Igen! – csúszott ki a számon, mielőtt időm lett volna belegondolni, mire is vállalkozom. 

Elmúlt egy év, és gondolataimban a következő esztendőre vonatkozó álmok keringtek éppen, mikor felhívott a húgom egy ötlettel. Fussunk le egy félmaratont – javasolta. Optimista, lelkes volt a hangja, nem sokat töprengtem, felajánlottam, hogy elkísérem erre az izgalmasnak ígérkező kalandra.

Félmaratont még nem futottam, de rövidebb távú versenyeken részt vettem korábban. Azok hossza persze csak 3 mérföld volt, nem 13, de végigfutottam mindegyiket. És bár már szinte tíz éve nem futottam, úgy gondoltam, itt az alkalom, hogy beinduljak újra.

Bocs, azt elfelejtettem megemlíteni, hogy ez előtt a rábólintás előtt három hónappal szültem meg hatodik gyermekemet. 

Minden megvolt ahhoz, hogy kikerekedjen egy mese az esélytelen indulóról, aki végül megnyeri a versenyt, de sajnos, nem így végződött a történetem. Néhány hét edzés után kiszálltam. Kiderült, hogy rengeteg futásba kerül, míg valaki felkészül a félmaratonra. És rájöttem arra is, hogy igazából nem is vagyok oda a futásért.

Mindenesetre, bár nem jutottam el a versenyig, valamit megtanultam a pár hetes edzés alatt.

Az első alkalmakkor egy célom volt: végigfutom az aznapra előírt távot. Hogy ez sikerüljön, lassú ütemben futottam. Egyesek szerint talán túl lassan. No jó, lehet, hogy egy gyors gyalogló megelőzött volna. De ismertem a korlátaimat, és tudtam, hogy ha végig akarom futni a kijelölt távot, lassan kell haladnom.

Néhány nappal később viszont megnőtt az önbizalmam, és eldöntöttem, ideje megfelelő sebességre váltani. Még mértem is az időt. Mint az igazi futók.

Pár alkalommal így edzettem, de mindig ugyanaz lett a vége. Néhány mérföld után kifulladtam, minden erőm elszállt, képtelen voltam folytatni. A gyorsabb ütemhez annyi energiára és erőre volt szükség, amennyivel nem rendelkeztem, és ez megakadályozta, hogy elvégezzem, amit kitűztem magam elé. Nem tudtam befejezni.

Mai alapigénkben is futóversenyről olvasunk, amibe Isten állított be minket. Az ige bátorít, hogy tartsunk ki végig, de azt is megmondja, hogy ez miként lehetséges: „Emeljük tekintetünket a hit szerzőjére és bevégzőjére, Jézusra” (Zsid 12,2a).

A görög aphorao ige azt jelenti, hogy valamiről elfordítjuk a szemünket, és valami másra rögzítjük. Alapigénk megmondja, hova kell rögzítenünk a tekintetünket: Jézusra.

Ahhoz, hogy ezt megtegyük, előbb meg kell néznünk, mi az, amiről el kell fordítanunk a szemünket.

Az új év kezdetén könnyen lehet, hogy új remények és várakozások kötik le a figyelmünket. Talán idén már összeszedettebbek leszünk, vagy végre lefutjuk a félmaratont. Ezek a dolgok viszont mind zavaró tényezők lehetnek, ha elvonják tekintetünket Megváltónkról, Jézus Krisztusról.