Élet és halál van a nyelv hatalmában. (Péld 18:21)

Az a tény, hogy mi emberek tudunk beszélni (Isten földi teremtményei között egyedüliként!) – óriási kiváltság, hatalmas lehetőség, és súlyos felelősség. Kiváltság a beszéd képessége, mert az állatok nem képesek rá.

Nem igaz, hogy a papagájt meg lehet tanítani beszélni. Amit ez a tanulékony és érdekes madár produkál, az a legjobb esetben is emberi hangok utánzása, amit megfelelő helyzetben alkalmaz. A jó kutya kitűnően kommunikál a jó gazdival, „megérti” az ember utasításait, de amit hangokkal és testmozgással kifejez, az messze van az emberi beszéd differenciáltan gazdag közlési lehetőségeitől.

Kiváltság a beszéd az ember számára azért is, mert isteni képesség. A bálványok némák – fejtegeti Jeremiás (10:1-10) –, de az élő Isten szól az emberekhez.

Lehetőség is a beszéd, mert minden más közlési módnál gazdagabb és hatékonyabb módja az információcserének, feltárulkozásnak, kapcsolatteremtésnek és a kapcsolataink ápolásának.

Ugyanakkor felelősséget is terhel ránk az, hogy beszélni tudunk: felelősség, hogy mit mondunk és mit hallgatunk el, – egyáltalán az, hogy mire használjuk a beszédet. Szavakkal ugyanis akár ölni is lehet, de lehet gyógyítani is és életet menteni.

Nyilvánvaló mindezek alapján, hogy ha a beszéd ennyire emberi és ennyire fontos dolog, meg kell becsülnünk. Amit mondunk, sohase legyen csak szó vagy üres fecsegés. Ennek a felelősségnek a komolyságát maga az IGE – Isten szava – is hangsúlyozza: Minden haszontalan szóról, amit kimondanak az emberek, számot fognak adni az ítélet napján. (Máté 12:36) A „haszontalan” jelző itt többet jelent annál, hogy nem származik belőle haszon. A Károli fordítás „hivalkodó” beszédet említ; a Szent István Társulat szövege „fölösleges” szavakat ír.

Amit megbecsülünk, azt tisztán tartjuk. Tisztán tartjuk az utcát (bárcsak így lenne!), a lakást, az autót, a testünket, és fizikai értelemben is a szánkat. Hogy lehet, hogy sokan mégis elfogadhatónak tartják a mocskos beszédet, és ami a beszédet leginkább beszennyezi: a hazudozást?

Az Úr Jézus ezt tanítja: Amivel tele van a szív, azt szólja a száj. (Lukács 6, 45)

Ennek alapján szögezzük le, hogy a mocskos beszéd és a hazudozás

• NEM rossz szokás csupán,
• NEM pallérozatlan modor,
• NEM ártatlan gátlástalanság,
• NEM bizalmas jópofáskodás,

• HANEM a romlott szív gyümölcse.

Ezen a tényen nem változtat az, hogy kinek szennyes a beszéde: hogy az illető neveletlen kamasz, sumákoló férj vagy vezető politikus. A trágár szavak minden esetben trágár szavak, a hazugság mindenki szájából hazugság. Aki így beszél, az romlott szívű ember.

A családi életet és a közéletet egyaránt jótékonyan gyógyító tanítás a Hegyi Beszédben ez: A ti beszédetekben az igen legyen igen, a nem pedig nem, ami pedig túlmegy ezen, az a gonosztól van. (Máté 5:37)

A hazugság gyümölcse halál

Ki az a „Gonosz”, akit az Úr itt egyes számban említ? (Írhatjuk nagy kezdőbetűvel, mert személyről van szó.) Jézus így jellemzi őt: Embergyilkos volt kezdettől fogva, és nem állt meg az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor a hazugságot szólja, a magáéból szól, mert hazug, és a hazugság atyja. (János 8:44)

