Kedves testvéreim Krisztusban – papok, diakónusok, felszentelt férfiak és nők, férjek és feleségek, szülők, és különösen ti, fiatalok: kegyelem és békesség legyen veletek Jézus Krisztusban, az Egyház vőlegényében.

Az elmúlt hetekben sokan küldtetek őszinte kérdéseket az „Una caro” – „Egy test” című doktrinális jegyzetről. Nem lázadás vagy gyanakvás szellemében fordultatok hozzám. Hűséges katolikusokként jöttetek, akik szeretik az Egyházat, akik az egységre vágynak, és akik világosan meg akarják érteni, mit tanít az Egyház a házasságról egy olyan korban, amikor a házasság jelentése folyamatos támadásoknak van kitéve.

Püspökként szent kötelességem, hogy ne csak szavakat ismételjek, hanem azok jelentését is őrizzem; ne csak megnyugtassak, hanem biztosítsam is, hogy amit átadok nektek, az ugyanaz a hit, melyet egyszer és mindenkorra az apostoloknak adtak át.

A Szentírás minden pásztort emlékeztet: „Vigyázzatok magatokra és az egész nyájra. Azért rendelt benneteket a Szentlélek az élére elöljáróul, hogy igazgassátok az Isten egyházát, amelyet a tulajdon vére árán szerzett meg magának.” (ApCsel 20,28).

Az „Una caro” azért váltott ki kérdéseket, mert nyíltan tagadja a katolikus tanítást a házasságról. Nem tagadja azt. Bevezetője megerősíti a hűséget, a kizárólagosságot és az egész életre szóló elkötelezettséget olyan kifejezésekkel, melyeket sok katolikus megnyugtatónak talál. Elítéli a kizsákmányoló gyakorlatokat, és elismeri a kapcsolatok eldobhatóként való kezelésének ártalmait.

Ezért sokan elolvassák a dokumentumot, és teljesen ésszerűen megkérdezik: „Mi a probléma?”

Pontosan azért, mert a bevezető szöveg meleg és megnyugtató, gondos megkülönböztető képességre van szükség. A zavar a gyülekezetben ritkán kezdődik egy nyílt tagadással. Gyakrabban kezdődik a hangsúly finom eltolódásával, amely formálisan érintetlenül hagyja a tanítást, miközben csendesen áthelyezi annak középpontját. (Kiemelések tőlem. A szerk.)

A dokumentum előrehaladtával az, ami a monogámiáról szóló reflexióként kezdődik, fokozatosan a kapcsolati stabilitás, az élettapasztalat és a pasztorális megkülönböztetés hangsúlyozása felé tolódik el, míg a házasság szentségi és természetfeletti valósága csendesen háttérbe szorul. Ez a változás fontos, mert a házasság nem csupán egy a sok jó közül, nem egyszerűen az emberi kapcsolatok legstabilabb formája. A házasság elsősorban az isteni rendhez tartozik, nem a szociológiaihoz.

A Szentírás világos egyszerűséggel tanít minket: „Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, és feleségéhez ragaszkodik, s a kettő egy test lesz.” (Ter 2,24).

Maga Urunk is megerősíti ezt az igazságot, és isteni tekintéllyel pecsételi meg: „Most már többé nem két test, hanem csak egy. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét.” (Máté 19:6).

A házasságot tehát nem a kulturális konszenzus, az érzelmi összeillés vagy a személyes kiteljesedés, hanem Isten határozza meg. Amikor Krisztus a házasságot a szentség rangjára emelte, nem csupán egy természetes rendet áldott meg, hanem azt saját, az Egyház iránti szövetséges szeretetének látható jelévé alakította.

Szent Pál egyértelműen beszél erről a misztériumról: „Férjek, szeressétek feleségeteket, ahogy Krisztus is szerette az egyházat, és odaadta magát érte” (Ef 5,25).

„Ez nagy szentség, de én Krisztusban és az egyházban beszélek” (Ef 5,32).

Amikor a monogámiáról elsősorban emberi erényként vagy kapcsolati eredményként beszélnek, elszakítva a Krisztus által létrehozott szentségtől, akkor lehetségessé válik a kizárólagosság dicsőítése, miközben a házasság teljes erkölcsi és isteni követelményei tárgyalhatóvá válnak.

A keresztény házasság nem csupán kizárólagos. Felbonthatatlan. Gyümölcsöző. Önfeláldozó. És az örök életre irányul. A monogámiáról szóló reflexió, amely félreteszi a felbonthatatlanságot és az élet iránti nyitottságot, gyengíti azt a valóságot, melyet állítólag védeni akar, mert ezek nem a házasság másodlagos jellemzői, hanem azok a pillérek, amelyek értelmet adnak neki.

Itt egyértelműen meg kell említenünk egy másik zavaró tényezőt. Manapság sokat beszélnek a pasztorális kísérésről, a konkrét helyzetek iránti figyelemről és a komplexitás közepette történő megkülönböztetésről. A pasztorális kíséret valós. Szükséges. A szeretet megköveteli. De a kísérés soha nem helyettesítheti az igazságot, és a megkülönböztetés soha nem ad felhatalmazást arra, hogy ellentmondjunk annak, amit Isten kinyilatkoztatott.

Urunk nem úgy segíti a házasságtörésben tetten ért asszonyt, hogy megerősíti bűnét. Azzal segíti, hogy megszabadítja az ítélettől, és megtérésre szólítja fel: „Menj, és többé ne vétkezz!” (Jn 8,11).

Bármely pasztorális megközelítés, amely hosszasan beszél a kísérésről, de habozik egyértelműen beszélni a bűnbánatról, azt kockáztatja, hogy a kísért lelkek gyógyulás nélkül maradnak.

Hadd szóljak most közvetlenül a családokhoz és a fiatalokhoz.

Mai zavarodottságotok nagy része nem abból fakad, hogy az egyház túl sokat követel a házasságtól, hanem abból, hogy vannak hangok, melyek boldogságot ígérnek, miközben csendben mérséklik az Evangélium követelményeit. Nem tévedtek, ha egyértelműséget akartok. Nem vagytok merevek, ha igazságot akartok. Nem vagytok irgalmatlanok, mert hiszitek, hogy Isten parancsolatai az Ő szeretetének kifejezései.

Maga Urunk mondja nekünk: „Ha szerettek engem, tartsátok meg parancsaimat” (Jn 14,15).

Az egyházban valódi egységet nem lehet elérni a nehéz tanítások elkerülésével. Az egység, amely a nehéz igazságok elhallgatásán alapul, nem Krisztusban való egység, hanem törékeny konszenzus, amely összeomlik, amikor áldozatot kell hozni.

Semmilyen pasztorális dokumentum, bármilyen jó szándékú is legyen, nem pótolhatja azt a világosságot, amelyet Krisztus maga adott már az Egyháznak. „Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz” (Zsid 13,8).

Ebben a változatlan Krisztusban az Egyház nemcsak egységét találja meg, hanem azt a bátorságot is, hogy félelem, bocsánatkérés és kompromisszumok nélkül beszéljen, tanítson és őrizze a házasság igazságát.

A názáreti Szent Család járjon közben családjainkért. Szent József őrizze meg a férjeket és az apákat. Szűz Mária tanítson minket a ránk bízott igazsághoz való hűségre.

A Mindenható Isten áldjon meg benneteket, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

Joseph E. Strickland püspök
nyugalmazott püspök

Forrás: Pillars of Faith – Strickland püspök email hírlevele, 2025. dec. 18.

Létrehozva 2026. január 2.