2019. május 18-án a Rákóczi Egyesület szervezésében konferenciát tartottak a Gulágon és a csehszlovákiai börtönökben sokat szenvedett boldogemlékű Esterházy Jánosról, a Felvidék nagy magyar politikusáról, a hősies keresztény tanúságtevőről, akinek a boldoggá avatásához most tavasszal indult meg a hivatalos munka. Az egyik előadó Dr. Gál Péter volt, akinek tanítását itt közöljük.

Dr. Gál Péter előadása Dunaszerdahelyen 2019. május 18-án az „ISTEN SZOLGÁJA: ESTERHÁZY JÁNOS – MEGEMLÉKEZŐ KONFERENCIA” keretében

Párhuzamos elemek Krisztus passiójában, ókeresztény vértanúaktákban és Esterházy János életáldozatában

Vázlat a vértanság teológiájához

Vizsgálódásomban azzal a fontos kérdéssel szeretnék foglalkozni: Gróf Esterházy János vértanúnak tekinthető-e keresztény értelemben? A válaszadást azzal szeretném megalapozni, hogy keresem a párhuzamokat a megváltás szenvedéstörténete, néhány ókeresztény vértanúságtörténet, valamint Esterházy János szenvedésének eseményei, jellemzői között.[1]

A vértanúság mai fogalma azt jelöli, hogy valaki vérével, halálával tanúskodik valamilyen személy, érték, igazság mellett. Korunkban kitágult a vértanúság fogalmának használata. A köznyelvben egy politikai forrongásnak, egy autóbalesetnek, természeti katasztrófának „áldozatai” vannak, a háborúknak pedig „hősi halottjai” vannak, ugyanakkor mi magyarok beszélünk az „aradi vértanúkról”, viszont szó esett már bányászvidékeken a „bányászvértanúkról” is. Nem minden hősi halott vértanú. Le kell szögezni, hogy a vértanúság ősi keresztény fogalom, amely nem választható el a kinyilatkoztatástól.

„A vértanúság a hit igazsága melletti legnagyobb tanúságtétel; olyan tanúságot jelent, amely elmegy egészen a halálig…” – mondja a Katolikus Egyház Katekizmusa (KEK 2473). Az ógörög mártír (martüsz) fogalma egyszerűen tanút jelent. De az ősegyházban rögzült jelentése már egyszerűen és kizárólag a Jézus Krisztusért, a belé vetett hitért vállalt erőszakos halállal, a vérrel tett tanúskodás.[2]

Jézus Krisztus A VÉRTANÚ. Ő tanúskodni jött az Atyaisten szeretetéről: megtestesülésével, amelyben a „kiüresedés” (kenószisz; vö. Fil 2, 6 – 11), a „szolgai alakot öltött” szenvedékeny emberi élet már maga is megváltó szenvedés; tanúskodott tetteivel, csodáival, tanításával, majd szenvedésének és halálának vérontásával. „Ezek a tettek, amelyeket végbeviszek, maguk tanúskodnak mellettem, hogy az Atya küldött.” (Jn 5, 36)

Lássuk a vértanúság jellemző hét elemét, ahogy azok feltűnnek Jézus Krisztus megváltói életművében, aztán néhány ókeresztény vértanúnál, és azt, hogy megtalálhatók-e ezek boldogemlékű gróf Esterházy János életében.

1.Az első jellemzője és alapja a vértanúságnak az önátadás a Mesternek, Jézusnak, illetve az Ő akaratának.

Az „alap – példa”, azaz Jézus töretlen önátadása az Atyának és az Ő akaratának a szinoptikusoknál, de főleg János evangéliumából karakteresen tündöklik. A megtestesülésben már láthatóan realizálódik a második isteni személy önfelajánlása, átadottsága. Az önkiüresítés (kenószisz) gyönyörű himnusza (Fil 2, 6-11) elsősorban erről szól, de ez a kereszthalálban csúcsosodik ki: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet!” (Lk 23, 46). Az Úr Jézus példáját az Egyház első vértanúja, Szent István önátadása pontosan követi: „Uram Jézus, vedd magadhoz lelkemet!” (ApCsel 7, 60b).

