A legnagyobb és legmagasztosabb tevékenység, amit az ember megtehet, amíg él, hogy szentáldozáshoz járul, a kegyelem állapotában, a legméltóbb módon. Az angyalok a mennyben szent irigységet éreznek velünk, halandókkal kapcsolatban a földön: mi szentáldozáshoz járulhatunk, ők pedig nem!

A szentségi teológia egyik kulcsfogalma a diszpozitiv (átadó) kegyelem. Ez azt jelenti egyszerű szavakkal: azt kapod, amire nyitott vagy, hogy megkapjad. Minél jobban nyitva egy ajtó, annál könnyebb bejutni az ajtón anélkül, hogy nekimennél és beütnéd a lábadat. Ugyanez a helyzet Isten kegyelmének vételével a szentségekben, különösen a legnagyobbal az összes szentség között, a Legszentebb Oltáriszentséggel.

A szentáldozás különböző módjai

Lehet méltatlanul szentáldozáshoz járulni; mindenki szabad és vissza is élhet a szabadsággal. Szent Pál életében világosan lehet olvasni egy epizódot a korinthoszi egyházban. A gazdagok elhanyagolták a szegényeket, dőzsöltek, majd elvonultak megünnepelni a szentmisét. Ekkor az Úr testét méltatlanul fogadnák, saját kárukra és esetleges elkárhozásukra (olvasd el az 1Kor 11-et). Mások ugyan járulhatnak szentáldozáshoz a kegyelem állapotában, de szétszórtak a mise teljes időtartama alatt.

Az ilyen lélek kegyelmeket kap, de kevésbé bőségesen. És ott a jóindulatú lélek, aki korán érkezik a misére, teljes mértékben részt vesz benne, és megkapja az Oltáriszentséget mély hittel, szeretettel és az odaadással – az ilyen lélekben a kegyelem túlcsordul.

Szeretnénk javasolni öt tanácsot, hogy életünk legjobb és a leglelkesebb szentáldozásaihoz tudjunk járulni. Sőt, ha ez a legfontosabb gesztusa életünknek, akkor összehangolt erőfeszítést kell tennünk annak érdekében, hogy valóban a legjobb legyen!

1. gyónás és a szentáldozás

Van egy bensőséges kapcsolat a gyónás szentségének vétele vagy kiengesztelődés és a szentáldozáshoz járulás között. A gyónás sajátos szentségi kegyelme a gyógyulás; a szentáldozás sajátos szentségi kegyelme a táplálás. A gyónás szentségének méltó fogadása átmossa, megtisztítja, megvilágosítja és megszenteli a lelket ahhoz, hogy az Eucharisztia még jobb és buzgóbb állapotban találja azt.

Ha úgy tetszik, itt egy hasonlat: A piszkos ablakot végre megtisztítják ablakmosóval és száraz újsággal; nem pucolták már öt éve. A függönyt délben elhúzzák, és a déli nap fénye teljes bőséggel beáramlik a szobába. Minél világosabb, tisztább és áttetszőbb az ablak, annál bőségesebb a fény. Így van ez a lélekkel is. A piszkos, sötét és átláthatatlan lélek ellenáll a fényességnek, vagy annak csak egy részét kapja meg. A tiszta lélek begyűjti a fényességet, Jézus a világ világossága, a legnagyobb fényesség!

2. Az első, utolsó, és egyetlen szentáldozás

Törekedj arra, hogy mindenáron elkerüld az egyre gyakoribb veszélyt, amikor a szentáldozás mechanikus, felületes, rutinszerű, komolytalan, és nemtörődöm módon történik. Az igazi veszélyt a könnyű hozzáférést jelentő napi szentmise és szentáldozás jelenti, amikor egyszerűen természetesnek veszik az Úr jelenlétét. Sok sekrestyében, különösen apácakolostorokban és zarándokházakban megtalálható az alábbi figyelmeztető felirat: „Pap, aki Isten embere vagy, úgy végezd a szentmisét, mintha ez lenne az első, az utolsó és egyetlen szentmiséd.” Ez kell, hogy legyen a hozzáállásunk és szokásunk, ha szentáldozásban gyakran, esetleg napi rendszerességgel részesülünk: úgy fogadjuk a szentáldozást minden egyes alkalommal, mintha ez lenne az első, az utolsó és egyetlen szentáldozásunk! Mennyivel lelkesebben fogadhatnánk a szentáldozást !!!

