A sátán módszere

A politikában az erős egyéniség a döntő tényező. A személyiség maga az idea, és a személyiség ennek az ideának a képviselője, megvalósítója akar lenni. A kimagasló személyiséghez és a magával ragadó ideához azonban egy zseniális taktikának is kell járulnia ahhoz, hogy e kettőnek sikere legyen. Háborúban ehhez elengedhetetlen a tábornok jó stratégiája. A keresztény szimbolika ezért ábrázolja a sátánt gyakran sakkjátékosként. A sakk a zseniális módszer játéka. Aki a világtörténelem sakkjátszmáját filozofikusan követi, annak be kell vallania, hogy a sátán a módszer nagy mestere, ügyes diplomata, dörzsölt taktikázó.

A játék művészete annak a leplezéséből áll, amit valaki akar, és annak színlelésében, amit nem akar. A cél világos: az emberiség sátánizálása a naturalizálása által. Ez a procedúra három lépésben zajlik le. Az első lépés az Istentől való elszakadás az alkalmankénti bűn által. A második lépés a gonoszságban való radikalizálódás az Istentől való tudatos és krónikus elfordulás által. A harmadik lépés az Isten elleni formális lázadás a nyílt keresztényellenesség által. Az első szakasz tehát a gyengeség, a második a rosszaság, a harmadik a gonoszság. Az eredmény az ördöggé vált ember, a sátánivá vált ember.

Az emberiség történelmében a sátán első ízben a kígyó képében jelenik meg. „De a kígyó ravaszabb vala a föld minden állatainál, melyeket az Úr Isten alkotott vala.” (1 Móz 3,1) A sátán a kígyó alakjában végső céljait a csalfa frázisok mögé dugja el. Mi a frázis? A frázis a fél-igazság és a fél-hazugság keveréke. Az Ördög ősszüleinknek az Istenhez való hasonlóságról beszél („olyanok lesztek, mint Isten”), a szem felnyílásáról, a hallhatatlanságról. Ezek igazságok, de egyúttal tévtanok is, aszerint, hogy ki hogyan értelmezi. [lásd: a II. Vatikáni Zsinat] A frázisnak se nem az igazság, se nem a hazugság a célja, hanem egyedül a hazugság. Az igazság csak eszköz a célhoz, a hazugsághoz, egyszerű taktika, ködösítési manőver. A horog körbefonására és láthatatlanná tételére szolgáló csalétek.

Ez az indirekt módszer a történelem folyamán mindig ragyogóan bevált. Ez minden tévtan és minden forradalom módszere. Amikor a sátán sötétséget akar elterjeszteni, mindig a fény angyalának köpenyegébe burkolózik. Amikor egy zsarnokságot akar győzelemre juttatni, mindig a szabadság lobogóját bontja ki. Amikor meg akarja mérgezni az emberiséget, olyan gyümölcsöt ad, mely szép a szemnek és édes a nyelvnek. Így jött a pogány humanizmus a világba, így a vallási racionalizmus, így a kommunizmus, így a bolsevizmus és az extrém nacionalizmus. Mindig ugyanaz a történet a csábító almáról, melyben a halál rejtőzik, a hízelgő kígyóról és a naivan hiszékeny emberről, aki nem tud különbséget tenni a csali és a horog között, a kenyér és a méreg, az igazság és a hazugság között.

A sátán a természet mögé rejtőzik, nem bánik mindenkivel egyformán. Kitűnő pszichológusként és pedagógusként az egyes ember képességeihez és hajlamaihoz igazodik. Mindenkit egyénre szabottan támad meg, ereje éppen ebben rejlik. A kísértés Aquinói Szent Tamás szerint elsősorban kipuhatolást jelent. A kísértő igyekezete tehát elsőnek arra irányul, hogy megállapítsa, milyen valaki, mit akar és mit tud. És a támadást ezt követően, ezek ismeretében az adott lehetőségekkel és valószínűségekkel, ellenállásokkal és gyengeségekkel számolva indítja meg.

A bűnbe esett ember természete mögé való rejtőzésnek az Ördög számára az a nagy előnye, hogy a bűnt természetesnek, a gyakorlati élet kikerülhetetlen szükségességének állíthatja be. Olyasminek, aminek meg kell történnie. Másfelől az Evangélium törvényei szerinti életet oktalannak és lehetetlennek, és ezért a gyakorlattal ellenkezőnek és abnormálisnak, életidegennek és elavultnak. A sátán mindig mint a nagy realista jelenik meg, Krisztus pedig mint a valóságtól idegen idealista. [lásd: Martin: Az utolsó pápa, Jézust azért kell megfosztani trónjától, mert „vacak alak”.]

