Nem.

Mielőtt kicsit mélyebbre mennénk, muszáj leszögeznem, hogy a téma összetett, és habár van néhány támpontunk, a katolikus tanítás keretein belül több lehetséges megközelítés is van.

Amikor azt a szót halljuk, hogy predesztináció, azaz eleve elrendelés, legtöbbször a kálvini értelmezés jut az eszünkbe, hogy Isten az igazakat eleve az életre rendelte, a gonoszokat pedig a kárhozatra (kettős predesztináció).

Viszont – dobpergés – valamilyen predesztinációt a katolikus egyház is tanít, méghozzá az igazak eleve elrendelését: „jó és igazságos Isten pedig kiválasztotta ugyanebből az elveszett tömegből előretudása szerint azokat, akiket eleve elrendelt az életre (vö. Róm 8,29k; Ef 1,11), és eleve elrendelte nekik az örök életet, a többiekről pedig, akiket igazságos ítélettel meghagyott az elveszett tömegben, előre tudta, hogy el fognak veszni, de nem rendelte őket eleve arra, hogy elvesszenek; viszont, mivel igazságos, eleve örök büntetést rendelt nekik.” (Quiercy-i zsinat, 853; 1. fejezet)

Vagyis fontos megkülönböztetnünk Isten előretudását és eleve elrendelését. Mivel mindentudó Isten, önellentmondás lenne, ha pont azt nem tudná, kik fognak elkárhozni. Azonban ez nem jelenti, hogy az elkárhozók Isten eleve elrendelése miatt jutnának a pokolba, vagy, hogy a rossz cselekedeteket közvetlenül Isten munkálja (lsd. tridenti zsinat, határozat a megigazulásról, 6. kánon). A katolikus felfogás szerint Isten mindenkit meghív az üdvösségre (vö. 1Tim 2,4), és ehhez kegyelmet is ad (uo. 17. kánon).

Forrás

Létrehozva 2019. június 2.