14. Felkészítés a házasságra

14. 1. A felkészítés szükségessége

Mindenki érzi, hogy a házasságra való felkészítésnek jelenlegi formája, a házasságkötést közvetlenül megelőző, 3-4 beszélgetésből álló jegyesoktatás legfeljebb szükségmegoldás. Néhány kiragadott vallási téma vázlatos áttekintése nem vezetheti el a hitre azokat, akik eddig vallástalanul éltek^[20], hogy a párválasztás felelősségéről felesleges beszélni akkor, amikor az esküvő napja már ki van tűzve, és hogy a házaséletre való felkészítést nem lehet elintézni néhány jó tanáccsal.

Az esküvői nap reggelén a gyóntatószékből nevetgélve kiperdülő, az egész “vallási cirkuszon” jól szórakozó fiatalok látványa éppúgy arra figyelmeztet, hogy valamit másként kellene csinálni, mint a válások óriási aránya, a sok tönkrement család és neveletlen gyerek. Nem elég hangoztatni a keresztény házasság felbonthatatlanságát és a szülői felelősséget, hanem konkrét segítséget kell adni a fiataloknak ahhoz, hogy az elvárásoknak eleget is tudjanak tenni.

A 12. fejezetben bemutatott “patronáló” modell akkor igyekszik segíteni a házasságra való felkészítésben, amikor jobb lehetőség már nincs, mert a házasságkötés eldöntött tény, a napja már ki van jelölve. De mennyivel eredményesebb lenne a felkészítés akkor, ha korábban tudnánk kapcsolatot találni a házasulandókkal! Akkor, amikor okos jó tanácsokkal még befolyásolni lehet a párválasztást, amikor van még idő és lehetőség arra, hogy önnevelés útján alkalmasabbá tegyék magukat a páros életre, és amikor a házasság szentségének felvételét még egy alaposabb, katekumenátus-szerű felkészülés előzheti meg. Lukács László már másfél évtizeddel ezelőtt feltette a kérdést: “… az elsőáldozásra és a bérmálásra való fölkészüléshez hasonlóan nem lehetne-e szervezettebb formában, legalább egy éves tanfolyam keretében, gondosabban fölkészíteni a házasság szentségének fölvételére is?”^[21]

Az utóbbi években végre elindult valami. Ma már több plébánia, lelkiségi mozgalom, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete, újabban egyik-másik egyházmegyei ifjúsági iroda is szervez időnként ilyen kurzust, de egyenlőre csak nagyon kevés fiatal vesz részt ezeken. Pedig fontos volna, hogy minél többen ilyen alapos felkészítés után kössenek házasságot. Többfelé és sűrűbben kellene tanfolyamokat szervezni, ez azonban igen sok munkát igényel. Természetes, hogy a papok idejéből és energiájából erre már nemigen futja, ezért a világiaknak kell vállalniuk e szolgálatot is. A jószándék azonban kevés, a házasságra való felkészítéshez szakértelem kell. Az alábbiakban némi eligazítást szeretnénk nyújtani a feladatra vállalkozó világiaknak arra vonatkozóan, miként kezdjenek hozzá és milyen irányban próbáljanak tájékozódni.

14. 2. A házasságra előkészítő kurzusok szervezése

Aki házasságra előkészítő kurzust akar szervezni, annak mindenekelőtt világosan kell látnia a célt.  Ez a cél kettős. Egyrészt felkészíteni a szentség vételére, ami nem csak bizonyos hitismeretek átadását jelenti, hanem egy mélyebb, lelki felkészítést is. Másrészt megtanítani a minél jobb párválasztásra, és alkalmassá tenni a harmonikus házaséletre. A szervezés fő nehézségét az jelenti, hogy míg a második cél tekintetében mindenki “kezdőnek” számít, és ezért az egész csoporttal együtt lehet foglalkozni, addig az első célkitűzés vonatkozásában a résztvevők igen különbözők lehetnek. Lehetnek olyanok, akik alapos hitoktatásban részesültek és elkötelezett keresztény életet élnek, de olyanok is, akiknek egyáltalán nincsenek hitbeli ismereteik és nem is élnek keresztényként. Velük egy csoportban, azonos program szerint foglalkozni nem volna célszerű.

