadást tudják elfogadni a tradíciók védelmezői részéről. Minden egyéb intoleranciának és gyűlöletbeszédnek minősül, amelynek akár jogi következményei is lehetnek, hiszen a jogi környezet is gyökeres változáson megy át az egész nyugati világban. Ebben a helyzetben arra teszek kísérletet, hogy keressem azokat az érveket és azt a hangnemet, amely egyaránt elveti a gyűlöletbeszéd indulatait, amely tekintettel van minden érintett érzékenységére, ugyanakkor nem adja fel azokat az alapelveket sem, amelyek a kereszténység egész története folyamán érvényben voltak. Eszményképem az indulatokat mellőző reflexió, amely a párbeszéd előszobája lehet, vagy, ha nem is vezet olyan messzire, legalább nyersanyagot szolgáltathat az építő jellegű továbbgondolásra: „Mert az ismeret is szervezi az identitást.”²

Azt, hogy a tudomány merre fejlődik, az adott kor uralkodó ideológiája befolyásolja, de az elért eredmények értelmezése is visszahat a világképre. XVI. Benedek pápa egy írása szerint Gallileivel hasadt ketté az addig egységes emberi tudás, spirituális tudásra és természettudományosra³. A Gallilei eredményeire is építő Newton mechanikája azonban még egy szilárd világképet tett lehetővé. Newton még hitte, hogy a Teremtő Isten elegendő nyomott hagyott a teremtésben ahhoz, hogy a kutató embernek azok felismerése révén ne maradjanak kételyei. Ma már azonban, aki megvallja hitét a teremtésben és az azt létrehozó intelligens tervezőben, az akkor is nevetségessé válik, ha nem utasítja el az evolúció lépéseinek tényeit. Newton mechanikáját mára kiegészítette Einstein relativitás-elmélete, amely a fizikán túl, a

————————-

1 II. János Pál pápa: Római triptichon; Új Ember Kiadó, 2003, ford.: Zsille Gábor

2 A fehér barát című pálos újság legújabb (2020. 1-2. szám) számában találtam.

3 Benedek Európája a kultúrák válságában. Szent István Társulat. Bp., 2005.

———————–

relativizmus filozófiájának is jelentős táptalaja lett. Ez utóbbinak radikális és totális változata a posztmodern világkép nem akar objektív igazságot elismerni, vagyis az igazság is relatív lett.

„Isten meghalt” – osztják sokan Nietzsche véleményét. Korunk himnusza John Lenon Imagine című dala lett – hiszen a mai ember valóban „elképzeli” és valóban úgy él, „mintha nem lenne fölöttünk menyország és mintha nem lenne alattunk pokol”.

Humanista vagyis egyedül az emberre tekintő új, szekuláris vallás született, amelyben a hagyományos vallás és a haza fogalma egyaránt idejétmúlttá vált.

A radikális és totális relativizmus logikus következménye az etikában az utilitarizmus, vagyis a haszonelvűség teljes uralomra jutása, ahol a tett helyességét annak eredménye igazolja, szemben az arisztotelészi és a keresztény etikával, ahol a jó cselekedet végrehajtása önmagában erényes. Vagyis az utilitarista számára nincs objektív jó, hanem azt tekintik jónak, ami a lehető legtöbb embernek ad lehetőséget a lehető legjobb életre. Az utilitarizmus szerint az emberek cselekedeteit az örömelv magyarázza: cél a boldogság maximalizálása és a fájdalom, a szenvedés minimalizálása. Az etikában a bibliai aranyszabályra alapozott Kant-féle kategorikus imperatívusz helyét így egyfajta hedonisztikus imperatívusz⁴ foglalta el.

Miközben a szekuláris világ egy széles körben elfogadott filozófiai rendszer talaján, erre koherensen épülő etikai-morális rendszer elvei szerint működik, amelyben minden olyan magától értetődő – de amelyben sokminden mégis olyan idegen az évezredekre visszamenő bibliai hittől – mi keresztények egészen elbizonytalanodtunk. XVI. Benedek pápa Hit, igazság, tolerancia⁵ című könyvében mutat rá e válság gyökerére. Szerinte a centrumban egy helytelen tolerancia fogalom áll, amelynek mentében elbizonytalanodtunk abban, hogy hitünk a „religio vera” azaz az igaz vallás. Ehelyett elfogadtuk, hogy minden út egyformán jó lehet, a miénk is csak egy a sok közül. Ezzel a háttérrel pedig nem tudjuk úgy felvenni a küzdelmet a jelen kor kihívásaival, mint ahogy az őskeresztények tették a maguk korában, az antik görög-római civilizáció körülményei között. A missziós lendület megtört, utóvédharcokat vívunk.

A szekuláris világ relativista filozófiáján és az utilitarista etika hedonisztikus imperatívuszán felnőtt mai átlagember számára tehát magától értetődő egyre több dolog, amely ugyanakkor idegen a bibliai hit követelményeitől: magától értetődővé lett a szexuális szabadosság; magától értetődő, hogy a házasság csak egy polgári szerződés, amely felbontható; hogy a nem kívánt magzat abortálható; hogy az öregek, betegek számára az eutanázia az emberséges kiút; hogy az egynemű párok is házasságot köthessenek és gyermekeket fogadhassanak örökbe. A sor pedig valószínűleg még nem teljes, hiszen vannak már javaslatok a csoportházasságra (kettőnél több személy egy házasságban) illetve a születés utáni abortuszra (amit ma még ugyan gyermekgyilkosságnak nevezünk) – ugyanazon indikációkkal, amelyek alapján ma még „csak” a magzatot lehet abortálni.

