Az iszlám tudósok számára van egy különösen aggasztó állítás Ferenc pápa apostoli buzdításában (Evangelii Gaudium):

Szembesülvén az erőszakos fundamentalizmus nyugtalanító epizódjaival, az iszlám igaz követői iránti tiszteletünknek úgy kell vezetnie bennünket, hogy kerüljük a gyűlölködő általánosításokat, az autentikus iszlám és Korán helyes olvasata ellenzi az erőszak minden formáját. (p. 253)

Mivel a helyzet a Közel-Keleten fokozódik, és az Irak és az al-Sham Iszlám Állam (ISIS) az erőszakossága következtében ártatlan keresztények vére folyóként ömlik, ez a kijelentés úgy tűnik, hogy nem illeszkedik a valósággal.

A pápák természetesen szabadon tehetnek személyes véleményt. A pápa véleménye azonban, ha megosztja azt a közvéleménnyel, nagyobb súllyal esik latba, mint azoké, akik a prelatúra alacsonyabb fokán állnak. Szavai – különösen akkor, ha nem egy interjú vagy prédikáció során hangzanak el, hanem egy hivatalos dokumentumban – jelek, legalábbis értelemszerűen arra vonatkozóan, hogy az ő véleménye valójában az Egyház hite.

Ez gyakorol igazi hatást a megértésre vonatkozóan, bármilyen kérdésről essen is szó, katolikusok és nem katolikusok esetében egyaránt. Különösen ma, amikor a globális hírek azonnal elérhetőek, a pápai vélemények messzire és gyorsan terjednek. Amikor egy ötletről a vad valóságban kiderül, hogy ezt „a pápa mondta”, nehéz lesz azt valaha is visszavonni.

Van még egy nem teljesen szokatlan tévhit, hogy a pápai vélemény, amikor bármely témában érinti a hitet, felemelkedik a tévedhetetlenség szintjére.

Úgy tűnik, hogy még soha sem volt ennyi nézeteltérés az egyházon belül az alapvető tanítást illetően. Ma katolikusok vitatkoznak régen megállapított tanításokról, melyeket a közelmúltig, mintegy ötven évvel ezelőtt egyhangúlag elfogadtak. Ez a megosztás átjárja az Egyházat, és látható nemcsak a laikusok, de a legnagyobb főpapok között is. Ez a megosztás nem csak a tanításra és a szentségekre vonatkozó hitünk belső megértésére vonatkozik, de arra is, hogyan foglalkozzon a katolikus egyház más vallásokkal. Különösen aggasztó, hogy ez egy olyan időszakban történik, amikor az iszlám hatalma növekszik, miután a közelmúltban kiirtotta a katolikus hitet Irakban, és egyre nagyobb számban válaszolnak a muszlimok az iszlám dzsihád hívására a keresztények ellen.

Amint azt megjegyeztem a katolikus belharc legutóbbi fordulójában, hogyan tekintsünk a muzulmán hitre, felelevenítettem magamban azt a kérdést, melyen a vallások növekedését vizsgáló tanulmányaim során töprengtem: mit mondtak a szentek az iszlámról?

Az alábbiakban egy rövid lista található katolikus szentek idézeteivel az iszlámról és alapítójáról, Mohamedről. Ez a lista korántsem teljes, de jól illusztrálja, hogy a katolikusok – különösen az egyház szerencsés gyermekei, akikről ma már tudjuk, hogy a mennyben vannak – hogyan tekintettek a muzulmán hitre a korábbi generációk idejében.

„Aki nem a katolikus keresztény hitet választja, az elvész, mint a ti hamis prófétátok, Mohamed.”

Szt. Mavimenus Péter (meghalt a VIII. században), vértanú Gázából. Válasza a Martyriologum Romanumban található, amikor muzulmánok egy csoportja kérte, hogy térjen át az iszlámra.

„Ott van még a babona az Ismáelitáktól amely a mai napig uralkodik, és tartja az embereket tévedésben, az Antikrisztus előfutáraként…. Attól kezdve hamis próféta van jelen Mohamed néven, aki megjelent közöttük. Ez az ember, miután véletlenül belebotlott az Ó- és Újszövetségbe, és hasonlóképpen, miután beszélgetett egy ariánus szerzetessel, kidolgozta saját eretnekségét. Aztán, miután befurakodott az emberek kegyeibe látszólagos jámborságot mutatva, kiadott egy bizonyos könyvet, amit úgy küldtek le neki a mennyből. Egy nevetséges összeállítást adott ebben a könyvben és azt adta oda nekik, mint egy tisztelni való tárgyat.”

