Tematizálás  – .Kedves Testvéreim és Nővéreim az Úr Jézus Krisztusban! A mi életutunkon járva, találkozhatunk  Jézussal. Azért találkozhatunk  Vele, mert ő is járta ezt az életutat. Ő  azon is van, hogy találkozhassunk Vele, hiszen azért jött a földre, s nem azért, hogy magányos túrista legyen az életúton.  Ma Mária Magdolna és Jézus különös találkozója alapján  lebonthatjuk apró lépésekre, mondhatnám   – lélektani lépésekre  – az Úrral való találkozásnak ezt a különlegeségét. Mária Magdolna kimegy a sírhoz, kesereg, találkozik is Jézussal, de nem ismeri fel, mert kertésznek véli.

Néz, de nem lát. Ahogy mondja az Írás „van szemük a látásra, de nem látnak; van fülük a hallásra, de nem hallanak, mert hiszen lázongó nemzedék ez”.(Ezek. 12,2).  Itt nem megkérgesedett szívről van szó, hanem  csak egy hályogról a szemen. Az út (életút) pora  (rossz tapasztalata) fátyolt vont rá. Nemcsak Mária  Magdolna esete ez, jóformán mindegyikünkkel előfordulhat, s nem is egyszer már elő is fordult. Az ember valamit keres (netán valakit), már ott áll előtte, de nem ismeri fel. Ugyanis aki néz, az egy fizikai törvényt követ, nyitva a szeme, azért, hogy meglássa azt, ami előtte van. De van egy szubjektív törvény is. Ez lelki, belső világunk törvényét követi.  Ha nincs szinkronban a két törvény, akkor adódik ez a furcsa eset: Néz, de nem lát.

A Biblia hasábjainak számtalan helyén ismerhetjük fel ezt az érdekes helyzetet. A helyzetet többnyire maga Isten irányítja. Tulajdonképpen magát Urunkat, Jézust sem ismerte fel Messiásnak a választott nép zöme.  Ez éppenséggel nem Isten műve volt. De Mária Magdolna esetében a felismerést maga Isten késleltette. Vajon miért teszi ezt Isten  – merült fel bennem a kérdés. Talán azért,  hogy a Jézust kereső lélek,  lelkének szeretetével a várakozási időben még nagyobb lángra lobbanjon. mert a mi Istenünk a mi szeretetünkre szomjazik. Másik ok lehet, hogy a sokkoló hatást, mely  a találkozás pillanatában  túl nagy idegrendszeri megterhelés, egy kis  idő-betoldással tompítsa.

Az angyali jelenéseknél ezért első szava az angyalnak:”Ne félj!”  Pl.  „Ne félj, Zakariás, mert imád meghallgatásra talált!” (Lk. 1, 13) Vagy:  „Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél. ( Lk. 1,30) – Lehet ezt a  keresési téblábolást, időhúzást ünnepi nyitánynak is tartani, hogy az Úr a találkozást minél emlékezetesebbé tegye, s választottja az adott üzenetet hűen végre tudja hajtani. Ez esetben: „Menj, mondd meg a többieknek, ezt és ezt.!” A dolgok mélységét adja a látás, a felismerés. Az istenkereső lelkek általában úgy találják meg Istent, hogy felismerik Őt és műveit a teremtett dolgokban. Isten jósága, jóindulata és segítőkészsége sugárzik pl. egy olyan emberrel való találkozáson keresztül,  aki tele van Istennel. Már ilyen annak a hangja, a tekintete, a modora, s egész lénye. 

Mária Magdolnát szinte sokkolta  Jézus hangja, amikor őt nevén szólította: „Mária!” Ez az érzés  mint egy elektrosokk  érintette és rázta meg. Amit benne ez kiváltott, az egy hatalmas sikoltó kiáltás formájában tört ki belőle: „Mester!” -. Ő, aki már annak is örült volna, ha az Úr holttestét megtalálja,  most a halálból visszatárt Úr hangját hallhatja, s tekintetében megfürödhet. Most már nemcsak néz, hanem lát is, ahogy a vakon szülött visszanyerte látását. S itt is az történt, mint ott:Leborult előtte lényének teljes megindulásával. Lábai már nem bírták megtartani: Ez túl sok a meglepetésből. Mondhatnám itt mindjárt: Isten, a meglepetések Istene.

Az Életige letölthető itt.

Létrehozva 2018. április 16.