Konklúzió

Remete Szent Antal egy napon perlekedett az Úrral,” mikor szüntelenül küzdenie kellett a kísértővel egy lelki éjszaka kapcsán: „No de Uram, hol voltál Te, ezek alatt a végeláthatatlan kísértések alatt?” Az ég csendben maradt. Antal újra szól és hangosabban folytatja: „Miért nem mutattad meg jelenlétedet hamarabb, hogy véget érjen gyötrődésem?” Az Isten váIasza: „Itt voltam, Antal, de vártam, hogy láthassam, hogy küzdesz.”

Egy idős, reménységgel teli trappista atya a Bricquebec-i apátságból, Amédée, szilárdan ezt a tanácsot adja mindazoknak, akik kétségeikkel hozzájönnek: „Ezekben a döntő órákban, türelmet gyakoroltat velünk, elfogadást, beleegyezést egészen a feltétel nélküli ráhagyatkozásig és kitartást.

A viharban nem szabad hirtelen forgatni a kormányrudat! Nem szabad lényeges döntést hozni, mert az ilyen fatális lehet. Kapaszkodj meg, és várj, amíg elmúlik. Leginkább pedig imádkozz. Imádkozz, ahogy akarsz, de imádkozz! Aki imádkozik, az él!” biztat ez a lázadó bölcs, aki konokul ragaszkodik rózsafüzéréhez a sivatagi óra alkalmával.

Nem véletlen, hogy a kedves főbűneink sora a gőggel indul és az acédiával zárul. Ezek a főbűnök a „legistenellenesebbek”: ez a kettő vágja el az embert a legradikálisabban és a legravaszabbul az Istentől. Azért a legutolsó bűn az acédia, mert ennek az első leánya a reménytelenség. A reménytelenség pedig minden kísértésnek a vége. Az a lélek, amelyik reménytelenségbe zuhan, már nem hiszi az üdvösség lehetőségét; nem Istenre támaszkodik, hanem saját magát nézi csak és megundorodik, A „Lélek káromlásának” (Mt 12,31) prédájává válik, és elutasítja az abban való hitet, hogy az Isten irgalma nagyobb, mint a mi hibánk. Pedig az Isten mindig mélyebbre fog hajolni, mint a nyomorúságnak az a méIysége, ahová a lealacsonyító bűn vitt minket.

Az ördög t@ktikája

Sztrájkoló lustaság

„Kedves unokaöcsém, a gyakorlatodat a desszerttel zárod! Az acédia ugyanolyan értékes, mint a gőg, ahhoz, hogy elveszítsünk egy lelket. Nagyon ravasz kis háló. Elaltatja az ügyfeledet, megállítja a szivét, és megakadályozza az A.L.K.R.-rel való Szeretet-keringést. A kis zombit teljes és reménytelen lelki kómába taszítja, amely gyakran megszállott aktivizmus mögött rejtőzködik. Olyanok, mint a klinikai halál állapotában lévők, akiket ráz az elektrosokk.

Az egyik hőstettem ezzel kapcsolatban éppen az, hogy körülbelül öt századdal ezelőtt kiradíroztattam az erkölcstan könyvekből az acédia fogalmát – már a homiliákban sem beszélnek róla! – és betettem helyébe a „lustaság” lágy fogalmát és a kicsit pszichologízáló „melankóliáét”.

Az pedig, hogy eltüntetünk egy szót természetesen csak azt akadályozza meg, hogy többé ne gondolkodjunk erről a valóságróI, de azt, hogy éljük, azt nem…

Ahhoz, hogy valakit megfertőzze ezzel a vírussal, elég csupán egy jól irányzott nézeteltérés egy jól érezhető konfliktus a célzott ügyfeled és ennek egyik közeli embertársa között (család, kollega, házastárs, barát). Hagyd, hadd rágódjon ezen a neheztelésen, aztán pedig súgd meg neki: „nincs más megoldás, el kell, hogy menj: változtass helyet, munkát, házastársat…”. Az ember a végtelenségig képes azt hinni, hogy a külső változás belső váItozást is hoz maga után.

Gyakorold az állandó változás utáni viszketegséget: „csak a hülyék nem változtatnak semmit!” Az „Ushuaia szindróma” ravasz függőség: félévente muszáj egy új országot fölfedezni!

Érd el, hogy a palimadarad egyre inkább eltolódásban éljen a környezetéhez képest, ítélje el a többieket, nézze őket egy kicsit le, érezze tőlük különbözőnek magát, sokkal „nyitottabbnak”, mint ezek a leszűkült agyúak.

