Nem csak a bűn okozta, nemzedékről nemzedékre terjedő átokról beszélhetünk, beszélni kell a verbális átokról, arról, hogy az emberi beszédben kettős lehetőség, befolyás lehetősége rejlik: lehet szóval áldani és átkozni. Az emberi szó átadhat a másik embernek érzelmeket, átadhat, rákényszeríthet akaratot, befolyást fejt ki a fölött, akihez szólnak.

Biztosan mindenki hallott már ilyesmit: “…Áldom azt a tanáromat, aki rávezetett a matematika szeretetére…” “…Áldom a nagyanyámat, aki olyszigorúan vette a házi munkára való nevelésemet… így nem kell most felnőtt fejjel megtanulnom sütni…” “…Áldom azt a napot…” stb.

Amikor ezek a nyelvi formulák rögzültek, úgy látszik a magyar ember is érzékelte, hogy amikor jót mondok, akkor áldok, amikor rosszallok, rosszat mondok, akkor átkozok. A jó eseményből áldás jött az életemre, a rossz eseményből rossz jött. Az előzőért áldást, hálát mondhatok, a rosszért rosszallást mondok. A Mennyei Atya olyan rendet teremtett az emberben, hogy hatást bízott a szavainkra, az indulatainkra, érzékenységet adott az emberi pszichének, hogy felfogja Isten közeledését, és az emberi jóságot, de felfogja a rosszakarat támadásait is. Ez a különös érzékenység Isten teremtése. Része annak a programnak, amit látnunk kell, amely nem más, mint hogy a Teremtő nagyon tiszteli az általa adott emberi szabadságot, és hogy használni akarja teremtményeit.

A Bibliában és az emberi életben egyaránt felfedezhető, hogy az emberi szó, egy vélemény, egy futólag mondott kifejezés, értékelés, kritika nyomban áldássá, vagy átokká válhat. A Szentírás üzenete felhívja a figyelmet az emberi szó, a nyelv nagy lehetőségeire és a vele kapcsolatos felelősségre, pl. Szt. Jakab levelében: “Ugyanabból a szájból áldás és átok száll. Testvéreim ennek nem volna szabad így lenni! Tiajoon a forrás esetében ugyanabból a nyílásból édes víz is fakad, meg keserű is?” (Jak 3,10) Ugyanitt felhívja a figyelmet arra, hogy a hívők sokszor a nyelvükkel áldják az istent, ám átkozzák az embereket, akiket Isten saját képére és hasonlatosságára teremtett…

Az emberi érzékenység a másik szavának hatására nagyon nagy és törékeny, különösen a gyermekkorban. A kisgyermek beszívja a környezet hatásait rendkívüli módon, és azok által fejlődik. A felnőtteknek igen nagy a felelősségük, hogyan hatnak a kisgyermekekre. Nem mindegy, hogy mit és hogyan mondunk ki egy gyermek füle hallatára. Már akkor is érvényes ez, amikor egy kisgyermek az anyja méhében van.

Az emberek a hétköznapi életben újra felfedezhetnék tehát az emberi szó hatékonyságát, a jóakaratú szónak az áldásosságát. Nem igazán tudatosítják. Manapság hitetlen pszichológusoknak kell emlékeztetniük az embereket arra, hogy milyen folyamatokat indíthat el gyermeki élekben egy-egy ismétlődő, kárhoztató, vagy bíztató szó… Amikor pl. rajzot tanítottam egy általános iskolában, egészen ösztönösen az elejétől kezdve minden rajzórán minden gyerek rajzán felfedeztem valami jót, szépet, nagyszerűt, és ezt nyomban ki is mondtam, vagyis megdicsértem sok gyerek munkáját. Ennek az lett a következménye, hogy a gyerekek sorban hozták ki elém az egyre lelkesebben készített munkáikat és én megdicsértem őket. Ugrásszerűen megnőtt a rajzszakkörösök száma, akikkel pl. március 15-re, az iskolaünnepélyre egy egész tornaterem falait betöltő, freskó nagyságú körfestményt hoztunk létre mindenki nagy csodálatára…

A keresztények hétköznapi tudatában alig szerepel már az áldásnak a jelentősége. Pedig sok közül Krisztus utolsó látható és leírt gesztusa a földön, amit az egyházára is ráhagyott, az ő áldása volt. Lk 24 50: “kivezette őket Betánia közelébe és kezét fölemelve meg áldotta őket. Áldás közben megvált tőlük és fölemelkedett az égbe.“

Isten megteremtette az emberi lélekben a jó szónak az alakító-teremtő lehetőségét és az üdvtörténetben pedig megtanította a választott népet majd az emberiséget az áldás használatára és figyelmeztetett az átok veszélyes lehetőségére. Az Istentől teremtett pusztán emberi eszközök között van az áldó szó. Csak embertanilag – nem a hit szerint nézve- az áldás = pozitívan beszélni valakiről.