A problémának két megoldása kínálkozik. Az egyszerűbb és kényelmesebb, hogy a tanfolyam csak a második célkitűzéssel foglalkozzon, és a lelki felkészítést bízza rá egy felnőtt hittancsoportra, a felnőtt megtérők katekézis-csoportjára, vagy ha ilyenek nincsenek, hagyja meg a hagyományos, esküvő előtti jegyesoktatás számára. A másik bonyolultabb, de mindenképpen jobb megoldás. Legyen a tanfolyamon két külön tantárgy. Az egyiket, a párválasztásra és a családi életre felkészítő tárgyat hallgassák valamennyien együtt, a másikat, a hittani témákat feldolgozót pedig tanulják az igényeknek megfelelően külön “kezdő, “középhaladó” és “haladó” csoportokban.

A tanfolyamot évente célszerű meghirdetni, valamikor az iskolakezdést követő hetekben. A hirdetés módja hasonló lehet ahhoz, mint amit a családok vasárnapjával kapcsolatosan ismertettünk. Tehát szóbeli hirdetés a szentmise végén, plakát a templomkapuban, továbbá ügyes szórólapok, melyeket az ifjúsági misén, az ifjúsági hittanon, a kisközösségek útján terjeszthetünk. A templomba nem járók egy újsághirdetésből, a középiskolai, egyetemi, kollégiumi hirdetőtáblán elhelyezett plakátokról értesülhetnek. Kérjük meg a hívő fiatalokat is arra, hogy hívják el templomba nem járó, de a vallással nem ellenséges iskolatársaikat, barátaikat, munkatársaikat is.

A tanfolyam különböző hosszúságú lehet, de a legfontosabb témák feldolgozásához legalább 32 órára van szükség. Ez a minimális 32 óra például 16 kétórás, többnyire az esti órákban megtartott foglalkozás formájában képzelhető el. Ha hetenként egyszer van foglalkozás, akkor a kurzus 4 hónapig tart. De más időbeosztás is megfelelő lehet. Van ahol a tanfolyamot egyhetes nyári táborként rendezik meg.

A foglalkozások ne csupán előadások legyenek, hanem adjunk minél több lehetőséget az egyes kérdések megvitatására, sőt, ahol lehet, iktassunk be gyakorlati foglalkozásokat is. (Pl. önismeret, kommunikáció, konfliktusmegoldás, stb.)

Az előadók, foglalkozásvezetők között legyen lelkipásztor, pszichológus, családpedagógus, orvos, esetleg jogász, és legyenek olyan fiatal házaspárok, akik a saját tapasztalataikról beszélgetnek a résztvevőkkel. Hogy a cserélődő, egymást váltó foglalkozásvezetők miatt a tanfolyam ne váljék személytelenné és gazdátlanná, legyen egy olyan vezetője, aki mindig jelen van, akinek személyes kapcsolata van a hallgatókkal, aki bevezeti és összeköti a foglalkozásokat, és valamit maga is előad.

Jó, ha a tanfolyam helyileg a plébánián van. Mivel kb. 20-25 fő az ideális létszám, a csoport befogadására általában alkalmas lehet a hittanterem. Ha a plébánián mégsem volna hely, akkor egy közeli iskolában, művelődési házban célszerű a tanfolyamot elhelyezni.

A kurzusra a 17 éves és annál idősebb fiatalokat hívjuk meg. Felső korhatár természetesen nincs.

Mivel a tanfolyam szervezése és működtetése komoly feladat, elképzelhető, hogy két szomszédos plébánia közösen rendezi. Ez esetben egyik évben az egyik, másik évben a másik plébánia a fő szervező és a házigazda.

14. 3. A tanfolyam tematikája

A szentség vételére felkészítő foglalkozások tematikájának részletezésére itt nem térünk ki, mivel az lényegében katekétikai kérdés. Csupán utalunk rá, hogy a “kezdők” foglalkozásait még a szűkös időkereten belül is csak katekumenátus jelleggel tudjuk elképzelni, melyben a legfontosabb hitigazságok ismertetésén kívül fontos szerepet kell kapniuk a keresztény élet gyakorlati kérdéseinek is. (Lásd 7. fejezet) Néhány foglalkozást a házasság szentségének megismertetésére és az arra való lelki felkészülésre kell fordítani. A “haladókkal” hasznos lehet a korábban tanult hitismereteket magasabb szinten, felnőtt módon újra átbeszélgetni, de ebben a csoportban sor kerülhet elmélyültebb lelki beszélgetésekre, a belső élet, az elmélkedés és imádság, a bibliaolvasás problémáinak megbeszélésére is. Velük a házasság szentségéről részletesebben beszélgethetünk. Mindkét csoportban hívjuk fel a figyelmet a keresztény közösség jelentőségére, és igyekezzünk bekapcsolni a résztvevőket valamelyik plébániai közösség életébe, vagy  – ez talán még jobb,  – hozzunk létre belőlük olyan közösséget, amely a kurzus befejezése után is együtt marad.

