Német anyuka perelt be egy nagy múltú berlini fiúkórust, mert a lányát többszöri jelentkezés ellenére sem vették fel az énekkarba. A hírek szerint jó hangja volt ugyan a lánynak, de az adottságai nem voltak alkalmasak arra, hogy egy fiúkórusban énekeljen. Az édesanya nem nyugodott ebbe bele, arra hivatkozva vitte bíróság elé az ügyet, hogy az elutasítás beleütközik a nemi diszkriminációt tiltó német törvénybe. A bíróság azonban az egyházi kórusnak adott igazat. Meggyőzték az érvek, hogy a lány hangja nem felel meg a fiúkórusban elvárt adottságoknak, és úgy döntött, hogy a művészet szabadsága felülírja a nemek egyenlőségét. Ez akár ígéretes fejlemény is lehetne, bennem azonban inkább egy halom új kérdést vetett fel.

Kezdjük ott, hogy maga az egyenlőség mikor és miért kívánatos. Az rendben van, hogy amikor a különbségtétel nyilvánvaló igazságtalansághoz vagy méltánytalansághoz vezetne (pl. tulajdonjog, választójog, büntetőjog esetében), helyes a nemek közötti egyenlőségre törekedni. Vannak azonban olyan helyzetek is, amikor éppen az igazságtalan vagy méltánytalan, ha nem vesszük figyelembe a nemi különbségeket.

Képzeljük el mondjuk azt a helyzetet, hogy egy légitársaság a beszállás sorrendjét a fizikai erőtől teszi függővé. Tehát nem a pénz vagy a gyorsaság számítana, hanem a kar- vagy lábizom. (Nem teljesen elrugaszkodott a példa, egyszer egy afrikai légitársaság a háromszoros túlfoglalás miatt a beszállás sorrendjét úgy határozta meg, hogy az utasoknak körbe kellett futniuk a repülőgépet.) Ilyen helyzetekben statisztikailag biztosan hátrányt szenvednek a nők. Vagy ott van korunk egyik nagy dilemmája, hogy mit kezdjen a nemekre bontott sporteseményekkel. A legutóbbi Liverpool-Chelsea meccset női bírók vezették. Vajon nem kellene bevenni a csapatokba is nőket? Nem kellene megszüntetni a sportban a nemi kategóriákat? Nem kellene Serena Williamsnek Federerrel és Djokoviccsal, Hosszú Katinkának pedig Milák Kristóffal versenyeznie? (Mármint egymás ellen.) Biztos, hogy a nők jól járnának ezzel?

A másik kérdés az indoklással kapcsolatban merült fel bennem. A bíróság azzal indokolta a döntését, hogy a művészi szabadság felülírja a nemi egyenlőséget. Szerintem ez mérlegelendő szempont, de vajon csak a művészi szabadság írhatja felül az egyenlőséget? És miért pont a művészi szabadság? Miért nem mondjuk a hagyomány szabadsága? A berlini fiúkórus 1465 óta (!) működik fiúkórusként.

Számíthat vajon okként egy régi hagyomány iránti tisztelet? Annyi területen védjük a régiséget, miért ne védhetne a törvény egy szokást is, ha az emberemlékezet óta velünk él? Felmerülhet a bíróság előtt indokként a vallási szabadság is? Működtethet egy egyház a saját belátása szerint egy általa kezdeményezett és fenntartott intézményt? Hol van annak a határa, hogy egy állami szintre emelt ideológia (kulturmarxista egalitarizmus) az egyházakat is a maga képére formálhatja? És hol van az egyház belső ellenállásának a kezdete? Mi van akkor, ha az állam legközelebb azt tiltja meg, hogy a papi/lelkészi szolgálatot egy egyház teológiai meggyőződésből férfiakra korlátozza? Mi van azokkal, akik szerint a férfi és nő közötti különbség teológiai mélységű misztérium?

A teljes cikk elolvasható itt.

Létrehozva 2019. augusztus 21.