Gregor Hesse atya előadásának befejező része, amely három okból hosszabb az előző két résznél: egyrészt mert eddig csak rövidebb részek fordítására volt időm, így sok maradt hátra, másrészt mert a gyökerek után immár a rossz gyümölcsökről szól, amelyből nagyon sok van, harmadrészt mert a frissen induló jubileumi szentév hivatalos búcsúnyerési feltételeit megfontolva alkalmat szeretnék biztosítani a teljes búcsú elnyeréséhez minden kedves olvasónak.

Mert, ahogy azt olvashattuk a Félhivatalos lapban, a szokásos feltételek mellett (bűnnel való teljes szakítás, a kegyelmi állapot és a szentatya szándékára végzett ima – értsd ezalatt az Anyaszentegyház felemelkedésért, az eretnekségek megszűnéséért, a hit terjedéséért, a bűnösök megtéréséért és a keresztény fejedelmek közötti békéért végzett imát) mellett előírt különleges feltételként szolgálhat a “II. Vatikáni Zsinat tanításáról tartott képzési alkalmon való részvétel” is. Mivel más megkötés nem volt ezzel kapcsolatban, kiválóan megfelelhet Hesse atya alábbi képzési alkalma a II. vatikáni zsinatról a búcsú különleges feltételének teljesítéséhez.

A II. vatikáni zsinat ellentmondásai

Nos, ez az, amit a konferencia tanulságaként itt hagyok Önöknek. Át fogjuk venni a II. vatikáni zsinat legfontosabb pontjait, azokat a kijelentéseket, amelyek ellentmondanak az Egyház tanításának. Nem lesz szükség minden egyes alkalommal rámutatni arra, hogy ez eretnekség-e vagy nem. Számunkra teljesen elegendő, ha azt látjuk, hogy kifejezett és egyértelmű ellentmondás van aközött, amit az Egyház tanított és amit az Egyház ténylegesen tanít, és aközött, amit a II. vatikáni zsinat mond.

Emlékeztetem önöket arra a tényre, hogy az isteni igazság nem változhat. A tanítóhivatal nem változhat, és a pápák nem mondhatnak ellent egymásnak; ha pedig egy pápa mégis megteszi ezt, akkor egyszerűen téved. Megjegyzem, hogy nem ez lenne az első eset ilyesmire az egyháztörténelemben.

Mielőtt végigmennék ezeken a pontokon, el kell mondanom, hogy maga a II. vatikáni zsinat világossá tette, hogy nem akart tanítást definiálni. Nos, egy olyan zsinat, amely nem akar semmilyen tanítást meghatározni, egy olyan zsinat, amely nem érdekelt abban, hogy tisztázza az addig némileg bizonytalan fogalmakat, egy olyan zsinat, amelynek nem áll szándékában tanítani, hanem csak gyakorlati tanácsokról kíván beszélni lelkipásztori célból, egy olyan zsinat, amelyet XXIII. János, aki elkezdte, és VI. Pál, aki befejezte, pasztorális zsinatnak nyilvánított, egy ilyen zsinat nem is tarthat igényt a Szentlélek szükséges inspirációjára.

A Szentlélek a Katolikus Egyháznak azért adatott, hogy a tanítást határozza meg és tisztázza a teológiai kérdéseket. A Szentlelket a Katolikus Egyház nem a gyakorlati, lelkipásztori kérdésekben való abszolút és tévedhetetlen segítségként kapta, lelkipásztori tanácsadáshoz.

És emlékeztetem önöket arra, amit VI. Piusz pápa mondott a pistoiai zsinatot elítélő Auctorem Fidei-ben, amikor kijelentette, hogy egy zsinat célja a dolgok tisztázása, nem pedig azok kétértelművé tétele. És jegyezzük meg azt is, hogy az Auctorem Fidei nem csak a püspököknek íródott. VI. Piusz pápa kifejezetten azt akarta, hogy ezt a világ minden egyes katolikusa megismerje.

Ez azt jelenti, hogy ha bárki megkérdezné önt: „Hogy merészel ellentmondani a II. vatikáni zsinatnak? Milyen felhatalmazása van arra, hogy ellentmondjon a II. vatikáni zsinatnak?”, azt válaszolhatja: »VI. Piusz pápa ezt a felhatalmazást az Auctorem Fideiben adta nekem, és én olvastam ezt a dokumentumot“. (Tulajdonképpen el is kellene olvasnia, csak néhány oldal)

„És ez a dokumentum azt mondja, hogy amikor egy zsinat kétértelmű, akkor az minden bizonnyal a saját célja ellen van”.