A sátán az ember mögé rejtőzik. Az ember nincs egyedül a világban, társadalmi lényként szorosan beletartozik saját nép- és munkaközösségébe. Szellemileg és erkölcsileg, politikailag és gazdaságilag csak közösségben létezhet. Ezért nem független. Ez a függőség tud erősíteni, de gyengíteni is. És az ember valóságos csordaállattá, a tömeg akarattalan rabszolgájává is válhat.

A szociális függőségi viszonyok talán még soha nem voltak ennyire erősek, mint a szervezetek és a sajtó, a pártok és a diktatúrák mostani korában [és Mäder atya mindezeket több mint 70 évvel ezelőtt írta!]. Ezt a tényt használja ki a Sátán. Semmi nincs befolyásának jobban kiszolgáltatva, mint a személyiségétől megfosztott ember! Semmi nem könnyíti meg ilyen nagymértékben az emberiség egyre növekvő elsátánosodását, mint a világ- és korszellemnek eme a mérhetetlenségig növelt hatalma.

Ez különösen a szexualitás terén mutatkozik [mindezen megállapítások 70 évvel ezelőttiek – mit mondana ma Mäder atya?!]. Az ördög az asszony, illetve a férfi mögött bújik meg. A férfinak az asszonyhoz és az asszonynak a férfihoz való rendelése Isten által akart viszony. Csak az ő kölcsönös egymásra-találásuk és egymás-birtoklásuk tudja az emberi nem feladatát hiánytalanul elvégezni. És csak ez a kölcsönös egymástól való függőség tudja a szenvedély hatása által elérni azt a fokot, hogy a férfi a női és keresztény emberi méltóság és az asszony a férfiúi személyiség ellenségévé válik. A sátán ezen a ponton támad. A sátán előszeretettel használja fel az asszonyt a férfi és a férfit az asszony sátánivá tételére. És a szexualitás sátánivá tételével az ördög az emberiség jövőjét uralja.

A sátán metódusával szemben Krisztus módszerét kell bevetni. A naturalizmus módszerét szembeállítani a kereszt módszerével, a sátán önkényét Isten szavával és törvényével. A pusztában Jézus így szállt szembe a kísértővel. Mivel minden gonoszság lényegében naturalizmus: magam vagyok, én tudom, nekem van, tehát gőg, kapzsiság és élvhajhászás; a sátán Jézust a szenzualizmushoz, a materializmushoz és az intellektualizmushoz akarta csábítani. Ez a három lépcsőfok a sátánizmushoz! Az embernek, aki minden, mert mindent tud, mindene megvan és mindent élvez, nincs szüksége többé Istenre.

Ezért a sátánizmus legyőzése a világban a kereszténység által Jézus példája nyomán szintén csak e három lépcsőfokban mehet végbe. A „minden-én-magam-akarása” legyőzése az alázat szellemével, a „minden-az enyém-akarása” a szegénység szellemével, a „mindent-élvezni-akarok-akarása” bűnbánat szellemével. Ebből áll minden aszkézis, minden tökéletességre való törekvés célja. Csak ezen anti-sátáni, keresztény aszkézis által válik az ember Krisztusban „olyanná, mint Isten”, az Istenből való létté, az Istenből való üdv részesévé. E két módszer, a sátáni és a keresztény között kell mindannyiunknak választania.

Krisztus előttünk járt, imádkozva és böjtölve győzte le a sátánt. Isten birodalmában más taktika érvényes, mint az evilági harctereken, melyről egy modern stratéga egyszer ezt mondta: két hadsereg közül az fog győzni, melynek katonái többet ettek. Isten birodalmában ez fordítva igaz: itt az fog győzni, aki leginkább képes Krisztussal a világot legyőzni ima és áldozat által. Manapság sokat beszélnek a fiatalság edzéséről a sporttal és a tornával. De senki se hagyja magát becsapni! Isten birodalmában nem a sportos fiatalság lesz az erősebb, hanem a kezét tördelő és az áldozatot vállaló.

A böjtöléshez és az imához az éberségnek kell párosulnia. A sátáni gonoszság rendszerint nem befejezett, tökéletes tényként lép a világba egész istentelenségében, rondaságában és veszélyességében. Eleinte többnyire csak csírájában jelenik meg, mint egy kis mag az arató tekintetét kijátszva. A legtöbb keresztény csukott szemmel áll szembe a pokol tévedéseivel és hazugság-vetésével. Az alvó egyház tanítványai a világgal és az ördöggel szembeni felfoghatatlan jóindulatban és jámborságban szenvednek.

