Elterjedt vélemény, hogy a farizeusok utódai a szabályok és a törvények, vagy akár a tanítás hangoztatásáról ismerhetőek fel. Ennek a véleménynek egy jellemző folytatása pedig az, hogy velük ellentétben az igazi jézusi lelkületet őrzik azok, akik irgalmasan esetről esetre, emberközpontúan átértelmezik akár a Bibliát is, és nemhogy a bűnöst, de még a bűnt is vonakodnak elítélni a jóhiszeműség jegyében, „hiszen Isten mindent megbocsát”.

De kik is voltak igazából a farizeusok és a szadduceusok? A Biblián túl Josephus Flavius első századi zsidó történetírótól tudhatunk meg róluk sokat. A korabéli zsidó társadalmat alapvetően ez a két vallási csoport jellemezte. A farizeusok nagy gonddal megtartották az előírásokat, viszont elveszítették az igazság lelkét. Büszke emberek voltak, akik meghamisították a próféciákat a messiásról, és az isteni törvényeket a véleményük szerint értelmezték. A szadduceusok még nagyobb tévedésben voltak: a lélek halhatatlanságát is tagadták, és nem fogadták el a Szentírás egy jelentős részét.

A szadduceusokat csak néhány helyen említi Márk és Máté, míg a farizeusok ismételten előkerülnek. Máténál nyílt vád fogalmazódik meg ellenük: „Jaj nektek, írástudók és farizeusok, ti képmutatók! Mentából, kaporból és köményből tizedet adtok, közben ami fontosabb a törvényben, az igazságosságot, az irgalmat és a hűséget elhanyagoljátok. Ezt meg kell tenni, azt nem szabad elhagyni” (Mt 23.23).

Aquinói Szent Tamás ezt a verset úgy kommentálja, hogy az Úr a farizeusokat nem a tized megfizetéséért feddi meg, „hanem csak azért mert figyelmen kívül hagytak más fontosabb, spirituális előírásokat. Viszont általánosságban, a szabályok megtartásával kapcsolatban, úgy tűnik, ezt hagyja meg nekik „Ezt meg kell tenni” a törvény szerint, ahogy Aranyszájú Szent János is írja” (Summa, II-IIae, q. 87 ad 3).

Szent Ágoston és Szent Bonaventúra is hasonló véleményen voltak. Az utóbbi a következőképpen jellemzi a farizeusokat: „Azok számítanak farizeusnak, akik magukat jónak tartják a külső cselekedeteik miatt, ezért nincsen bennük bűntudat”.

Jézus elítéli a farizeusokat, mert a szívükbe látott: bűnösök voltak, akik magukat szentnek tartották. Ám nem a tetteik miatt ítéli el őket, ugyanis ha igaz az, hogy a jó és igaz törvény szerinti tettek a jó szándék híján elégtelenek, akkor az is igaz, hogy a jó szándék a tettek nélkül ugyancsak elégtelen. Egyszóval a jóság és a szentség összetett, teljes, vagy ha úgy tetszik, többdimenziós voltát kéri számon a farizeusokon Jézus.

A farizeusokkal Jézus sokat foglalkozik, nagyon sokat; ami arról is árulkodik, hogy érdemesnek tartotta őket a vitára a szadduceusokkal szemben. A farizeusok soraiból valók Nikodémus, Arimateai József, és Szent Pál. Annás és Kaifás főpapok ellenben a szadduceusokhoz tartoztak. A farizeusok kemény és büszke konzervatívok voltak; a szadduceusok hitetlen progresszívek. Mind két fél egyetértett abban, hogy Jézus veszélyes a számukra.

Az írás elolvasható itt.

Létrehozva 2021. augusztus 8.