„Számomra az irgalmasság éve két feladat megélésében nyilvánul meg, a befogadásban és a továbbadásban. Egyrészt Isten végtelen irgalmának a befogadásában, amely nagyon szépen megnyilvánul a kereszten függő bűnös, de mégis bűnbánó rabló Krisztushoz való közeledésében. Másrészt az irgalmasság testi-lelki cselekedeteinek a felebarátaink iránt történő gyakorlásában, továbbadásában.” Szocska.A.Ábel OSBM (bazilita)

„És Isten irgalma felől soha kétsége ne essél.” „Szent Benedek szerzeteseinek írt szabálykönyvének (Regula) az egyedüli célja, hogy az evangélium megélésére adjon útmutatást a hétköznapokban, de nyugodtan mondhatjuk, hogy nemcsak egy szerzetesi, hanem bármely emberi közösségben. Mindjárt az elején, a 4. fejezetben, amely „Melyek a jócselekedetek eszközei?” címet viseli, rövid mondásokban fogalmazza meg a Krisztust követő ember számára a követendő utat. Maga a cím is az evangéliumra utal, amikor a gazdag ifjú megkérdezi Jézust: „Jó Mester, mit kell tennem, hogy elnyerjem az örök életet?” És mit kell tenni: Szent Benedek felsorolja a parancsokat,  és közülük is az elsőt: ”Szeresd az Úristent teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből, aztán felebarátodat, mint önmagadat.” Ezután következik további 71 megfogalmazás, amelyek mindegyike az evangéliumok szellemiségét fordítja le a hétköznapi életre, utolsóként a legnehezebbek: „Ellenségeidért Krisztus szeretetében imádkozzál. Haragosoddal még napszállta előtt békülj ki.” Vajon meg lehet-e ezeket tartani, van-e a szerzetesben, vagy bármely emberben ehhez elég erő? Nyilvánvaló, hogy nincs: a gyenge, esendő ember magától erre képtelen, bele-belefog, de gyakran elbukik. Szent Benedek azonban egy vígasztaló mondattal fejezi be: „És Isten irglma felől soha kétségbe ne essél.” Isten megbocsátó irgalma erőt ad a mindennapi újrakezdéshez, ezért ne adjuk fel soha, hogy újra és újra elkezdjük az evangéliumot megélni, ugyanis ezt nem pusztán saját erőnkből tesszük, hanem „velünk az Isten”, Szent Pál megfogalmazásában: „nem azon múlik, aki erőlködik, vagy aki törtet, hanem az irgalmas Istenen.”  Tóth Konstantin OSB (bencés)

„Isten irgalma nem csupán a bűn után jelenik meg. Nem csak gyógyító, megbocsátó, visszafogadó szeretet. Isten felénk irányuló első tette az irgalom. A teremtés nem más, mint a Teremtő szeretetének túlcsordulása. A Szentháromság belső, tüzes serlegéből kicsorduló csepp a világ, mely magába foglalja a serleg tartalmát, mindazt, amit a Személyek  egymás között megélnek: az egymásnak teljesen odaadó szeretetüket. Ezért e hármas szerelemből megteremtett világ alaptörvénye is ugyanez: elfogadó, befogadó, önátadó szeretet. Az fogja ezt föl, aki ezt befogadja, s ebből fakadóan maga is szeret. A szeretet nem cselekedet, hanem ez a befogadás: az Isten önközlésének elfogadása és továbbadása. Aki ide eljut, vagy inkább, aki ezt megkapja, az már nem saját tetteit cselekszi, hanem Istenét, akit befogadott a szívében. Miként Jézus is: „Nem azért szálltam alá a mennyből, hogy a magam akaratát tegyem, hanem annak akaratát, aki küldött.” Ezért boldogok az irgalmasok, mert amikor irgalmasan szeretnek, csak egyre növekednek ebben az Istentől kapott szeretetben.”    Fülöp testvér

„Sokszor úgy érzem, hogy én is – mint minden szülő vagy pedagógus – felszántott föld vagyok, és dolgom irgalmas szeretettel befogadni a kicsiny magot, csendben dajkálni, segíteni, hogy gyökeret eresszen, belém kapaszkodva naggyá nőjjön és virágot bontson, gyümölcsöt érleljen! … Az évek alatt több, mint ötezer gyermeket fogadtunk be irgalmas szeretettel. Senki nem kényszerített, erőltetett arra, hogy igent mondjunk az életre, hogy teremtő Istenünk nevében segítséget kérő gyermekeket otthonunkba, életünkbe befogadjuk. A kis, gyámoltalan gyermekek vagy az ők rokonai, Isten nevében jöttek segítséget kérni, és mi a kollégáinkkal bizalommal befogadtuk őket, megosztottuk velük otthonunkat, kenyerünket, mindazt, mit Isten gondviselő jósága nekünk kirendelt. Peregnek az évek és az arcok előttem. Tudom, hogy nem minden szem hozott százszoros termést – annak ellenére, hogy sokszor megmostuk határozottan a fejüket vagy könnyezve a lábukat, de ennek ellenére nem tudnék egyetlen egy gyermeket sem megnevezni, és határozottan azt mondani, hogy kár volt őt befogadni. Valahogy minden pislákoló életben az Élet Ura jött közénk, s büszke örömmel tölt el, hogy mi nem kioltottuk a pislákoló mécsbelet, hanem gyarlóságaink ellenére szeretettel ápoltuk, élesztettük azt. Visszagondolva a sok-sok gyermekre, úgy érzem, hogy az irgalmas szeretettől vezetve jól döntöttem, jól döntöttünk, mikor nem elzárkóztunk az ajtónkon kopogtató családok elől, hanem az isteni irgalomtól vezetve az életet átkaroltuk, és sokszor verejtékes munkával szolgáltuk. Végtelen öröm van bennem, amiért Ferenc pápa megajándékozta világunkat az isteni irgalmasság drága évével! Imádkozom, hogy merjük szíveinket nagyra tárni, és az életet szeretettel továbbra is befogadni, hordozni! Fohászkodom, hogy szülessenek szerelmek, élő családok, gyönyörű gyermekek, életre szóló jó barátságok, tiszteletre épülő, viharokat kiálló kapcsolatok ebben a kegyelmi évben! Ne méricskéljünk, válogassunk, selejtezzünk, hanem merjünk irgalmas szeretettel az élet mellett dönteni, merjünk társaink mellett dönteni, egymás kezét határozottan, bizalommal-egy életre megszorítani!” Böjte Csaba OFM (ferences)

„Isten irgalmassága abból indul ki, hogy mindenkit üdvözíteni akar, s nem akarja, hogy az ember elkárhozzon, mert az nagyon szörnyűséges. Az emberi irgalmasság cselekedeteit a megbocsátásban, a szelídségben, a jótettekben szintén annak az együttérzésnek kell meghatároznia, hogy nem akarjuk, hogy az a másik elkárhozzon, s ezért hajlandóak vagyunk még magunkon is átlépni, éppen úgy, ahogy Isten tette.”  Barna Máté OP (domonkos)

Az írás elolvasható itt.

Létrehozva 2016. május 3.