Damaszkuszi Szent János (meghalt 749-ben), a Szíriai Arab katolikus szerzetes és tudós. Az idézet az eretnekekről szóló könyvének Az ismáeliták eretneksége c. fejezetéből származik (The Father of The Church. Vol. 37. Fordítás: Amerikai Katolikus Egyetem. CUA Press, 1958 153-160. old)

„Valljuk, hogy Krisztus az igaz Isten, és a ti prófétátok az Antikrisztus és más profán tanítások előfutára.”

Szt. Habenitus, Jeremiás, Péter, Sabinian, Walabonsus és Wistremundus (meghaltak 851-ben), cordobai vértanúk. Erről számol be a Memoriale Sanctorumban feltüntetett válasz a spanyol Omajjád kalifa ‘Abd Ar-Rahman II szolgáinak, akik az iszlámra való áttérésüket kívánták, ellenkező esetben halálbüntetést helyezve kilátásba.

„Minden kultuszt, ami tagadja Krisztus istenségét, nem vallja azt, hogy létezik a Szentháromság, cáfolja a keresztséget, rágalmazza a keresztényeket, és eltér a papságtól, átkozottnak tekintjük.”

Szt. Aurelius, Felix, George Liliosa és Natalia (meghaltak 852-ben), cordobai mártírok. A Memoriale Sanctorumban feltüntetett válasz a spanyol Omajjád kalifa ‘Abd Ar-Rahman II szolgáinak, akik az iszlámra való áttérésüket kívánták, ellenkező esetben halálbüntetést helyezve kilátásba.

„Mohamed úgy csábította magához az embereket, hogy a hús érzéki vágya által ösztönzött testi örömöket ígért nekik. A tanítása, amely összhangban van az ígéreteivel, szintén szabad utat enged a testi örömöknek. Nincs semmi meglepő, hogy mindebben a test szerint élő emberek engedelmeskedtek neki. Tanítása igazának bizonyítására csak olyan érveket hozott fel, amelyeket természetes képességekkel bárki fel tudott fogni szerény bölcsességgel is. Valójában azokat az igazságokat, amelyeket tanított, sok mesével és a legnagyobb hazugságokkal keverte.

[Mohamed] nem mutatott semmiféle természetfeletti jelet, amely pedig az egyedüli bizonyítéka az isteni eredetnek; egyedül egy olyan látható tett, amely csakis isteni eredetű lehet, tehet tanúságot az igazság láthatatlanul ihletett tanítója mellett. Mohamed, éppen ellenkezőleg, azt mondta, hogy őt a saját karjainak ereje küldte – ez olyan jel, amely a rablóknak és zsarnokoknak is sajátja. Sőt, mi több, az emberi és isteni dolgokban jártas, tanult emberek sohasem voltak a követői már a kezdetektől fogva sem.

Azok, akik hittek benne, durva, sivatagi vándorok voltak, teljesen tudatlanok bármiféle isteni tanítás tekintetében, akiknek a számát Mohamed a karja erejével, vagyis erőszakkal növelte. Előző próféták sem tanúskodtak isteni küldetése mellett. Ellenkezőleg, az Ó és az Újtestamentum csaknem valamennyi tanítását kiforgatta, amit mindenki láthat, aki tanulmányozza a törvényeit. Ezért volt az a ravasz döntése, hogy megtiltotta követőinek az Ó és az Újszövetség olvasását, nehogy azok fényt derítsenek tanításainak hamisságára. Így világos, hogy azok, akik hisznek szavainak, ostobán hisznek.”

Aquinói Szent Tamás (meghalt 1274-ben), teológus és egyháztanító. Summa contra Gentiles, Book 1, Chapter 6, in fine (§ 4)  (Forrás)

„Még ha az összes dolog, amit törvényei rejtenek, mesék voltak filozófiailag és hibák teológiailag még azok számára is, akik nem rendelkeznek az értelem fényével, a nagyon modoros (iszlám) tanítás az ördögi állatiasság iskolájából származik. (Mohamed) nem bizonyította az új szektát semmilyen motívummal, sem természetfeletti csodákkal vagy természetes okokkal, hanem kizárólag fegyverekkel, fikcióval, hazugsággal és nemi engedélyekkel. Ez továbbra is szentségtörő, istenkáromló, ördögi kultusz, az ördög innovációja, és a közvetlen út a pokol tüzéhez. Nem is érdemes vallásnak hívni.”

