Lutetiae parisiorum, die XXI mensis aprilis, dominica III post Pascha [Párizsban, április 21-én, a húsvét utáni 3. vasárnapon] Nemzetközi kampány
A szentmise mindig arra hivatott, hogy Isten szavát és Krisztus keresztáldozatát közvetítse az emberek számára a Krisztushoz és a szent dolgokhoz illő lehető legnagyobb méltósággal és áhítattal, munkálva így a földi halandók megszentelődésének folyamatát és végső üdvösségét. A szentmise olyan kell legyen, hogy hallgatása közben a hívő ki tudjon kapcsolódni a földi mulandóság és hiábavalóságok forgatagából, és vágyat érezzen minden után, ami mennyei, ami szent és ami örök.
Az árulás szemtanúja
Isten szolgája, Fr. John Hardon, egy szilárd, hűséges jezsuita pap, amikor ez még lehetséges volt, beszámolt szeminaristaként eltöltött idejéről, amikor kinevezték a római Gregoriana Pápai Egyetem könyvtárigazgatójának.
Az elöljárója utasította őt, hogy rendezze a könyvtárat, és szerezzen be különböző eretnek kézikönyveket, melyeket más szeminaristák kivettek.
“Az emberek … gyakran, mert a Gonosz rászedte őket, belevesztek okoskodásukba és Isten igazságát hazugsággal cserélték föl azáltal, hogy inkább szolgáltak a teremtménynek, mint a Teremtőnek … Az Egyház az evangélium hirdetésével hitre és a hit megvallására szólítja föl hallgatóit, előkészíti őket a keresztségre, kiragadja a tévedés szolgaságából, beépíti őket Krisztus testébe, hogy a szeretet által felnőjenek Hozzá egészen a teljességig.”
Úgy hangzik, mint ami a “babonás” középkori Egyháztól származik? Nos, ez az idézet valójában a II. Vatikáni Zsinat egyik dokumentumából való (Lumen gentium, 16-17).