A vértanúság alapját és az első lépést a mártírhalál lehetősége felé tudatosan tették meg az első keresztények a jeruzsálemi-antiókhiai ősegyház tagjaitól kezdve az ókeresztény százezrek az első három században, amikor beiratkoztak a katekúmenek közé, s azután, amikor megkeresztelkedtek. A keresztség az első századokban a felnőtt ember szabadakarati döntésének a gyümölcse és pecsétje volt, s azt a tudatot is tartalmazta: holnap már akár vihetnek is a börtönbe a zsidó hatóságok, vagy a rómaiak. Mindez lelkileg és gyakorlatilag önátadás volt a Szentháromság Istennek. Az élet teljes rábízását imádkozták el a vértanúságra kész Jézus-szeretettel a keresztségi hitvallás kimondásakor a húsvéti ünnepi hajnalokon. Szent Polikárp püspök 156-ban máglyahalált halt a rómaiak és a felbujtott csőcselék kezei által Szmirnában. Az ő vértanúaktája közöl egy felajánló – magasztaló imádságot, amelynek legfontosabb sorai: „…áldalak Téged, mert erre a napra és órára arra méltattál, hogy részt kapjak tanúid sorában…, köztük fogadtassak el én is ma kedves és kövér áldozatul, ahogy előkészítetted és előre jelezted, Te meghazudtolhatatlan és igaz Isten…”[3] Erről az imáról azt írja a nagy patrisztikus, Henri Daniel-Rops, hogy az ilyen magasztalások napi imának számítottak a korabeli keresztények ajkán.[4]

Eszterházy János édesanyjának imakönyvéből való a bejegyzés: „A hét minden napját felajánlotta valakiért, vasárnap jótevőiért és ellenségeiért egyformán imádkozott.”[5] Tekinthetjük ezt a kis szöveget az első felajánlásai dokumentumának abból az életszakaszból, ami még nem a börtönszenvedés, s a következőt pedig az utolsónak, a börtönből, János saját feljegyzéséből: „Ó édes Jézusom! Szívesen magamra veszem keresztemet. Megadással akarom elszenvedni a halált is, minden gyötrelmével együtt. Egyesítem halálomat a Tieddel, és én felajánlom azt Neked. Te, irántam való szeretetből haltál meg, én i irántad való szeretetből akarom halálomat elfogadni. Add meg hozzá kegyelmedet.”[6]

Az előadás teljes szövege letölthető itt.

[1] Előre bocsátom, hogy a jelen reflexióm erre a kérdésre bőven táplálkozik Molnár Imre munkásságából, aki írásaiban és előadásaiban már régóta elkezdte bemutatni Esterházy munkásságának keresztény áldozati jellegét, élettörténetének Jézus szenvedéseivel felfedezhető párhuzamait.

[2] Vö. Biblikus Teológiai Szótár, szerk. Xavier Léon-Dufour, Róma, 1974. 1416.

[3] Szent Polükarposz vértanúsága, ford. Vanyó László, in: Vértanúakták és szenvedéstörténetek, Ókeresztény írók 7., SZIT., Bp.,1984, 51.

[4] Henri Daniel-Rops, Az apostolok és vértanúk egyháza I., Ecclesia, Bp., 1989, 239.

[5] In: Kegyelem életfogytig, Eszterházy János szenvedéstörténetének dokumentumai Mycielskiné Esterházy Mária feljegyzései alapján, Összeállította, szerkesztette: Molnár Imre, Bp., 2008, 152.

[6] Kegyelem életfogytig, szerk. Molnár Imre, METEM, Bp., 2011, 150.

Létrehozva 2019. május 29.