Szent Juan de Ribera (meghalt 1611-ben) Valencia érseke, spanyol muszlimok misszionáriusa, a muzulmánok kiutasításának szervezője Spanyolországból (1609). Idézve több helyen az alábbi művéből: Catechismo para la Instrucción de los Nuevos Convertidos de los Moros.

„A mohamedán paradicsom csak az állatoknak megfelelő; a mocskos érzéki élvezet minden, amire a hívő számíthat. „

Liguori Szent Alfonz (meghalt 1787-ben). Idézve könyvéből: Eretnekek története és cáfolata.

Nyilvánvaló ezekből a kijelentésekből, hogy nagyon más képet mutatnak az iszlámról, mint amit hallottunk a Vatikántól az elmúlt években. A közelmúltban az alvó iszlám miatt sokan ebből a nemzedékből azt hitték, amit Ferenc pápa csinál: csak a muszlim szélsőségesek azok, akik veszélyt jelentenek, és hogy maga a vallás maga többé-kevésbé dicséretes.

A legtöbb szent tapasztalata egész egyháztörténet során azonban az ellenkezőjét tanította meg nekik – nevezetesen az iszlám és gyakorlata ellentétes a katolikus hittel és azok hívőivel.

Hilaire Belloc, a XX. századi nagy katolikus történész és költő figyelmeztetett 1929-ben, hogy az iszlám visszatér a világ színpadára:

„Szinte biztosan számolnunk kell az iszlámmal a közeljövőben. Talán, ha elveszítjük hitünket, akkor ez felemelkedik. Mert a névlegesen keresztények leigázása az iszlám kultúra által már bekövetkezett, annak a kultúrának a politikai hódítói két nyugtalanító jellemzőt vettek észre. Az első az volt, hogy annak lelki alapjai megingathatatlannak bizonyultak, a második, hogy az elfoglalt terület nem csökken, hanem éppen ellenkezőleg, lassan növekszik.
    […]
Saját ifjúságom idején az iszlám bomlasztó ereje (mert akkor még bomlott) a Közel-Keleten erős fenyegetés volt az európai békére. Azok az idős embereknek, akikről beszélek, a nagyszüleik idejében az iszlám még képes volt arra, hogy veszélyeztesse a Nyugatot. A törökök megostromolták Bécset és majdnem elfoglalták, kevesebb, mint egy évszázaddal az amerikai Függetlenségi Nyilatkozat előtt. Az iszlám akkor felsőbbrendű volt, különösen a katonai területen. Nincs ok arra, hogy a jelenlegi alsóbbrendűségnek a mechanikai szerkezetekben, katonai vagy polgári téren, folytatódnia kell a végtelenségig. Még az anyagi hatalom kis növekedése is nehézzé tenné az iszlám további ellenőrzését egy idegen kultúra által. Egy kicsivel több, és nem lesz többé az, ami korunk biztosra tudott venni, az iszlámnak lesz fizikai uralma a szétszakadt kereszténység fölött.“

Katolikusként sokkal jobban meg kell értenünk ezt a helyzetet, mint ahogy ezt jelenleg tesszük. Amikor jönnek az eltérések arról, hogy mit mondtak egykor az egyház szentjei az iszlámról, és mit mondanak most erről, szükségünk van a kör négyszögesítésére. Ahogy az iszlám erőszak végigsöpör a Közel-Keleten, és nő a muszlim lakosság aránya sok korábban keresztény nemzetben, a muzulmánok evangélizálása során egyre nagyobb szükségünk lesz arra, hogy a minket körülvevő valóságról helyes és tiszta képet kapjunk.

Ahogy a keresztények Irakban és Szíriában a saját életüket kockára téve megtanulják, talán ez lehet az egyetlen módja megtanulni, hogyan éljük túl őket.

Eredetileg publikálva 2014. augusztus 12-én

Forrás angol nyelven

Létrehozva 2023. november 29.