Még soha nem volt olyan kor, melyben Isten olyan könnyűvé tette volna számunkra a sátán módszerének felismerését, mint a mai. Még a vakoknak is látniuk kellene. A modern tévtan fája, ahogy Donoso Cortes egyszer mondta, úgy tűnik, hogy elérte gondviselésszerű érettségét. Ma a hatalmassá nőtt, tiltott fa gyümölcseit kézzel lehet tapintani. „Minden tévtan konfliktussá válik, minden tévtanítás forradalommá, minden gőgös tagadás óriás méretű katasztrófává.” Az aratás korában élünk. Az aratók már lendítik kaszájukat. [Mindezt 70 évvel ezelőtt írta az atya.]

A bűn atyjáról és gyermekeiről

Feltűnő, hogy milyen fontos szerepet játszik az ördög a nagyböjti vasárnapok evangéliumaiban. A szenvedés vasárnapjának evangéliuma nem más, mint az ördög és a bűn érdekfeszítő küzdelmének végkicsengése, melynek végén a zsidóknak nem marad más érvük, mint az utcagyerekeké, nevezetesen kövek dobálása. (Jn 8,46-56) Krisztus minden bűn legmélyebb gyökereit akarja ellenfeleinek feltárni, rámutatni, hogy a bűn fája a pokolig nyúlik le.

A „honnan van a gonoszság” kérdése soha nem vetődik fel olyan erősen, mint éppen a húsvéti időben. Krisztusnak és az Egyháznak joga van ahhoz, hogy megtudja, hol állunk mi. Követelik tőlünk az állampolgársági bizonyítványt. Meg akarják ismerni a mi atyánkat, meg akarják állapítani rokoni kapcsolatainkat, azt akarják tudni, hova tartozunk mi. Hiszen a világban soha senki sincs egyedül, mindenki tagja a két nagy rokonság egyikének, mindenki beletartozik az Isten gyermekeinek vagy az Ördög gyermekeinek a rokonságába. Vagy – vagy, ez Krisztus mondatainak lényege – vagy Isten az atyánk, vagy az ördög. Nincs harmadik lehetőség! Vagy a mennybe, vagy a pokolba érvényes a bizonyítványunk. Vagy felülről, vagy alulról valók vagyunk. Rendkívül érdemdús böjti- és húsvéti szolgálatot teszünk, ha az evangélium szellemében a gonoszság atyját és gyermekeit megvilágítjuk.

Lássuk először az atyát. Krisztus nyíltan kimondja, hogy hívják őt: „A ti atyátok az ördög.” (Jn 8,44) János ezt a gondolatot a leveleiben, ha lehet, még általánosabban és határozottabban fejti ki: „Aki bűnt követ el, az ördögtől van.” (1 Jn 3,8) Miért nem gondolunk mi erre állandóan? Az ördögnek megvan az a nagy előnye, hogy ő a nagy ismeretlen, manapság különösen. Krisztus azonban irgalmatlanul lerántja arcáról a maszkot, és megmondja neki, hogy kicsoda. A bűn atyja egy házasságtörő, felesége egy kurtizán, vagyis a világ. Az Ószövetség szívesen ábrázolja az Egyháznak Istenhez való viszonyát egy lelki házasság képével. A hívek atyja Isten, anyjuk az Egyház, a zsinagóga, a szent Sion. Amikor Izrael, a Leghatalmasabb menyasszonya tiltott útra téved, akkor a próféták házasságtörésről beszélnek, aminek következtében a menyasszony elveszti szent nevét, és ettől kezdve a „világnak” hívják. És a vőlegénye a világ fejedelme, a démon, az ördög!

Az ebből a házasságtörésből született gyermekek törvénytelenek, a kurtizán gyermekei. A zsidók tudják ezt. Ezért reagálnak azonnal idegesen, amikor Krisztus titkos atyjukra tesz célzásokat. „Mi nem vagyunk törvénytelen fiak” (Jn 8,41), válaszolták, pedig azok voltak! A bűnös az ördög és a világ közötti kapcsolatból születik, ezáltal egy házasságtörő gyermeke, Isten és az emberiség között kötött szent szövetség megszegéséből keletkezik. Ez a sátán műve, házasságtörésre buzdítani!

(forrás: katolikus-honlap.hu)

Létrehozva 2016. április 8.