Barsi Balázs atya honlapján külön rovat foglalkozik a hitben kevésbé járatos testvérek által feltett kérdésekkel. A válaszokat elolvasva azt gondolom, hogy jóval többen tartozunk az utóbbi kategóriába, mint gondolnánk…

 Kérdés:

Protestáns testvéreink szerint nincs szükség a szentek közbenjárására, mert egyetlen közvetítő van Isten és az emberek között: Jézus Krisztus. Mi, katolikusok azzal, hogy a Szűzanyához és a szentekhez könyörgünk, a szenteket  nem állítjuk Jézus helyére, Isten és a megváltott ember közé?

Balázs atya válasza:

Protestáns testvéreinknek igazuk van abban – és ezt bizony nekünk, katolikusoknak is tudatosítanunk kell –, hogy azon a szinten, ahol a megkeresztelt ember Jézus Krisztus érdeméből, a megszentelő kegyelem révén részesül az isteni természetéből, a teremtő Isten és a hívő lélek közé nem állhat senki és semmi.

Ugyanakkor ez nem ellenkezik a szentek helyes tiszteletével, hiszen a szentekhez való fordulás nem áll Isten és az hívő lélek kizárólagos kapcsolatának útjába. Csupán arról van szó, hogy az ember közösségi és történelmi lény, ezért az isteni kegyelem hozzánk való eljuttatásába Isten a kezdetektől fogva mind a mai napig belevon más embereket is. Ez a szentek közösségének és a szentekhez való fohászkodásnak is az alapja.

Egyszer egy protestáns testvérem lelkesen számolt be arról, hogy Billy Graham igeszolgálata által mekkora kegyelmet kapott Istentől. Ezzel ő is elismerte, hogy nem közvetlenül Istentől, hanem egy ember közvetítésén keresztül részesült ebben a kegyelemben.

Mi, akik beleszülettünk a Katolikus Egyházba, szinte olyan természetességgel fordulunk bajainkban a szentekhez, mint a szüleinkhez vagy idősebb testvéreinkhez, kérve segítségüket, pártfogásukat, közbenjáró imádságukat. Ha nem lehetne kéréssel fordulni a szentekhez, ez azt jelentené, hogy beszélni sem lehetne velük. A szentek közössége azonban azért is közösség, mert tagjai élő kapcsolatban vannak egymással.

Az üdvözültek, a szentek ugyanazon világrendbe tartoznak, mint mi, akik a földön élünk, vagy akik a tisztulás állapotában vannak: mindnyájan ugyanarra a Szőlőtőre vagyunk ültetve, és ugyanazon isteni Szeretet jár át bennünket.

A Szentírásban számos példát találunk arra, hogy Isten előtt kedves a szentek közbenjárása, gondoljunk csak Ábrahám alkudozására Szodomáért (lásd Ter 19). A legnagyobb ajándékot Isten a Boldogságos Szent Szűz közreműködésével adta nekünk, akinek igenje által testesült meg Isten Fia a földön, ezért az ő közbenjárása kiváltképp kedves Jézus Krisztus előtt. Ha kétezer évvel ezelőtt Jézus meghallgatta az ő másokért való kérését, például amikor a kánai menyegzőn elfogyott a bor (lásd Jn 2,3-5), vajon ma miért ne hallgatná meg, ha őhozzá fordulva kérünk lelki adományokat (tudva, hogy nem ő a Teremtő, hanem teremtmény, aki Teremtőnk anyjává lett)? Közbenjárását kérni annyit is jelent, hogy ő velünk imádkozik, ahogy tette Pünkösd előtt az apostolokkal (vö. ApCsel 1,14).

Boldog John Henry Newman, akitől anglikán korában oly távol állt a Szűzanya és a szentek tisztelete, az ókeresztény iratok alapos tanulmányozása során meggyőződött arról, hogy a szentekhez való könyörgés nem a Római Egyház által később kitalált gyakorlat, hanem a keresztény hit egyik legősibb megnyilvánulása, melyet a reformáció egyházai – a szentek tiszteletének középkor végi túlburjánzására való ellenhatásként – mindenestül elvetettek.

További kérdések és vállaszok Balázs atya honlapján.

Létrehozva 2012. január 29.