Az elmúlt húsz év alatt ezek az emberek semmivel sem kerültek közelebb a tudományos tisztesség minimumához.

S – immár jóideje keresztényként nézve – világos, hogy nem is kerülhettek, mert Molnár V. József és Papp Gábor nem tudósok, akik a valóságot kívánják leírni, hanem az újraéledő pogányság ideológusai, akik ennek az új pogányságnak akarnak híveket toborozni.

Azon emberek közé tartoznak, akiknek a tevékenysége közvetlenül arra irányul, hogy támadják az Egyházat.

Vannak az Egyháznak olyan ellenségei, akik nyíltan támadnak. Megpróbálják anyagilag ellehetetleníteni, rágalmazzák a vezetőket, bántalmazzák a tagokat, tagadják Istent, stb. Molnár V. József és társai az Egyháznak nem ezek közé az ellenségei közé tartoznak.

Az ő stratégiájuk azon alapul, hogy a tisztelet és a szeretet álarca mögé bújva, visszaélve a tudománnyal – anélkül, hogy az átlagos olvasó észrevenné vagy rajta tudná kapni õket – az emberek keresztény hitét alapjaiban zilálják szét.

Az első részben tárgyalt módszerekkel a keresztény hit és vallásgyakorlat elemeiről “bebizonyítják”, hogy azok valójában pogány képzetek továbbélései.
Papp Gábortól például megtudhatjuk, hogy a református templomok kazettás mennyezetei valójában nem egyebek ősi pogány asztrológiai jelképeknél.
Molnár V. József pedig többek között arról világosít fel minket, hogy Máriában valójában az ősi anyaistenséget tisztelik a hívek.

Ebben nem az a csalás, hogy a kereszténység ne épített volna a megtérítendõ népek vallási motívumaira, hogy ezáltal könnyebben befogadhatóvá tegye az azoknál sokkal magasabb rendű keresztény tanítást. Hanem az, hogy sok szent dolgot felemlegetve, sok szép képet bemutatva, sok meleg érzést felkeltve, szépen észrevétlenül eltávolodnak Jézustól és az Ő megváltó keresztáldozatától, és visszalépnek a pogányság szintjére, a mindig meghaló és feltámadó természethez és a termékenységrítusokhoz.

Írásaikban egy-két oldal után már ott tartunk, hogy a kereszténységet pusztán a pogányság egyik megnyilatkozási formájának, alesetének mutatják be.

A pogányságot mindig úgy értékelik, mint az alapvető jót: mint az ősit, az időtlent, a bölcset, a jót, a harmonikust, a szépet.

A kereszténységet pedig úgy, mint valami ehhez képest másodlagos, efemer, időleges, önmagában értéktelen jelenséget, amely onnét nyeri az értékét, hogy benne az ősi pogány bölcsesség, jóság és szépség álruhában ugyan, de meg tud jelenni.

Mivel a csaláshoz nagyon bonyolult eszköztárat használnak, könnyen megtörténhet, hogy a keresztény elolvas egy tanulmányt és sok szent dolgot talál benne, amit mind szépnek tart. S nem veszi észre, hogy közben hite alapvető tanításai lettek megtagadva.

A sok szimbólum, értelmezés és utalás közepette már nem veszi észre, hogy Molnár V. József például a nagy tisztelettel és melegséggel emlegetett Máriát nem emberi személynek, Jézus Krisztus anyjának tekinti, hanem az ősi termékenység-istennők egyik megjelenésenek.

Számtalan példát lehetne még sorolni. Ezeknek az előadásoknak és ezeknek az írásoknak minden esetben az a hatásuk, hogy lassan, észrevételenül, lépésről-lépésre összezavarják és elbizonytalanítják a keresztények hitét.

A szent dolgokra való állandó hivatkozással biztonságba ringatják a őket és meleg érzéseket keltenek bennük – s közben eljuttatják őket oda, hogy hitük alapvető tanításainak megtagadását elfogadhatónak tekintik.

Az első évszázadok keresztényeitől az akkori pogány hatalom pontosan ezt várta el: hogy egy önmagában teljesen jelentéktelen pogány rítus – néhány szem magot kellett tűzbe szórni – elvégzésével igazolják, hogy a kereszténységet a pogányság egyik alesetének tekintik. A keresztények tömegével vállalták inkább a kínhalált, de ezt nem tették meg, nem tagadták meg a hitüket.

A kereszténység és a pogányság szembenállása azóta sem változott. Isten nem békült ki a gonosszal és a bálványimádással.

Aki a kereszténységet a pogánysággal és a bálványimádással akár csak kibékíthetőnek tartja – hát még ha a kereszténységet a pogányság alesetének tekinti – hittagadást követ el. Ez halálos bűn. Aki ezt nyilvánosan teszi, az ezzel automatikusan kizárja magát az Egyházból.

Aki Molnár V. Józsefet, Papp Gábort és a körükbe tartozókat bármilyen módon támogatja, az – pontosan úgy, mint aki az Egyház vezetőinek a rágalmazását támogatja – a gonosz működését támogatja.

Aki bármilyen módon bekapcsolódik a tevékenységükbe, akár elméletgyártóként, akár követőként, az – pontosan úgy, mint aki az Egyház kifosztásában tevékenyen részt vesz – a gonosszal működik együtt.

Forrás

Létrehozva 2023. szeptember 1.