A házaséletre felkészítő foglalkozások tematikája annyira sokrétű és szerteágazó, hogy itt csak címszavakban történő felsorolásra van lehetőségünk. Hogy azonban ezek a címszavak a témában kevésbé jártas olvasó számára is érthetők legyenek, mindegyikhez hozzáfűzünk egy rövid magyarázatot.

Sok fiatal úgy gondolja, hogy a házasság amolyan “biztos rév”, amelybe a számára terhessé vált családból, vagy egy zavaros ifjúkor tévelygései után bemenekülhet, és amelyben majd nyugodtan megpihenhet. Mások “javítóintézetnek” gondolják, melyben hibás vagy fejletlen személyiségük majd szépen magától rendbe jön. Többen, főleg lányok jótékony “terápiának” képzelik. Azt hiszik, hogy szeretetükkel meg tudják gyógyítani férjük szenvedélybetegségét vagy depresszióját. Világossá kell tenni előttük, hogy jó házasság csak két egészséges lelkű, kellően fejlett személyiség kapcsolatából jöhet létre, akkor, ha ebben a kapcsolatban mindketten elsősorban nem kapni, hanem adni akarnak, ha mindkettőjüknek az a célja, hogy a másikat boldoggá tegye.

A házasságban mindenekelőtt a velem való kapcsolat örömét, melegét, biztonságát tudom adni a másiknak. De olyan vagyok-e, akivel öröm együtt lenni, aki melegséget, biztonságot jelent a másik számára? (Itt a helye az önismereti teszteknek, játékoknak.)

Hogy ilyenné legyek, önneveléssel ki kell fejlesztenem magamban a páros élethez leginkább szükséges képességeket. (Itt ismertetjük meg az önnevelés lélektani alapjait, módszereit, gyakorlatait.) Ezek a képességek:

A másik másságának elfogadása, az alkalmazkodóképesség, az önzetlen adni-tudás, az empátia, a dialógus-készség, az uralkodási ösztön fékentartása, a konfliktus-feloldási készség, a kudarc elviselésének képessége, érzék az apró örömök iránt, a megértés, a türelem és megbocsájtás készsége, lelki és fizikai állóképesség, a pénzzel való bánni tudás, háziasság, gyakorlati érzék.

(Módszertanilag úgy kell vezetni a foglalkozásokat, hogy a fiatalok helyes önismeretre jussanak, felismerjék, hogy miben kell változniuk, és kellő indíttatást kapjanak arra, hogy a tanult módszereket, gyakorlatokat felhasználva tegyenek is valamit önnevelésük érdekében.)

Az ismerkedés, az együttjárás, a jegyesség lélektana, etikája. A szerelemnek a párválasztásban betöltött pozitív szerepe és veszélyei, – az intuíció és a tudatosság jelentősége. A döntést megelőző beszélgetések tartalma, lefolyása. Amit nem szabad kihagyni a számításból: öröklött tulajdonságok, a szülői családból magával hozott magatartásformák, viselkedési modellek, elvárások. Mi az, ami megváltozhat és mi az ami nem? Százszázalékosan biztos döntés nincs, – mekkora kockázatot szabad vállalni? Jó előre tudatosítani: Lehetséges, hogy később még alkalmasabb párt találnék, de a házasságkötéssel a kérdés végleg lezárul, a páromnak ajándékozott igenem által ő az egyetlen számomra.

