Olvasom, hogy jeles személyiségek, Veiszer Alinda, Hajós András, Gundel Takács Gábor, Beér Miklós váci püspök és Gégény István hitoktató petíciót indított az emberségért, egész pontosan „olyan országért, ahol a nézeteltéréseket a párbeszéd, a jog és a felebaráti szeretet szellemében igyekszünk megoldani”. Értem. 

Mindenkinek szíve joga úgy és akkor tiltakozni, ahogyan és amikor csak gondolja. Lehet ülő és éhségsztrájkot folytatni, egyet nem értésből, tiltakozásból újságot, blogot, weblapot nem olvasni, lehet utcára menni, és lehet petíciót is írni. Szabad országban szabad a véleménynyilvánítás, én pedig vagyok annyira toleráns, hogy bárkinek a véleményét tolerálom. Nincs ugyanis kedvem csatázni senkivel. 

A legnagyobb problémám ezzel a petícióval tehát nem az, hogy kitalálták és létrejött. Inkább az, hogy a megfelelési kényszer szülte, kifelé szól, és nem old meg az égvilágon semmit sem. Ha már a hisztéria, a gyűlölet ellen készült, pont az a legnagyobb veszélye, hogy könnyen kétélű fegyverré válik, csakúgy, mint minden petíció, tiltakozás, elhatárolódás. Ha ugyanis valaki valamiért nem ért vele egyet, és nem csatlakozik, könnyen kirekesztődik. (Ugye, Erdő Péternek „meglepő módon” semmi sem jutott eszébe a történtekkel kapcsolatban…) Ismerjük az ilyet, a liberális diktatúra világát, ahol, ha nem határolódsz el, minimum gyanús leszel, de bátran készülhetsz arra is, hogy csakhamar megkapod a jelzőket. Így még a legjobb szándék is hisztériát táplál, ahelyett, hogy indulatokat csillapítana.  

Ami Orbán Viktor Őcsénnyel kapcsolatos kijelentését illeti: igen, az őcsényieknek joguk van hozzá, hogy kifejezzék egyet nem értésüket. Az is igaz – és ezt már a miniszterelnök nem tette hozzá- hogy a vélemény kifejezésének azért megvan a maga  kulturált módja, léteznek tól-ig határai.

Az írás elolvasható itt.

Létrehozva 2017. október 10.