A nyáron, mint eleddig mindig, odahaza voltam. A pár hét úgy elrepült, mint az álom. Ha most fel kellene sorolnom, hogy milyen emlék maradt meg bennem erről a „vakációról”, nem sok minden jutna eszembe, annyira mindennapi és szokványos volt.

Azaz egy dolog azért mégis csak jobban megmaradt bennem, mint máskor: az a sok, remek emberrel való találkozás. Otthon, a templomban, az oda- és hazafelé vezető úton, rokonoknál, barátoknál, ismerősöknél. És az a sok velük folytatott meghitt, legtöbbször a mindennapok gondjairól és örömeiről való – egy kívülről figyelő számára talán banálisnak tűnő – beszélgetés. Ismét megtapasztaltam, hogy az egymásra figyelés, a másik meghallgatása, a mások megértése, az egymással való őszinte beszéd csodát tud művelni! 

A visszafelé való úton aztán, amikor rendezgettem önmagamban az élményeket és eseményeket, azt gondoltam: milyen kár, hogy újabban olyan keveset beszélgetünk őszintén, szépen, egymásra figyelve… 

Milyen kár, hogy néha csak azért nincs időnk a beszélgetésre, mert „foglaltak” vagyunk: magunkkal és gondjainkkal vagyunk elfoglalva…
Milyen kár, hogy néha egyfajta szürőt teszünk a fülünkre, amely csak azokat a szavakat ereszti át, amelyek nekünk kellemesek vagy hízelgőek, véleményünket és igazunkat erősítik…
Milyen kár, hogy néha csak fél füllel figyelünk a beszélgető társunkra, vagy, mert nem érdekel a személye, vagy mert nem érdekel az, amit éppen mond…
Milyen kár, hogy néha beszélgető partnerünk szavába vágunk, neki fogadatlanul és azonnal jó tanácsokat osztogatunk, noha nem ismerjük eléggé a helyzetét és a problémáját…

Boros László (1927-1981) jezsuita teológus ezeket írja Jézus Urunkról: „Ami bennünket, még az evangéliumok felületes olvasása után is a legjobban meglep benne az az, hogy … mindenkire odafigyelt és olyan intenzíven, mintha az illető egyedül lett volna az egész világon.”
És valóban! Jézusnak mindig volt ideje azok számára, akikkel éppen beszélgetett. Az Őt éjszaka felkereső Nikodémus számára épp úgy, mint a pogány kafarnaumi századosra, akinek fia – déltájban – halálán volt, vagy Zakeusra, a bűnös vámosra, akinek estére még a házába is betért…

Jézus mindenkire odafigyelt, mindegy, hogy ki volt az illető: írástudó vagy zelóta, farizeus vagy vámos, asszony vagy férfi, gyermek vagy felnőtt, szegény vagy gazdag, egészséges vagy beteg, derűs vagy szomorú. Senki sem volt számára nemkívánatos. Semmi nem volt számára érdektelen, amit ezek mondtak neki. Jézus Urunk mindenki számára jelen volt, és egészen rájuk figyelt!

Balzsam a lelkednek az olyan ember, aki képes téged odafigyelve meghallgatni.

Az írás elolvasható Fr. Szilveszter blogján.
 

Létrehozva 2016. szeptember 18.