Az áldás a pozitív szó: a dicsérő, az elismerő, a dicsőítő, a hálaadó, az ujjongó, a megerősítő szó. (Példa a pusztán emberi áldó szóra: “Szép volt, fiúk!” – a győztes csapat levonulásakor.). A hitben valljuk, hogy mindaz, amelyet mint jót akar, mond, tesz egy ember, az egyezik Isten jóakaratával. Benevolentia-benedictio = Jóakarat, jót mondás, azaz áldás. Görögül: az eulogémenosz, és latinul a benedictus: akiről jót mondtak, jól szóltak, akit jónak neveztek.

A jó kimondása jóakaratból, tiszta szándékból, vagy szeretetből fakad. Isten örül neki és csatlakozik az ilyesmihez az ő valamilyen fokú kegyelme is. Természetes, teremtett kegyelmek azok, melyek az emberi jóakarat hétköznapi dolgaiban működnek és valakit segítenek. Az áldás a hitben azt jelenti, hogy az emberi jóakarathoz Istennek a többlete, ereje, szeretete, megegyező, rendező akarata is társul. Aki hittel áld, aki hittel áldást kér vagy áldást fogad, az ezt hiszi. Azt vallja, hogy minden Isten kezéből jön végső soron és minden jó Isten ajándékának jele, bőkezűsége és áldása minden jó és szép dolog, esemény, történés, gyarapodás, növekedés a mi világunkban.

Áldani annyit tesz, mint szóba foglalni az Isten teremtő, éltető és üdvözítő adományait, mielőtt még az megjönne, megjelenne kérés formájában vagy a hit kijelentő imájában, vagy utólag a hálaadás, magasztalás imájában.

Az áldások nyomán kinyilvánuló isteni adományok kétfélék: természetesek, és természetfölöttiek. Mindezeket a valóságokat a hittan a kegyelmek kategóriái közt szokta tárgyalni. Természetesek az adományok, amelyet Izsák kívánt híres áldásának első felében Jákob számára: “Isten adjon neked az ég harmatából és a föld kövérségéből búzát és bort bőségben. Népek szolgáljanak Neked, más nemzetek hódoljanak előtted” (Ter. 27,28-29).

Összetett és teljes áldás, és a természetfelettieket is hordozza a választott Ábrahámnak mondott isteni áldás: “Megáldalak és naggyá teszem nevedet, s te magad is áldás leszel. Megáldom azokat, akik áldanak téged, de akik átkoznak téged, azokat én is megátkozom… Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége.” A legnagyobb embernek adott áldást mondta ki Gábriel, mikor a Szűzanyát köszöntötte: Áldottabb vagy minden asszonynál, mert fiút szülsz, aki a magasságbeli fia lesz és Jézusnak nevezed el.

Természetes áldásban részesült egy édesanya a régi egészséges felfogás szerint, amikor gyermeket várt: “áldott állapotban” van – mondták. A legáldottabb lett a Szűzanya, mint Istenanya. Az újszövetség hívő embere örökölte Ábrahám áldását is, mert ő a hit atyja mindnyájunk előtt. Az áldás pedig atyáról fiúra száll, mint ezt Jákob története mutatja. Ezért, mint Ábrahám, mindnyájan áldássá lettünk. Tudatosítani kell ezt! Váljunk áldássá a mindennapokban! Mondjunk jót mindenkinek.

Azt kapjuk az Írásból: “Beszédetek legyen mindig szíves, sóval ízes, akkor mindig helyesen meg tudtok felelni mindenkinek” (Kol. 4,6). Legyetek Isten emberei, mint Elizeus próféta, aki áldást hozott az özvegyasszony házára, aki befogadta. A prófétát Isten emberének nevezték. Ki is az Isten embere? Az, aki átadta és rendelkezésére bízta magát Istennek. Add át magadat Isten kezébe és mondjál jót mindenkor, mindenütt, akkor Isten áldásává leszel. Erre mondja Jézus: “Aki prófétát fogad azért, mert próféta, az a próféta jutalmát (áldását) kapja. “(Mt 11, 41).