3. A Felajánlás / a hívők közös papsága

A II. Vatikáni Zsinat emlékeztet arra, hogy két formája van a papságnak: a szolgálati papság (akik megkapták az egyházi rend szentségét), valamint a hívők közös papsága – akik a megkeresztelkedtek Jézus Krisztusban. A laikus hívőket arra buzdították, hogy úgy éljék meg a közös papságot, hogy felajánlják magukat Jézusnak, a szentmise áldozati részében, a celebráló pappal együtt. Minden hívőnek legalább egy személyes szándékot kell felajánlania minden szentmisén; ugyanakkor több száz vagy akár több ezer szándékot is felajánlhatnak. Igazából minél többet ajánlunk fel, annál többet kapunk, annál többet kap a világ.

Jézus azt mondta nekünk: „Kérjetek és kaptok; keressetek és találtok; zörgessetek és ajtót nyitnak nektek.” (Mt 7,7) Keveset kapunk, mert kevéssel bízunk és keveset kérnünk. Az ég a határ! Szokj rá arra, hogy a szentmise kezdete előtt felajánljad magadat, a szíved számtalan szándékát. Minél többet kérünk, annál elégedettebb az Isten, és annál többet fogunk kapni!

4. Szentáldozás a Szűzanyával együtt

Boldog Kalkuttai Teréz anya tanít nekünk egy nagyon szép imát Máriához és Jézushoz. Az ima lényege a következő: „Mária, add nekem legtisztább és Szeplőtelen Szíved, hogy Jézus Szívét még buzgóbban tudjam fogadni és szeretni”. Ez az ima könnyen alkalmazható a szentáldozás vételére. Mielőtt szentáldozást végzel, könyörögj a Szeplőtelen Máriához, hogy adja legtisztább, buzgó és szerető szívét, hogy megkapjad az ő Fiát, Jézust égő szeretettel a szentáldozás során. Szentáldozásod gyümölcsei az egekbe szöknek majd!

5. Hálaadás Jézusnak a szentáldozás után

Teljesen durva és nem helyénvaló lenne, ha meghívnának egy étkezésre vagy bankettre egy családi otthonba, és úgy döntenél, hogy mohón megzabálod az ételt, majd kirohansz a hátsó ajtón anélkül, hogy azt mondanád: „Köszönöm” az étkezést! Ez egyszerűen civilizálatlan lenne! Ez történhet a szentáldozást követően. Szentáldozásban részesülünk és kirohanunk a templom ajtaján, mintha kigyulladt volna a nadrágunk! Durva? Fogadjunk!

Ez rögzítették a szentéletű pap Néri Szent Fülöp életében, aki szomorú jelenséget vett észre! Látta, hogy néhány egymás utáni napon a szentáldozás után egy férfi kirohan az ajtón anélkül, hogy hálaadást tartott volna egy pillanatra. Nérinek támadt egy ötlete. A következő napon, miután ez az ember szentáldozásban részesült, elindult követni őt Róma utcáin a két ministráns, akik égő gyertyát vittek, utánuk Fülöp atya. A férfi riadtan megfordult és látta, ahogy két ministráns, égő gyertyákat magasra emelve, és egy miseruhába öltözött pap áhítattal követi őt. Szent Fülöp elmagyarázta a férfinek, hogy éppen egy eucharisztikus körmenetet végez Róma utcáin. Ez az ember, akinek Jézus volt a szívében szentáldozás után, élő szentségtartó volt és az eucharisztikus Jézus hajléka. Megértve az üzenetet, attól a naptól fogva az ember ottmaradt a szentmise után, hogy elvégezze a méltó hálaadást az eucharisztikus Úrnak.

Ezért, miután Jézust a misén szentáldozásban magunkhoz vesszük, töltsünk egy kis időt Vele, hogy megköszönjük, dicsérjük, imádjuk és szeressük az eucharisztikus Urat. Valóban ezek a legfontosabb és értékes pillanatok az ember életében a földön!

Forrás angolul

Létrehozva 2015. december 22.