A teológiai értelmezés normái

A II. vatikáni zsinat Lumen Gentiumának végén valóban van egy magyarázó megjegyzés. Ez a zsinat főtitkárának a 123. Általános Kongregáción, 1964. november 16-án tett bejelentése, és így szól: „Figyelembe véve … a jelen zsinat lelkipásztori célját, a Szent Zsinat csak azokat a hit- és erkölcstani kérdéseket határozta meg az Egyházra nézve kötelezőnek, amelyeket kifejezetten ekként fogalmazott meg. Ami mást az Egyház Legfelsőbb Tanítóhivatalának tanításaként javasol, azt minden hívőnek a zsinat szándéka szerint kell elismernie és elfogadnia, amint a tárgyból és a teológiai értelmezés normáit követő megfogalmazásból világosan kitűnik.”

Az említett „teológiai értelmezés normáit” IX. Piusz pápa fektette le, amikor azt mondta: in eodem sensu eademque sententia, (ugyanaz a kijelentés ugyanabban az értelemben) … egy dogma, amely kijelent valamit, amit tizenöt évszázaddal ezelőtt mondtak, ma is ugyanazt jelenti, és ez azt jelenti, hogy ha a niceai zsinat meghatározott valamit, az ma is ugyanazt jelenti. És mivel a latin nyelv, hála Istennek, azóta sem változott, csak a latin szöveget kell elolvasni, hogy az eredeti jelentést megkapjuk.

Lumen Gentium

Az első kijelentés, amelyet meg akarunk vizsgálni, a Lumen gentium 1. pontja. A Lumen gentiumban a II. vatikáni zsinat ezt mondja: „Mivel pedig az Egyház Krisztusban mintegy szentsége, azaz jele és eszköze az Istennel való bensőséges egyesülésnek és az egész emberi nem egységének …” Et cetera, et cetera.

Valójában azonban az Egyház nem szentség természetű, és nem is a minden ember közötti egység jele. Először is, a katolikus Egyháznak hét szentsége van, nem nyolc vagy kilenc. Másodszor, az Egyház nem „jel”. Az Egyházat tizennyolc-tizenkilenc évszázada úgy határozzák meg, hogy societas perfecta, „tökéletes társaság”. Ez egy valódi létezőt jelent, és nem egy jelet.

Továbbá az Egyház nem „az emberek közötti egység jele”. Ellenkezőleg, Krisztus megjövendölte, hogy üldözni fognak minket. Krisztus azt mondta: „Non veni pacem mittere, sed gladium”, „Nem azért jöttem, hogy békét hozzak, hanem kardot”. Krisztus azt mondta, hogy meg fognak botránkozni miattunk. Krisztus azt mondta, hogy üldözni fognak minket az Ő kedvéért, és Krisztus, ami azt illeti, a mai evangéliumban, a pünkösd utáni huszonnegyedik vasárnap evangéliumában megjövendölte, hogy az egész ügynek véget fog vetni, mielőtt az utolsó igazat is feláldozzák. Krisztus azt mondta, hogy a megpróbáltatások olyan mértékűek lesznek, hogy csak néhány igaz marad. Ez számomra nem úgy hangzik, mint „az egység jele minden ember között”.

A következő a Lumen Gentium 8. pontja, ahol ez áll: Ecclesia Christi … subsistit in Ecclesia catholica, „Krisztus egyháza a Katolikus Egyházban áll fenn”. A „subsistit” szó azt jelenti, hogy valami alatt van.  Ez azt jelenti, hogy egy protestáns egyház, vagy egy déli baptista, vagy bárki más, lehet a katolikus egyház része, lehet Krisztus egyháza is.

Ratzinger bíborost megkérdezték, hogy a II. vatikáni zsinat miért mondta latinul, hogy „subsistere”, mire ő azt mondta: „Ó, tudják, a »subsistere« sokkal erősebb ige, mint az »esse«. Azt mondja tehát, hogy a Katolikus Egyházban „szubszisztáló” egyház valami sokkal erősebb, mintha azt mondta volna, hogy Krisztus egyháza a Katolikus Egyház. Ez azonban egyszerűen nem igaz, és Ratzinger bíboros kontextusából kiragadva idézte Szent Tamást. Szent Tamás azt mondta: „Substentia est nobilissima forma essendi”, „A szubszisztencia a létezés legnemesebb formája”. Igen, Istenben, az Atyában, a Fiúban és a Szentlélekben, akinek isteni természete szubszisztenciája mindennek, ami létezik. De ez az Atyára, Fiúra és Szentlélekre igaz, és senki másra, és bizonyosan nem az Egyházra.

A Katolikus Egyház tizenkilenc évszázada tanítja, hogy Krisztus Egyháza a Katolikus Egyház, ahogyan azt már korábban is felolvastam, és felolvasom újra, VIII. Bonifác pápa az Unam Sanctam című bullájában ex cathedra elrendelte:

„kijelentjük, kihirdetjük és definiáljuk, hogy az üdvösséghez teljességgel szükséges, hogy minden emberi teremtmény alávesse magát a Római Pápának.”

Nem hiszem, hogy a déli baptisták vagy a lutheránusok alá lennének rendelve a római pápának. Szerintem ők ennek az ellenkezőjét állítanák.

A teljes cikk elolvasható itt.

Létrehozva 2025. január 13.