Kedves Testvérek!

 J. K. Rowling írónő Harry Potter sorozata első három kötetének elolvasása után úgy éreztük, érdemes kiemelni egy s mást ebből a döbbenetes olvasmányból azok kedvéért, akiknek nincs idejük elolvasni, vagy – ami a jobbik eset – még nem adták a gyermekük kezébe. Az idézetek önmagukért beszélnek. 

       A történet főhőse egy tizenegy éves fiú, aki rádöbben, hogy varázslói képességekkel rendelkezik. A színhely egy boszorkány- és varázslóképző iskola. (Bővebben ld. Gál Péter: Harry Potter-láz – kinek jó? (Új Ember, 2001. január 21.)

       Az első kötet az újdonság erejével hat, lebilincselően izgalmas. Az író ördögi ügyességgel szövi a történet szálait, melyet gyermekeink számára kiváló magyar fordításban kínál “fogyasztásra” a kiadó.

I. kötet

118. oldal

“- Félig Fej Nélküli? Hogyan lehet valaki félig fej nélküli?

– Így – felelte ingerülten a szellem, azzal megfogta a bal fülét, és rántott egyet rajta. Erre az egész feje kibillent a helyéből, és a vállára dőlt, mintha csuklópánt rögzítené a nyakához. Valaki bizonyára megpróbálta lefejezni őt, de nem végzett elég alapos munkát.” /…/

119. oldal:

“A diákok között valóban ott ült egy borzalmas kísértet. Kifejezéstelen arcából üveges szemek meredtek a semmibe, köpönyegét vérfoltok szennyezték.”

237. oldal

“Harry már indult volna a tetem felé, mikor egy zörej megtorpanásra késztette. A tisztás szélén álló bokor megremegett… és a következő pillanatban egy csuklyás alak bukkant elő a sötétből. Előregörnyedve, szinte négykézláb mászott, mint egy zsákmányra éhes bestia. Harry, Malfoy és Agyar megkövülten meredtek rá. A csuklyás idegen a tetemhez érve megállt, majd az állat oldalán tátongó seb fölé hajolt, és inni kezdte az egyszarvú vérét.

– AAAAAAAAAAAAH!

Malfoy rémült ordítással sarkon fordult, és hanyatt-homlok elmenekült – nyomában Agyarral. A csuklyás felemelte a fejét, és Harry szeme közé nézett. Onnan, ahol a száját lehetett sejteni, csöpögött a vér. Aztán gyorsan felegyenesedett, és sebes léptekkel elindult Harry felé. A fiúnak a rémülettől földbe gyökerezett a lába.”

             A második kötet az elsőhöz hasonlóan hátborzongató, de van benne valami új is: a gusztustalanság. Újra meg újra előforduló mozzanatai a hányás, a böfögés, a bűz; gyakori színhely egy mocskos vécé; egy tanuló büntetése az, hogy a féregmaradványokat kell lesúrolnia a padokról, egy másiké, hogy ágytálakat kell kisikálnia; szinte nincs olyan oldal a kötetben, ahol valami gyomorforgató anyag, testnedv, állati testrész, stb elő ne kerülne. Rendkívül figyelemreméltó a mandragórákról szóló két idézet is:

II. kötet

90-91. oldal

“Bimba egy sor mély tálcára mutatott. A tanulók néhány lépéssel közelebb mentek hozzá, hogy jobban lássák a tálcák tartalmát. Legalább száz, szabályos rendben ültetett, kicsiny, vöröseszöld növény sorakozott bennük. Harry nem látott rajtuk semmi rendkívülit, és fogalma sem volt, mit értett Hermione a mandragóra “sikolya” alatt.

– Vegyetek egy-egy fülvédőt! – utasította a tanulókat Bimba. /…/ Bimba professzor is felvett egy rózsaszín és bolyhos darabot, majd feltűrte talárja ujját, megfogta az egyik bozontos levelű kis növényt, és erőteljes rántással kihúzta a földből.

Harry meglepetten felkiáltott – amit persze senki sem hallott.

A föld alól gyökér helyett egy apró, sáros és nagyon-nagyon csúnya csecsemő bukkant elő. A bőre halványzöld, márványos mintájú volt, és a levelek egyenesen a fejéből nőttek ki. Hallani sem kellett, úgyis látszott rajta, hogy torkaszakadtából bömböl.

Bimba professzor nagyobbfajta virágcserepet vett elő az asztal alól. Nedves, fekete komposztot szórt bele, és abba ültette a mandragórát, olyan mélyre, hogy csak a bozontos levele látszott ki. Miután végzett, letisztogatta a kezét, és felemelt hüvelykujjal jelezte, hogy elmúlt a veszély.” 

 221. oldal:

“…Madam Pomfrey örömmel jelenthette, hogy a mandragórák szeszélyesek és titkolózók lettek, vagyis egyértelműen elérték a serdülőkort. Egyik délután Harry hallotta, amint a tanárnő bizakodó helyzetjelentést adott Fricsnek.

– Amint eltűnnek a pattanásaik, készen állnak az újabb átültetésre. Azután pedig már nemsokára felapríthatjuk és megfőzhetjük őket.” 

148. oldal:

“A falra szerelt csorba és foltos tükör alatt ütött-kopott mosdókagylók sorakoztak. A nedves kőpadló sápadtan fénylett a még pislákoló pár gyertyacsonk világában. A vécéfülkék ajtajairól foltokban lepergett a festék, sőt az egyik félig le is volt szakadva a zsanérról. /…/

Harry és Ron is közelebb mentek. Hisztis Myrtle a vécétartályon lebegett, és egy pattanást piszkált az állán.”

51. oldal:

“Egy közeli szekrényben egy párnán pihenő aszott kezet, egy csomag vérfoltos kártyát és egy üvegszemet állítottak ki. A falakról vicsorgó maszkok meredtek le rá, a pulton emberi csontok hevertek, a mennyezeti kampókon pedig rozsdamarta, hegyes műszerek lógtak.”

108. oldal:

“Az átok gyomron találta a fiút, és ledöntötte a lábáról.

-Ron! Ron! – sikoltozott Hermione. – Nem esett bajod?

Ron kinyitotta a száját, de beszéd helyett hatalmasat böfögött, és egy maroknyi meztelen csiga potyogott az ölébe. /…/

Ron öblöset böfögött, és dupla adag csigát adott vissza a természetnek. /…/

Azzal ismét lebukott, és újabb csigarajt köpött a lavórba.” (110. old.), stb.

127. oldal:

“Elviselhetetlen bűz csapta meg az orrukat. Az asztalon nagy, rothadó halak és szénné égett pogácsák hevertek szép ezüsttálakon; a birkabecsináltban nyüzsögtek a férgek, a sajtot pedig vastag, zöld penészréteg borította. /…/ …egy délceg szellem odasuhant az asztalhoz, leguggolt, és száját kitátva átsétált egy bűzlő lazacon.”

Létrehozva 2021. április 8.