Fel kell készíteni a fiatalokat arra, hogy a házassággal korábbi kapcsolataik átalakulnak, átrendeződnek. Hogy meg kell tanulniuk új szerepüket, mert más volt az édesanyám lányának, és más a férjem feleségének lenni. Tudatosítani kell bennük, hogy a szeretet nem azonos a mindent elborító, kezdeti lángolással, hogy az múló, és helyére egy szelídebb, de tartósabb szeretet-élménynek kell lépnie. Tudniuk kell azt is, hogy majd nem zárkózhatnak magukba, mert ettől elszürkül a házaséletük, hanem szükségük lesz külső, baráti kapcsolatokra is. Figyelmeztetni kell őket arra is, hogy egyensúlyban kell tartaniuk az egymásnak-adottságot és az elkülönülést, mert a párkapcsolatban is meg kell maradni az egyén autonómiájának. Meg kell velük beszélni azt is, hogy az igazi párkapcsolat egyenjogúságot jelent, de nem szimmetriát. Vagyis nem lehet egyidőben mind a kettő egyformán irányító. Az egyenjogúság azt jelenti, hogy mind a két fél képes és kész az irányításra, de arra is, hogy bizalommal rábízza magát a másikra, és ezt a szerepüket összehangoltan, egyetértésben gyakorolják. A házasélet egyébként is az összhang szüntelen keresése, állandó összehangolódás. Ez egyben folyamatos dialógust is jelent, osztozást a másik örömében és problémáiban. A házasság olyan műalkotás, melyet ketten egy egész élet közös munkájával hoznak létre.

A fiatalok többsége nem lát maga körül mintát az igazi keresztény családi életre, ezért nagyon fontosak a meghívott fiatal keresztény házaspárokkal folytatott közvetlen hangú beszélgetések. Ezek során legyen alkalmuk őszintén megbeszélni a mindennapi életvitel, a hivatás, a belső családi élet, az anyagiak, a szexuális kapcsolat, a gyermekvállalás és nevelés, a hitélet egészen gyakorlati kérdéseit is.

A keresztény házasság- és családmodell elfogadásával lényegében azt várjuk tőlük, hogy forduljanak szembe azzal a szekularizált életvitellel, közgondolkodással, szexuális gyakorlattal, a házasságra és a családra vonatkozó társadalmi elképzeléssel, amely körülveszi őket. Óriási elvárás ez, melynek teljesítéséhez nagyfokú motiváltságra és szinte hősies erőfeszítésre van szükség. Kevesebbel nem elégedhetünk meg, de legyünk megértőek és türelmesek. Mutassuk be minél vonzóbban a keresztény családi élet értékeit, de vegyük komolyan a nehézségeket is. Ne féljünk az ellenvetésektől, vállaljuk a vitát is, mert az emberek megnyerésére a monológnál mindig alkalmasabb eszköz a dialógus.

E témakörön belül mindenek előtt meg kell ismertetnünk a fiatalokkal a nemiségre vonatkozó hiteles, zsinat utáni, biblikus alapokra épülő katolikus tanítást. Nemiségüket tekintsék úgy, mint a Teremtő Isten ajándékát, amely az Ő szándéka szerint a szeretet kifejezésének és az élet továbbadásának csodálatos eszköze és egyben az ember számára mély örömök forrása. Lássák azonban világosan azt is, hogyha ezt az ajándékot másra és másként használjuk, mint amire Isten adta, azzal nem csupán egy isteni törvényt szegünk meg, hanem pillanatnyi, futó élvezetért sokkal nagyobb értéket dobunk el magunktól, saját boldogságunkat tesszük tönkre. Ebben az összefüggésben beszéljük meg velük okosan, a realitásokat is figyelembe véve, a házasság előtti nemi élet kérdéseit, és ilyen szellemben beszélgessünk a házasságon belüli szexuális kapcsolatról is.^[22] Sort kell kerítenünk arra is, hogy a fiatalok megismerjék az egyháznak a születésszabályozás különféle módjaival kapcsolatos állásfoglalást, és megtanulják, – a fiúk is! – a természetes születésszabályozás módszerét.

A házasságra előkészítő kurzus elvégzéséről a résztvevőknek valamilyen igazolást célszerű adni. Ennek persze csak akkor van értelme, ha azt az illető a későbbiekben legalább saját plébániáján, esetleg a városban, vagy az esperesi kerületen belül felhasználhatja. Az igazi az lenne, ha előbb-utóbb a házasság szentségének kiszolgáltatását ilyen kurzus elvégzéséhez kötnénk, mint ahogy tesszük azt az elsőáldozás és a bérmálás esetében. De addig is, legalább a hagyományos jegyesoktatáson való részvétel alól mindenképpen fel kell menteni azokat, akik a kurzust becsületesen elvégezték. Miért tárgyaltuk ezt a kérdést ilyen részletesen? Mert fontos és sürgető feladat, hogy a fiatalokat a jelenleginél jobban készítsük fel a párválasztásra és a házaséletre. Jórészt ránk, világiakra vár ez a feladat. Ha megtesszük, néhány év múlva több jó keresztény család él majd körülöttünk.

Létrehozva 2017. október 16.