Amikor az ördög megpróbál rábírni bennünket a bűnre, a velünk végrehajtatni tervezett gonosz cselekedet állítólagos javát hangsúlyozza, miközben elhomályosítja azokat a vonatkozásait, amelyek szükségszerűen ellentétesek Isten parancsolataival. Nem azt mondja nekünk, hogy ez bűn és sérti az Urat, aki a kereszten meghalt érted, mert tudja, hogy egy normális ember önmagától nem akar rosszat, hanem általában a jó leple alatt tesz gonoszságot.

A megtévesztésnek ez a stratégiája ismétlődik mindig . Annak érdekében, hogy az anyát rávegye az abortuszra, a Sátán nem azt kéri, hogy örüljön a hordozott gyermek meggyilkolásának, hanem hogy gondoljon a terhesség következményeire, arra a tényre, hogy elveszíti a munkáját, vagy hogy túl fiatal és tapasztalatlan a gyermek felneveléséhez és taníttatásához; és szinte úgy tűnik, mintha a csecsemőgyilkossá vált anya felelősségérzetet mutatna, hogy kiiktatott egy ártatlan lényt a szeretettelen életből. Annak érdekében, hogy az embert házasságtörésre vegye rá, a csábító szellem megmutatja neki az állítólagos előnyöket, hogy kikapcsolódást talál egy házasságon kívüli kapcsolatban, ami a családi béke javára fog szolgálni. Egy papra úgy gyakorol nyomást azért, hogy elfogadtassa vele felettesei eretnek eltéréseit, hogy hangsúlyozza a hatalom iránti engedelmességet és az egyházi egység megőrzését.

Ezek a megtévesztések nyilvánvalóan arra szolgálnak, hogy a lelkeket eltávolítsák Istentől, kitöröljék belőlük a kegyelmet, bűnnel pecsételjék meg, hogy tompítsák a lelkiismeretet, hogy a következő elbukás annál alkalomszerűbb, annál súlyosabb legyen. Bizonyos értelemben az ördög arra irányuló cselekedete, hogy az Isten elleni bűncselekményt kevésbé szörnyűvé tegye, úgy viselkedik, mint “Overton ablaka”, hogy arra gondoljunk, hogy a ránk váró büntetés kevésbé rémisztő, és a bűnünk következményei elfogadhatóbbá válnak. Az Úr jó: mindent megbocsájt, suttogja nekünk, nagyon óvatosan, hogy megakadályozzon bennünket abban, hogy Krisztus szenvedésére gondoljunk, arra a tényre, hogy minden ostorcsapás, minden pofon, minden Fejére mért ütés, minden Húsába mélyedő köröm a bűneink gyümölcse.

És aztán, ha engedsz a kísértésnek, akkor az nem a te hibád, hanem a gyengeségedé. És ha egyszer bűn után bűnt követve lesüllyedtél a gonosz és a segédei viselkedésébe, a lélek megengedi magának, hogy egyre alacsonyabbra és alacsonyabbra süllyedjen, amíg az ördög követelése teljes rémisztő valójában meg nem jelenik: lázadás Isten ellen, Isten elutasítása, káromolása, utálása, mert elnyomó utasításaival megfosztott téged a boldogsághoz való jogodtól. Közelebbről megvizsgálva ez a kísértés ismétlődő eleme Ádám bűne óta: a gonoszságot hamis jóval leplezni, és a jót, mint idegesítő akadályt mutatni az ember lázadó akaratának beteljesüléséhez.

Az Egyház, amely az Édesanyánk, jól tudja, mennyire veszélyes a keresztény lélek számára, hogy figyelmen kívül hagyja ezt a pokoli stratégiát. A gyóntatók, a spirituális vezetők és a prédikátorok elengedhetetlennek tartották, hogy megmagyarázzák a hívőknek, hogy az ördög hogyan viselkedik, hogy értelmükkel megértsék a gonosz csalását, hogy az akaratukkal ellenállhassanak, mindezt az imával és a szentségekben való részvétellel segítik. Másrészt, hogyan tudnánk elképzelni egy anyát, aki arra ösztönzi gyermekét, hogy ne növekedjen Isten szeretetében, és megnyugtassa őt, hogy az Úr feltétel nélkül adja meg az üdvösségét? Melyik anya lenne tanúja fia bukásának anélkül, hogy megpróbálta volna figyelmeztetni és még meg is büntetni őt, hogy megértse cselekedeteinek komolyságát, és ne ártson magának az örök élete érdekében?

Az egykori Szent Officium Dikasztériumnak átkeresztelt paródiája által a közelmúltban kiadott eszement deklarációs nyilatkozat határozottan lerántja a leplet a bergogliói hierarchia képmutató megtévesztéséről, annak mutatva be ezeket a hamis pásztorokat, amik: a Sátán és lelkes szövetségeseinek szolgái, kezdve a Péter Trónját bitorló pusztító utálatossággal. A dokumentum ugyanúgy kezdődik, mint a Bergoglio által kiadott összes többi, gúnyolódó és megtévesztő: mert bűnbánat nélkül az Isten megbocsátásában való bizalmat úgy hívják, hogy az érdem nélküli önmegmentés vélelme, ami a Szentlélek elleni bűn.

Bergogliónak és udvaroncainak a házasságtörők, ágyasok és szodomiták iránti hamis lelkipásztori törődését mindenekelőtt a vatikáni dokumentum állítólagos haszonélvezőinek kell elítélniük, akik a kénköves zsinati és szinodiális farizeusoknak az első áldozatai. Az ő halhatatlan lelküket áldozzák fel a woke bálványnak,és majd a Különítélet napján rájönnek, hogy becsapták és elárulták őket a földön azok, akik Krisztus tekintélyét birtokolják . Az a bűntudat, amelyet az Úr ezekre a szerencsétlenekre rá fog mérni, nemcsak az általuk elkövetett bűnökre vonatkozik, hanem arra is és különösen arra, hogy el akartak hinni egy ördögi hazugságot, a hamis pásztorok – Bergogliotól és Tuchótól kezdve – csalását, amit a lelkiismeret a maga valójában megmutatott nekik. Egy hazugság, amit a Hierarchia sok tagja el akar hinni, akik abban reménykednek, hogy előbb-utóbb bűntársaikkal együtt ők is megkaphatják ugyanazt az áldást, megerősítve azt a szentségtörő és bűnös életmódot, amelyet Bergoglio hivalkodó beleegyezésével már gyakorolnak.

A teljes cikk elolvasható itt.

Létrehozva 2024. január 5.