„Amikor Józsué Jerikó közelében tartózkodott, fölemelte szemét és látott egy embert: előtte állt, s kivont kard volt a kezében. Józsué odament hozzá és megkérdezte tőle: ’Hozzánk tartozol vagy ellenségeinkhez?’” Józs 5,13

Mind voltunk már ilyen helyzetben. Ott állunk az elénk tornyosuló nehézségek mozdulatlan fala előtt, s elkerülhetetlen vereségről suttog a fülünkbe a félelem.

Ezért is vagyok annyira hálás Isten igéjének. A Biblia lapjain újra meg újra elénk kerülnek történetek emberekről, akiknek példája segíthet küzdelmeinkben. Akik tudják, mit jelent Az Úrra tekinteni, és Rá bízni magunkat.

Például Józsué. Ha volt valaha kétségbeejtő helyzet, az övé az volt Jerikó falai előtt. Egyrészt bevehetetlennek látszottak a falak, másrészt Izrael seregének nem voltak megfelelő fegyverei egy ilyen erődítménnyel védett város bevételéhez. Nyilakkal és lándzsákkal nem lehet bezúzni a falakat. Az ehhez szükséges faltörő kosok, katapultok nem szerepeltek arzenáljukban.

De már nem fordulhattak vissza, túl messzire mentek. A nép pedig arra számított, hogy Józsué bevezeti őket az Isten ígérte földre.

E hatalmas nyomás alatt állt Józsué, mikor megjelent előtte egy férfi kivont karddal. A szövegből kiderül, hogy nem egyszerű emberről van szó, ő az Úr seregének parancsnoka. Isten jelenléte emberi formában. Nem mindennapi jelenet. Hihetetlen találkozás. Látva, hogy a férfi harcra készen áll, Józsué megkérdezi: „Hozzánk tartozol, vagy ellenségeinkhez?” (Józs 5,13b).

A nyílt kérdésben, mely bepillantást enged Józsué gondolatvilágába, tétovázást érzünk, mintha megerősítést szeretne. Nagyon őszinte a kérdés, és kiérzem belőle, hogy Józsuéból hiányzik a teljes önbizalom és bizonyosság. Különben nem tette volna fel ezt a kérdést.

Azt várnánk, hogy Isten jelenléte megnyugtatja Józsuét, és valami ilyesmit válaszol: „Veletek vagyok, Józsué, a ti oldalatokon állok!” De nem ez történik.

A kérdésre, hogy „Hozzánk tartozol, vagy ellenségeinkhez?”, Isten jelenlétének válasza: „Egyikhez sem, én az Úr seregének vagyok a vezére, most érkeztem…” (Józs 5,14a). Józsué hódolattal és alázattal földre borult előtte, majd megkérdezte, milyen üzenetet küldött az Úr az ő szolgájának (Józs 5,14b).

Vajon milyen üzenetre számít? Talán stratégiai és taktikai tanácsokra. De részletes haditerv helyett az üzenet imádásra szólítja fel Józsuét: vesse le saruit, mert a föld, ahol áll, szent hely (Józs 5,15).

Felhívja ez a mondat Józsuét, hogy dicsőítse Azt, aki elég hatalmas ahhoz, hogy eldöntse a közelgő csata kimenetelét, és szereti annyira, hogy elcsitítsa a Józsué lelkében kavargó kételyt, félelmet, bizonytalanságot. Míg nézem, ahogy Józsué leveszi saruját, rájövök, nekem mi a feladatom az elém tornyosuló nehézségek fala előtt: kevesebb aggódás, több dicsőítés…

Mikor kétségbeesetten lesem, hogy Isten közölje a részleteket… Mikor arra vágyok, hogy bár egy aprócska bepillantást engedne a terveibe… Mikor elbizonytalanodom, hogy vajon velem van-e, vagy ellenem…

Az írás elolvasható itt.

Létrehozva 2017. szeptember 16.