Chad Ripperger [atya] gondolatai arról, hogy a modernista ámokfutás melyik szakaszát szenvedjük mostanában, és még mire számíthatunk

Az ördögűzések mellett meglehetősen sokat olvasok, hogy átlássam a kultúra és az Egyház állapotát, és az egyik dolog, amit olvasmányaim során figyelek, azok a mintázatok, amelyek felfedezhetők az eseményekben.

Korábban a modernizmus öt fázisáról írtam, és ebben egykori tanáromat követtem, de mostanában már úgy látom, hogy a modernizmusnak van egy hatodik szakasza, és már be is léptünk ebbe a szakaszba.

Az ötödik szakaszban, amit a felületes szakasznak neveztünk, kifogy a szellemi muníció a modernista eretnekségből, mert ekkorra már minden lehetséges filozófiai következtetést levontak, és nem igazán maradt más töltetük. Márpedig a hatvanas évek végére az olyan írók, mint Garrigou-Lagrange és Cornelio Fabro, az egyik kedvencem, teljesen megcáfolták és lerombolták a modernizmus gondolati alapjait.

De a modernisták természetesen közben felemelkedtek az Egyházban, és most igazából mindent ők irányítanak, ebben a fázisban élünk immár 50-60 éve.

Ezt a szakaszt egyfajta felületesség jellemzi: az emberek hihetetlenül hülye dolgokat mondanak. Elég felmenni az internetre, begépeled, hogy a Szentháromság három személy, és máris megkapod a választ, hogy nem: négy! Nyilvánvaló dolgokat, a hit alapjait és az Egyház által két évezrede tanított hittételeket nem ismerik a magukat jó katolikusoknak tartók. Ez egy igen komoly probléma!

De a hiányzó tárgyi tudáson kívül még a gondolkodásukban is hihetetlenül sekélyesek, részben azért, mert az immanencia elvére alapoznak, amely által az igazság kritériuma a külső, objektív valóságból a belső világukba kerül. És amint ez bekövetkezik, az érzelmeik határozzák meg a gondolkodásukat. Innentől kezdve számukra az igazság az, amit ők annak éreznek, ezért aztán nem mondhatsz semmit, ami az érzéseiket megsértené. Ha mégis megteszed, például, ha nem vagy elég woke, akkor nagy bajba kerülsz. A gond az, hogy ez már nem csak a világra jellemző, hanem az egyházra is. Ez az állapot viszont már a modernizmus következő, hatodik fázisának elérkeztét jelzi, a drákói szakaszét.

Ez az a szakasz,amikor a hatalmat gyakorló emberek, akik lényegében modernista eretnekek, le akarják nyomni a torkodon a saját, katolikus hittel ellenkező hitrendszerüket.

Abból lehet látni, hogy ez a szándékuk, hogy bár egy óriási elefánt ül a szobában, amely egyébiránt rózsaszínű, de senkinek egy szót sem engednek erről szólni! Ne, csak ne szólj semmit! Ne mondd, hogy egy elefánt van ott, arról meg főleg ne beszélj, hogy rózsaszínű! Így aztán az emberek felteszik a szemellenzőt, már nem akarnak a realitással foglalkozni.

Van egy könyv a legfőbb katolikus mutatókról – ha nem olvastad még, és mindenképpen depresszióssá akarsz válni, akkor feltétlenül olvasd el! Ez bemutatja, hogy a kilencvenes évek végétől az Egyház minden létező mérhető adat szerint szabadesésben volt, az afrikai megtérések számának kivételével. És ők közben továbbra is az Egyház tavaszáról beszélnek nekünk, arról, hogy sosem volt jobb. Ha pedig erre azt mondod, hogy „nem, szerintem valami gond van”, akkor felfüggesztenek. És ez a drákói szakasz lényege.

Van egyfajta félelem attól, hogy bajba kerülhetsz, ha az igazat mondod, ha szólsz, hogy egy elefánt van a szobában.

Teljes cikk

Létrehozva 2023. szeptember 26.