Tápláld a keserűségét és tartsd fenn benne a megvetést: „Itt Magyarországon az emberek intoleránsak, kicsinyesek. Bezzeg máshol…” Természetesen vigyázz, nehogy bárki is föltegye neki a kulcs-kérdést: „Miért? Igaziból mit akarsz, mit keresel?” Nem szabad, hogy észrevegye azt a csodálatos egoizmust, amelyben előre menekül.

Ha véletlenül mégis találkozik a Názáretinek valamely lelkes hívével, emlékeztesd az összes képmutató keresztényre, akikkel csak találkozott. Engedd, hadd idealizálja, egy nem létező tökéletesek Egyházán álmodozva.

A helyes pillanatban pedig – tudnunk kell várni úgy az élet közepéig, és néha egészen az idősödés elejéig -, mutasd meg létének nagyszerűűrjét. Ez a látványosság segíthet, hogy teljesen elveszítse a reményét, és hátha így megkaparinthatod magadnak.

Ebben az utolsó ördögi levélben azonban szeretnék hangsúlyozottan kitérni azokra, akik egészen A.L.K.R.-nek ajánlották az életüket: a papokra és a szerzetesekre… Kezdetben, nem nagyon számíthatsz arra, hogy erőt vesz rajtuk a csüggedés: tele vannak tűzzel, pokoli jó formában vannak. Ezért hívd segítségül a jószándékukat. Fáraszd ki őket, hogy kipurcanjanak a feladatoktól. Hogyan is lehetne heti egy pihenőnapot tartani, mikor olyan sok a beteg, akit meg kell látogatni, annyi embert kell lelkivezetni! És Teréz anya, Páli Szent Vince? Ók talán sokat pihentek?

A mi mérgünk az aktivizmus. Mivel a munkálkodásukat A.L.K.R.-ért végzik (találkozások, gyűlések, karitatív akciók), azt hiszik, hogy mindez Tőle is van, Ő sugallja, Ő akarja ezt igy| Az az ideális, ha a „fő-gyűlés és konferencia-szervező” lassan felemészti a breviárium idejét is, és aztán a mindennapos szentmiséét.

Felhalmozódik a fáradtság? Buzdítsd őket, hogy keressenek könnyű kárpótlásokat. Ne hagyd elveszni azokat az üres pillanatokat, amelyekben késő este találják magukat, egyedül, hogy egyenek, túl sokat, tévécsatornák idétlen programjai között kapcsolgassanak, jó hosszan – sajnos még mindig nincs belőlük elég – de némelyik sokat köszönhet nekem. Elég sok plébánián, a tévé végre átvette a tabernákulum helyét.

Ha még mindig kitartanak abban, hogy évente elmenjenek egy lelkigyakorlatra, akkor legalább a lehető legrövidebb ideig maradjanak csak csendben. Légy azon, hogy minél több legyen a közös séta, a találkozások, a tanítás.

Persze, még egyházi szolgálatuk elején imádkoznak. Próbáld meg a lehető legminimálisabbra csökkenteni ezeket az imaidőket. Alakítsd át szentbeszédre való készüléssé, megbeszélések vagy a liturgia előkészítésévé. Vagy akár jámbor olvasmányokkal töltött idővé! Ha végre elvesztik majd az ingyenességre való érzéküket, akkor majd elvesztik a szeretet iránti kedvüket is, tehát A.L.K.R. iranti vágyukat.

Végül pedig, az életük végén, hitesd el ügyfeleiddel, hogy mindaz, aminek az életét szentelte, semmire sem volt jó. Ócskaság az egész! Csak tövist és száraz vesszőt arathat, amivel majd ütlegelhetik (ezzel kapcsolatban van egy rossz emlékem…). Elkedvtelenedve, megoldás nélkül, az acédikus kliensed eléri a keserűségnek és a haragnak a reménytelen állapotát.

De ne szellemeskedj! A.L.K.R,-rel kapcsolatban soha nincs semmi sem megnyerve (sőt inkább minden örökre veszve van, de ezt most nem mondom el neked, mert a végén te is acédiába esel).

Hogy valóban győzelmet arathass, mindenképp kerüld el, hogy ne menjen oda ehhez a szörnyű találmányhoz – akarom mondani a Kereszthez – és ne döbbenjen rá sem arra, hogy „más az aki vet, és más az aki arat” _; sem pedig arra, hogy egy látszólagos kudarc mögött gyakran életnek a vetése van.

De itt most abbahagyom, mert lassan már úgy kezdek beszélni, mint ők. Ráadásul, kedves unokaöcsém, kárhozatomra, majdnem azt mondtam neked, hogy „adieu”.

E-mailzebul

(vége)

Létrehozva 2023. május 29.