Amikor aztán ezen jelenségek kapcsán a keresztény értékek szellemében próbáljuk kifejteni a véleményünket, úgy tekintenek ránk, mint aki tagadja az egyszeregyet.

—————————-

4 A kifejezést David Pearce: The Hedonistic Imperative (1996) című könyvéből vettem. Ott szerepel a „Paradise- Engineering” – a Paradicsom mérnöki úton való létrehozása kifejezés, amely géntechnológiai manipulációk révén kívánja elérni a tökéletes, fájdalommentes, boldog életet, amelynek megvalósítása erkölcsi kötelesség, vagyis: hedonisztikus imperatívusz. Lásd: www.hedweb.com

5 Hit, igazság, tolerancia. Ős-Kép Kiadó, Budapest, 2019

—————————-

Ebben a konstellációban nem csoda, ha az LMBTQ mozgalom könnyen tör előre. Céljaikat a legtöbb ember számára mind filozófiai, mind etikai-morális szinten jól megalapozták, magától értetődővé tették: nem ártanak senkinek, tehát adassék meg nekik is az, ami mindenki másnak: házasodhassak, nevelhessenek gyerekeket. Ha pedig „a pszichológia az új papság” – ahogy manapság sokan vélekednek – akkor megvan az az instancia is, amely az esetleges aggályok alól megadja a feloldozást.

Újabban évről-évre tanúi lehetünk az egyre látványosabb Pride felvonulásoknak. A Meleg Büszkeség eme rendezvényei körül szoktak kitörni a témával kapcsolatban a legparázslóbb viták. Ezzel kapcsolatban érdekes asszociációkra ad alkalmat egy történelmi párhuzam. Aurelius Augustinus avagy Szent Ágoston a 400-as évek elején írt Isten városáról (De Civitate Dei)⁶ című művének első felében végigveszi az antik Róma vallási és filozófiai alapjait, amelyeket keresztényként kritizál és cáfol. Ezeket nagyon is jól ismerte, hiszen ő is csak felnőttként tért meg, még a kereszténység államvallássá tétele előtt. A leírtak között szerepel a Liberalia ünnepe, Pater Liber tiszteletére. A név Bacchus avagy Dionüsszosz latin megfelelője. Az ókori Liberalia tehát a Bacchanália szinonímája, egyfajta több napos fallosz-ünnep, felvonulás, amikor még a tisztes és szolíd emberek is teljesen kivetkőznek magukból, teljesen gender-független módon. Akárcsak a mai Liberalia Büszke felvonulásainak korában, a „love is love” jelszava alatt.

A XX. században a kommunizmus, mintegy vallásként viselkedett: saját dogmákkal, morállal, liturgiával, körmenetekkel. A szembenállók mint az igaz hit ellenségei, mint eretnek, kapták meg büntetésüket.

Most mintha megint új vallás születne, a radikális liberalizmusé – szintén saját dogmákkal, morállal, szekuláris liturgiával és körmenetekkel.

A szembenállók, mint az igaz hit ellenségei, mint eretnekek, kapják meg büntetésüket, amely azzal kezdődik, hogy véleményükkel kiírják magukat a társadalmi közbeszéd szalonképes résztvevőinek köréből.

Érdekes, hogy a radikális liberalizmus által követelt újdonságok szószólóinak jelentős része „progresszív keresztényként” határozza meg magát, követelve a teljes egyházi tanítás és gyakorlat ilyen értelmű gyökeres reformját. Hogy ez milyen konkrét változásokat jelent, az már jól megfigyelhető számos nyugati protestáns egyházi közösség esetében, akik már elfogadták ezeket a követeléseket: egyneműek házassága, protestáns egyházi részvétel a Pride rendezvényein, szivárványos zászló a templomokon, stb. Érdekes történet a St. Pauli templom esete Malmöben. A szentélybe, oltárkép gyanánt a XVI. századi Lucas Cranach híres Ádám, Éva jelenetének egy olyan modern variációja került, ahol két Ádám és két Éva alkot egy-egy meleg és leszbikus párt a Paradicsomban álló almafa két oldalán. Elisabeth Ohlson Wallin alkotását azonban végül le kellett venni, mert a fán rejtőző kígyó egy transzvesztita alakjában van ábrázolva. Az pedig, hogy a transzvesztita a gonosz alakjával azonosítható, kiverte a biztosítékot. Ezért ugyanattól a művésznőtől másik képet vettek, amely szintén egy XVI. századi Utolsó vacsora kompozícióra hajaz, de itt Jézus magas sarkú cipőben, transzvesztiták társaságában látható. Végül az egyháztanács leváltotta a vezető lelkészt és mindegyik képet eltávolíttatta. A Katolikus Egyház ilyen szinten még nem szembesül a problémával, de a küzdelem előszele ideért és egyfajta ostrom előmunkálatok úgy tűnik nálunk is megkezdődtek.

—————————

6 Szent Ágoston: Isten városáról I.-IV. Kairosz Kiadó, Bp. 2005, 2006, 2009

A teljes cikk elolvasható itt.

Létrehozva 2020. október 6.