Az is egy áldás, ahogy itt esténként együtt imádkozunk. Áldást merünk mondani, kézrátétellel is, amire Jézus tanított minket, mert hisszük, hogy a megváltás nagy művében átfogóan elkészített nekünk minden áldást, és ha kijövünk, azzal már megnyitjuk szívünket, hogy kiárassza ránk áldó szeretetét a hívek könyörgése nyomán. Már az ősatyák is, mint Izsák, Jákob kézrátétellel áldották meg gyermekeiket…

A mai keresztény szülőknek is gyakran meg kellene áldaniok gyermekeiket kézrátétellel, imádkozni kellene felettük, akár alszanak, akár ébren, családi imában. Mindenütt, úton-útfélen: áldjuk, magasztaljuk a szerető Atyát, aki a mennyben van, és áldjuk az ő teremtményeit, embertársainkat, mert általunk akarja nekik jóságát megmutatni. Aki áldja és imádja Istent, annak hinnie kell, hogy van ereje áldani az embert is.

Tanuljuk is az áldást, az örömhír mondását, a reménykeltő szót, a megtört szívűek megerősítését, hiszen erre van tanítónk a Jézus által nekünk adott Szentlélekben… Ő képessé tesz Jézus Krisztusban, hogy az áldás szolgálatát végezzük egész életünkben, mert azt mondja az Írás: “Benne nyer áldást a föld minden teremtménye. “Az Efezusi levélben pedig: “Áldott legyen az Isten, Urunk Jézus Krisztus Atyja, aki Krisztusban minden lelkiáldással megáldott minket fönn az égben..“

Mondtuk: sok van ránk bízva. Beszéltünk a természetes áldásról. Ez egy jó szó. Jót mondani valakiről, pozitívan beszélni hozzá, vagy róla, bíztatni a másikat, jót kívánni neki. A természetfeletti áldás pedig Istent kéri, és Istentől kívánja a jót a másiknak. Ezért, hogy áldássá legyünk az Úr akarata szerint, át kellene még jobban adnunk Neki a nyelvünket és akaratunkat. A jóakarat lehet a fegyverünk. A rosszakarat átkot hozhat és mozgósítja a gonoszlelkeket.

Vigyázzunk, hogy mit mondunk ki, és mit kívánunk, milyen véleményt nyilvánítunk ki. Hallottam már tragikus igaz történeteket erről. Az egyik családban, a válás után még mindig tartott a kemény viszály: az anyós megütötte a vőt, akinek az elűzésében igen nagy szerepe volt. A férfi azt mondta: “Ez a kezed, amivel megütöttél, okozza a te vesztedet, ne lássad meg unokáidat!” Ez az anyós pár nap múlva meghalt autóbalesetben, az autót ő vezette neki egy oszlopnak.

Manapság, a New Age korszakban, “hála” az okkultisták, a természetgyógyászok, javasasszonyok fellendülésének, újra egyre többen félnek a rontástól, az átkozástól. Egyre több újsághirdetést lehet olvasni, ami így szól: “Rontáslevétel, átoklevétel… du. 4-től 8-ig. . . “

A szóbeli átkok valóban megronthatnak egyeseket. Kivéve a hívő, a megtért keresztényeket, azokat, akik mélységesen átadták magukat Jézus uralma alá. Az emberi bűn és rosszakarat, minél mélyebben lép fel, valóban vonzza a vádolót, a gonosz lelket, hiszen neki készít területet. Mi történik akkor, amikor egy “átok megfogan”? Akkor az történik, hogy az emberi rosszakarathoz hozzászegődik a gonoszlélek, és cselekedni fog: megfejeli az emberi bűnt, a rosszakaratot, rossz érzelmeket a rossz szót és igazából váltja valóra, miután ily módon helyet adtak neki.

Mi az áldás egyszerűen szólva? Az áldás: Isten uralma alá helyezni valakit, valamit.

Mi az átok egyszerűen szólva? Az átok: a rossz, a sátán uralma alá helyezni valakit, vagy valamit. Ezért is: át kell adni a szó fegyverét és az akarat erejét és hatásait az Úristennek.

PÉLDÁT VEHETÜNK A TEREMTŐ ATYÁRÓL: a Teremtő Isten meg is áldja, amit alkotott, ugyanis jót mond róluk, jó szavával odahelyezi őket a jóságba, ami tőle származik. “Isten látta, hogy ez jó. Isten megáldotta őket és így szólt: Legyetek termékenyek, szaporodjatok és töltsétek be a tenger vizét. . . ” Az élet Isten áldásával indul el a földön. Azután az Úristen a megteremtett embert is megáldotta, így indította útnak. Isten áldása a kiteljesedést, végül az üdvösséget eredményezi.

Mindebből fontos dolgok következnek:

1. a világ áldott, ez az én világom alapvetően áldott. Az Isten áldotta meg!

2. az ember is áldott. Tehát én is áldott vagyok. Jött ugyan azóta egy pár bonyodalom, mégis Isten áldását végső soron nem veheti el semmi.

Létrehozva 2023. május 20.