A Kígyó (első ízben így nevezi őt a Biblia) az Éden-kertben hazugsággal vette rá az embert a Teremtő Istentől való elszakadásra. Az első hazugságot kérdésbe csomagolta: Csakugyan azt mondta Isten, hogy a kert egyetlen fájáról sem ehettek? Isten ilyent nem mondott, ezt az ember is tudta. De ez a kérdés belecsempészte az ember szívébe az Isten iránti bizalmatlanság csíráját. Éva még megpróbálkozik a helyreigazítással: A kert fáinak gyümölcséből ehetünk, csak annak a fának a gyümölcséről, amely a kert közepén van, mondta Isten: Nem ehettek abból, ne is érintsétek, mert meghaltok. Nyilvánvaló, hogy Isten védeni akarja az embert. A helyzet hasonló ahhoz, mint amikor a magas feszültségű villanyvezeték oszlopára kiteszik a táblát: „A vezeték érintése életveszélyes.” De a hazug kérdés felkelti a gyanút: „Isten talán korlátozni akar minket?” Ez a gyanú nyit ajtót az ember szívében a következő, most már állításként megfogalmazott hazugság előtt: Dehogy haltok meg! Hanem jól tudja Isten, hogy ha esztek belőle, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten: tudni fogjátok, mi a jó, és mi a rossz. (1Mózes 3:1-5)

Fontos értenünk a bibliai jelképeket. Ősszüleink nem a „tudás fájáról” ettek, ahogyan sokan hiszik, hanem a jó és rossz tudásának fájáról (1Mózes 2:17), vagyis az erkölcsi megítélés fájáról. Amit az Éden-kertben az ember a Kígyó tanácsára tett, ezt fejezi ki: „Isten ne szóljon bele az életünkbe, nekünk ne mondja meg, hogy mi jó és mi rossz, mi erkölcsös és mi erkölcstelen, mert tudjuk azt mi magunktól is.” Az ember önmaga istene akart lenni (Olyanok lesztek, mint Isten.).

De vajon valóban meghaltak-e akkor? Isten kiűzte őket az Éden-kertből, gyermekeik már a kerten kívül születtek. A harmadiknak született fiú, Séth születése után Ádám még nyolcszáz évig élt, kilencszázharminc éves korában halt meg (1Mózes 5:5). Eszerint a Kígyó mégis igazat mondott? Egyáltalán nem.

A Biblia élet és halál fogalma nem biológiai. Ősszüleink meghaltak még akkor, ott, amikor ettek a tiltott fa gyümölcséből. Elszakadtak Istentől, az élet forrásától: olyanok lettek, mint a vágott virág, amelyben már nem működnek alapvető életfolyamatok, ezért nem érlel termést, csak olyan, mintha élne. Azóta az emberek az Éden-kerten kívül „halva születnek”; de akiknek helyreáll a kapcsolatuk az Élet Fejedelmével, azok átmennek a halálból az életbe (János 5:24). Pál így bíztatja a hívőket: Adjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból életre keltetek (Róma 6:13). János pedig leszögezi: Mi tudjuk, hogy átmentünk a halálból az életbe (1János 3:14), majd később: Akié a Fiú, azé az élet; akiben nincs meg Isten Fia, az élet sincs meg abban (1János 5:12).

Az ördög tehát a hazugság által megölte az embert. A hazugság halálos méreg.

Halálos méregről szól Jakab is, amikor a nyelv bűneiről beszél. De olvassuk el az egész szakaszt:

Olyan a nyelv tagjaink között, hogy egész testünket beszennyezi, és lángba borítja egész életünket, miközben maga is lángba borul a gyehenna tüzétől. Mindenfajta vadállat és madár, csúszómászó és tengeri állat megszelídíthető: meg is szelídíti az ember; a nyelvet azonban az emberek közül senki sem tudja megszelídíteni, fékezhetetlenül gonosz az, telve halálos méreggel. Ezzel áldjuk az Urat és Atyát, és ezzel átkozzuk az Isten hasonlatosságára teremtett embereket: ugyanabból a szájból jön ki az áldás és az átok. Testvéreim, nem kellene ennek így lennie. Vajon a forrás ugyanabból a nyílásból árasztja-e az édes és a keserű vizet? (Jakab 3:6-11)

Mindebből az következik, hogy a beszéd tisztasága vagy tisztátalansága nem mellékes kérdés, hiszen az életünk múlik rajta.

Nézzük meg először azt, hogy az Istentől való elszakadásból mi következik az emberiség számára, majd ezt követően beszéljünk személyes életünkről.

A tanítás elolvasható itt.

Létrehozva 2016. október 10.